Kozma Orsi Quartet

Kozma Orsit én Geszti Péter egyik formációjával fedeztem fel, ahol vokalistaként is igencsak komoly szerepet kapott, már akkor sem igazán gondoltam háttér énekesnek, mint ahogy Geszti másik két kiválasztottját sem.
Aztán a Cotton Club Singers-ben már abszolút fronton tűnt fel ismét. Bár ez nem az én zeném volt, azért néha jólesett kicsit ellazulni vele.
Teltek az évek, és kiesett a látóteremből, míg pár hete megláttam a nevét a Keresztúri Esték fellépői között.
Ekkor hallgattam kis – na jó, sok – zenét a Kozma Orsi Quartet előadásában. A formáció hatalmas tudású zenészek csapata, és rendkívül szerteágazó repertoárjukban igen sok az improvizáció, ami nekem különösen kedvemre való.
Szombat este útra keltünk hát, hogy egy pohár bor mellett üldögélve elrugaszkodjunk a videomegosztótól, és élő előadásban is meghallgassuk ezt a remek zenét.
Egy darabig úgy volt, hogy nem is lesznek képeim, de túl nagy kísértés volt a mellettem lévő fotós táska.
Így, ha most klikkelsz a képre, belenézhetsz a koncert hangulatába.
KLIKK