Itt is, ott is

Most, hogy vége a VIDOR Fesztiválnak, elkezdem megmutogatni, milyen is volt. Még nem árulom el, miként osztom meg majd a képeket, ami biztos, a mai bejegyzésben két esemény, két fotóalbum lesz.
Tegnap Pila azt írta, két hétig nem lesz róla kép. Úgy döntöttem áthidalom ezt az űrt. 🙂
Úgyis tartozom még egy korábbi albummal, és a VIDORon is készült egy albumra való kép, következzen tehát először a VIDOR előtti.
Az idei augusztus hiánypótló sóstói rendezvénysorozata a Zene Sóstón volt. Hetente két este helyi formációk szórakoztatták Sóstó népét és az arra járókat, egyúttal generáltak kis forgalmat a helyi piacnak is. Remek árukapcsolás, bár engem inkább a zenei kínálat érdekelt. Mondjuk a sajtos tallér is finom volt. 🙂

A sorozat utolsó előtti koncertje Tünde és Pila műsora volt. Erről mutatok néhány képet a következő albumban. Klikkelj a képre, aztán majd gyere vissza tovább olvasni.
KLIKK

A VIDOR vasárnap eseményi közül emelem ki második albumom képeit. Természetesen ez is Tünde és Pila koncertet dolgoz fel. A VIDORról majd írok részletesebben, amikor a teljes napokról mesélek. Ez a koncert az általam csak külvárosi színpadnak nevezett Országzászló téri dobogón volt, és szép számú nézősereg szeme láttára zajlott annak ellenére, hogy itt még sohasem volt színpad a VIDOR történetében. Az aktív nézők egy darabig estéről estére a színpad elé pakolták a padokat a komfortérzet növelése miatt, amit dolgos kezek másnapra mindig visszaraktak a szegély mellé. Rend a lelke mindennek. 🙂 Egy darabig így ment, aztán a nézők megunták.
A koncert itt is sikert aratott, helyi ritmusszekció alakult a közönség soraiban, megteremtve az igazi koncert hangulatot. Van róla pár képem is.
KLIKK

És persze tartozom még egy magyarázattal, miért is két hét a két hét a fogadalomban? Közel két hét múlva, szeptember 16-án este lép újra közönség elé Pila. A hely az Öreg Motoros Söröző Nyíregyházán, a formáció pedig a fantasztikusan jó bluest játszó Greasy Hats. Találkozzunk ott!


Zárás és after

Egyáltalán nem meglepő módon a tegnapi napra tervezett programom is változott kissé. A tervezettnél korábban érkeztem a főtérre, így a Tüneth együttes műsorából is láthattam egy részt. Alaposan átalakult a formáció utolsó emlékeim óta.
A Long Dusty Road koncertje remekül sikerült, látványos volt a tánckar produkciója, és nagyon jó fejek voltak az arra járó lakodalmas menet résztvevői is. Volt menyasszonytánc. 🙂
Ha már a jófejségnél tartok, megemlítem a Tánctanoda ifjú toborzót, akik dalolva, táncolva közeledtek a színpadhoz, de odaérve elcsendesedve haladtak el a színpad mellett. Örülök, hogy ilyen szemlélet uralkodik a tanodában. Tisztelni mások produkcióját. Sok sikert nekik a toborzáshoz.
A hosszú, poros út után a lengyel vonósok műsora nem tűnt olyan csábítónak, mint korábban. Elgondolkodva kicsit a Tüneth együttes által előadott Zenith dal néhány során elindultunk Nagykállóba, a Lecsófesztiválra.
Előtte azonban érzékeny búcsút vettünk a VIDOR pantomimeseitől. Lehet, hogy lesz némi médiavisszhangja. 🙂

A Beatrice koncert kezdetére értünk ki. A hangulat nrm volt rossz, bár a rappes rész akkor is zavart, ha viccnek vettem.
Vége lett, és eleredt az eső. Nyíregyházán már nem tértünk vissza a VIDORra, így kimaradt a PánPéter koncert, már ha megtartották.
A tegnapi kép tehát két erősen elhatárolt részből áll. 🙂 Holnaptól jönnek a VIDOR fotóalbumok.


