Ha vasárnap, akkor mi sem lehetne aktuálisabb téma, mint amit most megmutatok?
Viszonylag kevés épületbe mentem be az egy hét alatt és így is sok dolog kimaradt még a szabadban. Vissza kell majd térni még. 🙂
Szóval ma két albummal, két vallási helyre látogatunk el. Az egyik a Pécsi Székesegyház, a másik a Jakováli Hasszán-dzsámi és minaret. Egyik helyre sem vallási célok vezettek.

Kezdjük az utóbbival. Egy “erremégnemjártam” séta során jutottam el a dzsámiba. Ez nem a város főterén található, oda most nem jutottam be.
A Jakováli Hasszán-dzsámi különlegessége, hogy közvetlenül mellette minaret is található. Sajnos ez állapota miatt nem látogatható, a dzsámiban és a hozzáépített volt kórházban lévő kiállításhoz azonban színvonalas idegenvezetést is kaptunk.
Készítettem néhány képet a séta során, melyeket az ittenire klikkelve nézhetsz meg.

Többször elmondott történet fűződik a Székesegyházhoz, ez volt az egyik ok, amiért bakancslistámon szerepelt a pécsi visszatérés. Mégis majdnem kimaradt a belső fotózás. Mikor arra jártam, mindig jókora csoportokba botlottam, ahhoz nem volt kedvem, hogy kerülgessem őket. Hétfő az utolsó napom volt a városban. Ez általában “mindenzárvaaturistáknak” nap szokott lenni, így először fényképezőgép nélkül indultam le a városközpontba. Aztán az ajtóból visszafordultam. Mikor a sétatére jártam, hirtelen elhatározásból felmentem a Székesegyház oldalához. Senki nem járt a környéken, de be lehetett menni. Megválthattam a belépőjegyet, és fényképezni is lehetett. Mondták, jönnek majd tv-sek. Jót vigyorogtam. Volt már ilyen pár tíz éve.
Aztán valóban megérkeztek, és fényárba borult a Székesegyház. Eljött az én időm is. Nagyjából fél óráig volt ilyen jó dolgom, aztán felsétáltam a toronyba.
Nagyjából ez a története a most következő fotóalbumnak. Klikkelj a képre, amely még a fényár előtt készült!

Nyíregyházán biztosan eszembe nem jutna szombaton elindulni a Vadasparkba, mert akkora a tömeg ilyenkor, hogy értelmetlen. Sokkal inkább esélyes bármelyik hétköznap.
Nos, úgy alakult, hogy a Pécsi Állatkertre szombat reggel került sor. Mondjuk nem nagyon néztem a múlt héten, mikor milyen nap van. 🙂
Vadon a város felett a zoo jelmondata, és valóban. Ha lefelé nézek, a várost látom, ha fölfelé, a Misinatetőt. Szóval érdekes környezet.
Az állatkert bejárati része jókora beton épület. Nekem kicsit idegen volt a tájtól, remélem, a nyíregyházi látogatócentrum nem ilyen jellegű lesz, nem nagyon hiányzik több beton már Sóstóról.
De visszatérve a Pécs Zoo-hoz, a vendégeket kedvesen fogadják a bejáratnál – ami egyébként minden pécsi találkozásnál igaz volt a Coop boltot kivéve, de oda nem mentem többet -, tájékozottak, segítőkészek, figyelmesek voltak. A kapott információk birtokában hamar megterveztem az útvonalamat, és meg is kezdtem pár órás sétámat.
Az állatkert szerényebb állatállománnyal rendelkezik, mint a nyíregyházi, viszont gondozott, sok látványetetés is van napközben, szóval törődnek a látogatókkal. Sok tájékoztató tábla van, játszóteret is építettek az egyik fennsíkon, és néhány étel-ital ellátó is van kicsit félreesően az állatoktól. Szerintem ez így jó, és az árakkal sincsenek elszállva.
Szóval jót sétáltam kellemesen telt az idő az őszi napsütésben.
Van ám sok képem is a kirándulásról, amit az ittenire klikkelve érsz el. Lesz még néhány bejegyzés jópár kép a következő napokban is.

Jópár nap szabadságom beragadt, az év vége közeledtével kellett találni megoldást az idő – lehetőleg hasznos – eltöltésére. A bakancslistámon elég régi tétel volt visszatérni Pécsre, úgy gondoltam, kipipálom ezt a tételt. 🙂
A címből érezheted, elég jól sikerült, ha több részes beszámolót tervezek. Valójában az egy hét alatt nem szakadt le a vállamról a fotóstáska, a vállam annál inkább esténként. Tanulság: sose vigyél hegyre oldaltáskát.
Eredeti terveim szerint egy időrendi képsort mutattam volna, de aztán úgy döntöttem, sokkal érdekesebb egy tematikus albumsor. Így egy-egy albumba, beszámolóba különböző napokon készült képek is kerülhettek, így viszont nem látszik a “mindentlátniakarok” kapkodása. 🙂

A hosszú bevezető után induljunk egy sétára! Már a szállásra vezető úton elhatároztam, a Kálvária dombon kezdem pár napos pécsi életemet. Ez azért is tűnt jó ötletnek, mert pár száz méterre volt szállásomtól, és a csodálatos őszi sétaúton kívül, ami a dombtetőre vezet, a városra is nagyon szép kilátás nyílt.
A fotóalbum képeinek első része itt készült. Szállásomtól két út vezetett a belvárosba. A bomb az egyik oldal volt, elindultam hát a másik oldal felé. Az útról, ahol végigsétáltam, egy másik albumban lesznek képek, a mostani képsor a Barbakánhoz vezető várfalnál folytatódik.
Érdekes kettősség, ahogy sétálsz a fal mellett, a másik oldalon pedig autók, buszok gurulnak el melletted. Pár méter, pár évszázad. Majd kis távolba nézés a várfalról, merz alföldi gyerek mindenre felmászik, ami kiáll a földből. Aztán el az úttól egy őszi színben pompázó parkon át. Jobbra-balra műemlékek, ahová be kellene menni, de nem most, vagy ki tudja, mikor. Lesz, ahová visszatérek majd.
Utam lassan a belváros felé visz, de ez majd egy másik történet, másik album lesz.
Látsz néhány piros linket az írásban. Ezek azokhoz a webhelyekhez visznek, amelyekből én is olvasgattam, tervezgettem utam során. érdemes ezeken is elidőzni kicsit.
Ha térképen is meg akarod nézni a mai séta útvonalát, ide klikkelve megteheted.
Majd pedig a képre klikkelve eljutsz a fotóalbumomhoz is. Az albumhoz vezeő képet a buszmebálló padján megpihenve készítettem.
Jövök majd a folytatással.