Utolsó nap

Elérkeztünk a VIDOR záró napjához, így maradt még egy napom, hogy összeszedjem a gondolataimat az értékeléshez.
A tegnap nem teljesen a terveim szerint zajlott (nem véletlen a szóhasználat). A kinézett programok hozták az elvárásaimat ugyanakkor túlzottan ezekre figyeltem, így a nap folytatása már nem úgy alakult, ahogy szerettem volna.
A legtöbb időt most is az Országzászló téri színpadnál töltöttem, ahol plusz hangulati elemként részegekkel próbáltam kommunikálni az ilyenkor várható eredménnyel. Sajnálom, hogy belegázoltak a normális emberek koncert élményébe.
Jólestek a kicsit kemény ritmusok a kisszínpadnál, igazi fesztiválkoncert volt.
Egyedül már nem nagy kedvem volt visszamenni az Országzászló térre a “Bikinit játsszál” veszekedéshez, de igyekeztem elkerülni az újabb hiábavaló “beszélgetést”.
A nagyszínpadhoz visszatérve tettem egy kísérletet, hogy megvárom a Tubitubi jam kezdetét, de már nem volt hozzá türelmem, ez pedig az ír kávé lehetőségét is elvitte. Pedig lehet, hogy ez jót tett volna. Így legalább hamar kész lettem a képek feldolgozásával (hogy pozitívan jöjjek ki a történetből).
Mára már talán három dolog maradt, amiből kettőt érzek biztosnak.
Fél öttől a Long Dusty Road koncertje az egyik tervbe vett, ez a Kossuth téren, a bank előtti téren lesz, majd a mögöttük lévő kisszínpadon a lengyel Volosi együttes érdekes zenéje a következő kiszemelt.
Ha sikerül valahogy áthidalni a köztes időt, ott leszek még a PánPéter fesztiválzáróján, amit most az augusztus 20-án elmaradt tűzijáték színesít majd a tervek szerint.
Ez pedig a tegnap mozaikja:


Szaladgálós, felfedezős

Nagyjából az egész idei VIDORra jellemző, hogy az igazi csodák az utcakövén történnek. Ezeken a “színpadokon” adják ugyanis műsorukat azok az előadók, akiket nem hallgathatsz agyon a rádiókba, és nincsenek ott szinte az összes fesztiválon. Szóval igazi felüdülés figyelni, hol bukkan fel valami új.
Szerencsére idén is találkoztam ilyenekkel, de erről majd a fesztivál végén.
Illetve mégsem, hiszen ma pont egy pár napja felfedezett formáció alapján választok egy megtekintést. Két napja a Perpetuum nevű formáció műsora volt az egyik VIDOR felfedezés számomra. A zenekar énekese ma 16:20–kor a Girincsi Duó egyik feleként hallható az OTP előtti dobogón. Őket az Ukulele Trió követi majd
Az Országzászló téren – amely helyszín még tegnap is meglepett néhány ismerőst, pedig a legjobb koncertek itt voltak eddig – a Black Stage játszik 17 órától. Nagyon ottlevős.
Azt még nem tudom hogy, de meg kellene nézni az Ezza nevű francia formációt a Kossuth téri kisszínpadon fét hattól. Az esélyem szerintem, hogy 6 után még játszanak, igaz, ekkor a Prémvadászok Országzászló téri koncertjéből maradok ki.
A nagyszínpadon a pár napja a LESZ Feszten látott Hiperkarma kezd, majd a Fanfare Ciocãrlia zárja a templom előtti színpad műsorát.
Alternatín programom is van mára, nem is akármilyen 21:30–tól Pikk Pakk Vidor Jam kezdődik a Tubitubiban. Ezen mindenképpen ott akarok lenni, még ha ki is lógok majd kicsit a Kossuth téri kisszínpadhoz a The Irish Coffee-t megnézni.
Szóval a nagyszínpad nélkül is mozgalmas és változatos nap áll előttem.
Ez pedig a tegnapi volt:


Manós, piros orros, jó zenés

A tegnap is nagyjából terveim szerint alakult. Töltöttem pár percet a Vidám Manókkal, megfogadva az ajánlást megnéztem a Perpetuum koncertjét, ami valóban kiváló volt – megyek is bejelölöm őket a közösségi oldalon 🙂 -, eljutottam a Mentha Projekt műsorára, és rendkívüli élményként éltem meg a Cimbalom Duó produkcióját. De jó lett volna ez egy csendes teremben, ahol a kisgyermekes anyukák nem próbálják megosztani mindennapjaik élményét a hallgatósággal.
A Polip Band most kimaradt, és Csocsó bohócot is elkerültem, de részem volt még két kiváló koncertben ugyanattól a formációtól.
A VIDORon Makkai4 néven, a Labor Caféban Szabadband jazzként zenélő társaság olyan produkciót nyújtott, hogy csak a koncert végén jutott eszembe, mennyire fázom.
A Labor Café páratlan ajándékot kapott, és adott. Köszönet érte.

A mai “mindenképpen” a No Dress Code Accoustic koncertje a Korzó mellett négy óra után. Aztán kicsit pörgősebb, a Szívtiproll az Országzászló téren, majd kicsit más, a Csángálló a Kossuth téri kisszínpadon, majd talán kis utcabál az LK Beat zenekarral ismét az Országzászló téren.
Lehet, hogy kis nagyszínpad is belefér a ma estébe. Szeder és Irie Maffia a mai kínálat, alternatív programot nem tudok mára.
Most pedig a szokásos tegnapi montázs.


Üldögélés

A tegnapi nap elég konkrét elképzelésekkel indultam útnak. Kezdésnek Anderzen duó, majd Mojo Men egy teljesen végignézett koncerttel, aztán amit találok. Az esti nagyszínpadnál esetlegesen Herczku Ágnes és a Banda, de inkább blues a Móricz kertben.
Nagyjából ez is valósult meg. Az “amit találok”-ba most belefért az Art Ariff látványos akrobata műsora, és kis Buda Folk Band meg anyukám lefényképezése 🙂 de utóbbi csak később derült ki.
Továbbra is hiányolom a VIDOR hangulatelemeket a délutánokból, de úgy tűnik, ez már így marad.

A mai terv egy Vidám Manókkal indítás a Hõsök terén, a tegnap ajánlott, de kimaradt Perpetuum az Országzászló téren, talán a Mentha Projekt a Korzó mellett, 17:30–tól mindenképp a Cimbalom Duó a kisszínpadon, esetleg Polip Band az Országzászló téren, ha odaérek.
Ja, és mindenképpen meg kellene keresni Csocsó bohócot (16 óra: Kossuth tér, 17:30 Városalapítók szobra), aki tegnap óta ismét színesíti a VIDORt.
A nagyszínpadon ma Szabó Benedek és a Galaxisok és a 30Y a fellépő, esti kisszínpad nincs.

Majdnem elfelejtettem! Boldog szülinapot Labor Café! Az ünnepelt ma egy párját ritkító jazz koncerttel ajándékozza meg az arra járókat.
Ez pedig a tegnapi montázs:


Kis lépések

Múlt csütörtökön először azt terveztem, hogy az ajánlómban végignyomom a teljes VIDOR műsort ajánlóstól, időpontostól. Öreg VIDORos lévén azonban hamar meggondoltam magam. És igazam lett.
Már a fesztivál első napján egyértelmű lett, hogy a Városalapítók szobrától elköltöztetett színpad nincs igazán jó helyen az új pozíciójában. Hétfőn ez meg is hozta a programmódosításokat. Délben csak kapkodtam a fejem, ahogy érkeztek az infók.
Estére úgy tűnik, összeállt az új táncrend, ami akár működhet is, ha senki nem csúszik meg. A színpad persze maradt, ahol volt, a zenekarok és az időpontok forogtak.
A nagy- és a kisszínpad programja nem változott, jórészt az Országzászló téri programok cserélődtek a bank előtti színpadéval, de nem ennyire egyszerű a dolog.
Pozitív, hogy idén él a webes oldal is, módosítják az eseményeket ott is, és a közösségi oldalon is van tájékoztatás. Ez mindenképpen hatalmas változás, és nem kis munka van mögötte.

Ez egy 2012-es kép. Délután ismét eszembe jutottak a pár évvel ezelőtti pezsgő VIDOR délutánok, meg a Magyar Vándor kínai árusos jelenete (úgy a film 14. perce körül).
– Mi az áha?
– Áha?
– Mennyibe kehül?
Szóval úgy gondolom, nem ezek az – akkor még – színészpalánták vinnék el a költségvetést, de visszahoznák a ragyogást a délutánokba…
De nézzük, mit hoz a ma délután? (klikk, ha a takart sort is el szeretnéd olvasni 🙂 )

Kezdésnek mindjárt egy ifjú páros, az Andersen duo fél négytől, majd öttől a Dózsa György utcai sétáló elején, nagyjából a belváros makettnél.
A Vidám Manók neve nem ismeretlen a városlakók, sőt a megye településein élők számára sem.
Visszatérő fúvósok remek térzenével a Citrom Band a Korzó épülete előtt. Színpad már nincs, hiszen elmúlt a hétvége.
Az Országzászló téren a Mojo Man játszik majd. Ők egy új formáció, tapasztalt zenészekkel. Sokat várok tőlük, így remélhetőleg mindkét VIDORos és az este fél kilenckor a Móricz kertben tartandó ingyenes koncertjükre is eljutok majd.
A kisszínpadon a valaha VIDOR nagyszínpados Buda Folk Band húzza majd a talpalávalót.
A nagyszínpadon pedig a Nyíregyháza Akusztikus Ünnepén annak idején sokszor fellépő Petruska András, majd pedig Herczku Ágnes és a Banda ad műsort. Ők – néhány VIDOR fellépőhöz hasonlóan – Tállyán, a Kerekdomb Fesztiválon is fellépnek majd néhány nap múlva.

És most térjünk vissza kicsit a tegnapra. A már kész, de a fesztivál végén megjelenő fotóalbumomban a Beat-lesz, a Tárkány Művek és a The Qualitons koncertjéről találsz majd képeket. Most egy montázs.


Hétfői műsor, vasárnapi képpel

A bohócok még nem érkeztek meg a VIDOR Fesztiválra, de nem adom fel a reményt. Élő szobrok helyett is az egyéb fesztiválokról ismert aranyember és ezüstasszony üldögél a téren. Pedig az élő szobrok igazán csak a VIDORra voltak jellemzők, sokan fotózkodtak velük.
Tegnap Kuckó Művésztanya előadásán kezdtem, majd a kihagyhatatlan Muzsik és Volkova, aztán Tünde és Pila, végül a 432 szuper koncertje volt a megnézett utcai produkció, majd egészen a “nézését, meg a járását”-ig a Zuboly. Egészen eddig terveztem, hogy megveszem a lemezüket.

Hétfő délután is lesz érdeklődésemre számot tartó helyi csapat az utcakövén, a JazzMed Band például múlt évben is elnyerte a tetszésemet.

De a gyerekek sem maradnak szórakoztató műsor nélkül. Róluk a Vidám Manók gondoskodnak. Itt mondom el (nem véletlenül), hogy idén a Hősök terén is van egy színpad.
Szerk. 13:00: Az utcakövés helyszíneknél és fellépőknél változások vannak. Igyekszem folyamatosan frissíteni a naptáramat, de nézz rá a közösségi oldalamra is, ott mások is tudnak frissíteni.

A Kossuth térre visszatért színpadon pedig a Tárkány Művek zenél délután, és a nagyszínpadon is lesz este két fellépő.
Ne feledd, jobb oldalt, a Sidebar-on a naptárban megtalálod az összes programot (a szerda délután is frissítve 😉 ).

Mai képként pedig legyen egy tegnapi összefoglaló. A hivatalos fesztiválképeket a VIDOR oldalán találod.


Belógó fejek

Talán hiányoltad már a VIDOR beszámolót, de a megnyitó nap után még nem volt annyi élmény, hogy bejegyzés legyen belőle, illetve megvártam az első teljes napot.
Most mesélek tehát az első két napról. Lesz pozitív és negatív, nyilván eldöntöd majd, melyik melyik? 🙂
A megnyitó előtt már utcaszínházi produkcióval csalogatták a nézőket a fesztiválra. A Kajárpéci Vízirevü műsora igen jó indítás volt, így mire a megnyitóra került sor, már megtelt a nagyszínpad előtti tér.
A lufik elszállása után két nagyszínpados koncert következett.
Időközben kiderült, hogy idén a 15 évig jobbnál jobb képekkel a fesztivál jó hírnevét világgá röpítő fotósok nem készíthetnek képeket a kordonon belül. Ez engem nem érintett, hiszen én minden évben belógófejű nézős képeket készítek kívülről, de jö volt találkozni, és beszélgetni nálam nagyobb tudású fotósokkal. Most nincsenek ott, én pedig első nap beértem néhány távoli képpel.
A Kossuth téren, a régi helyen felépült egy valamivel kisebb színpad. Szemben vele pedig a park padjait eltakarva egy újabb kocsmasziget (a kocsma itt nem degradáló, csak nem jutott jobb szó eszembe). Az első este elég nyögvenyelősen indult – elfogyott sör, nehezen felpörgő kiszolgálás, szemetesek hiánya, számolási nehézségek, de hideg a sör és az üdítők, és elfogadhatóak az árak -, azóta nem jártam arra.
A kisszínpad kivetítőn és hangban a nagyszínpad képét mutatja, olykor pedig önálló műsornak ad helyet.
Van egyéb színpad elhelyezési változás is. A Városalapítók szobrától a bank elé került az egyik korábbi kedvenc színpad, aminek kezdő műsorát agyon is vágta (jelentős csúszással kezdődött) tegnap az elhúzódó nagyszínpadi beállás. Aki hozzám hasonlóan más koncert miatt kihagyta tegnap a Beat 432 műsorát, ma az Országzászló tér színpadán megnézheti őket. Szerintem érdemes.
Látod már, lett egy színpad az Országzászló téren. Egy elég érdekes alakú és elhelyezésű színpad. Erről a tér hajléktalanjai tudnának mesélni, akik tegnap ott voltak a Milord Duó koncertjének idején.
Tegnap nagy örömömre megérkeztek a pantomimesek, nem kicsit javítva a hangulaton. Remélem, a bohócok is megérkeznek majd, esetleg lehetne kérni élő szobrokat?
Szóval nagyjából a délutáni programokról van képem eddig, a ma este talán kivétel lesz, de mindenképpen meg szeretném legalább hallgatni a Zuboly műsorát. A többit meglátjuk.
Nagyjából ez volt az első két nap.


Utcazene

Ma este kezdődik a VIDOR Fesztivál Nyíregyházán, ahol jelentős szerepet kap az utcazene is. Én nagyon kedvelem ezt az előadási módot, mert azon túl, hogy igen hangulatos, a zenészeket kihívás elé állítja a technikai akadályok leküzdése is. Így ezek a koncertek mindig másak, mint az hagyományosak, ráadásul olyan réteget is el tudnak érni, akik egyébként nem járnak koncertekre, de szívesen megállnak egy-egy dalt meghallgatni. Aztán vagy ott ragadnak, vagy nem.
Jelenleg két utcazenei beszámolóval vagyok “lemaradva”, de az írás végére már csak egy lesz. 🙂
A lemaradásom ledolgozását a tegnap esti eseménnyel kezdem.
A Békebíró Söröző a belváros egyik patinás szórakozóhelye, amely felújításon esett át az utóbbi hetekben, és tegnap este nyitott újra. Ebből az alkalomból a teraszra meghívták a Black Stage zenekart, akik nekem különösen kedvenceim, ahogy – talán – első koncertjük után írtam, megérkezett a friss erő Nyíregyháza zenei életébe. Ezt a véleményemet azóta is tartom, és remélem, ez így is marad.
Tegnap este – igazi utcazenei szokások szerint – nekik a belvárosi forgalom zajával, és a “lakosbarát” hangosítással kellett megküzdeniük. Sikerrel vették az akadályt, és ismét egy remek műsort láthattunk, hallhattunk.
Ha kihagytad a koncertet, vagy újra megnéznéd őket, jövő pénteken 15:30-tól a VIDOR kiírás szerint a “Dózsa György utca sétálószakaszán” találkozunk, bármit is jelentsen ez. 🙂
Most pedig jöjjenek a tegnap képei. Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Beat volt, Beat-lesz

Lassan kezdem utolérni magam esemény beszámolókkal, persze most újra hétvége van, de sebaj, a lényeg, hogy ne unatkozzunk.
Szerdán ismét sikerült eljutnom Sóstóra, a Zene Sóstón következő koncertjére. Sosem voltam fanatikus Beatles rajongó, de mindig szívesen hallgatom a zenéjüket, és láttam a Sárga Tengeralattjárót is. 🙂
Szóval nem volt kétséges, hogy ott leszek Sóstón szerda délután. Talán már írtam, ezekben a sóstói estékben nem csak az a jó, hogy remek zenéket hallgathatsz, hanem összefuthatsz olyan ismerősökkel is, akikkel “nagykoncerteken” nem.
Most is számos ismerőssel találkoztam, miközben a Beat-lesz zenéjét hallgattuk, és fényképezgettem is.
A formációt legközelebb augusztus 28-án, hétfőn 16:30-tól láthatod a VIDOR Fesztiválon.
Sóstón, a szökőkútnál ma este fél héttől a Dóra és a Felfedezők zenél.
Most pedig klikk a képre!
KLIKK


Esőnap

Alakul ez, köszönhetően a viharnak ma már külön a fotóalbumok jönnek a történésekről.
Kicsit lustán indult a szombatom, Először úgy tűnt, esni fog, aztán mégsem, aztán mégis. Nagyjából ez az időjárásjelentés.
Lassan hagyomány már, hogy a szállásról az Oldalvágányra tartva beülünk egy fagylaltra. Ezúttal is így történt, a hagyományosnak mondható citrom mellett most egy újdonságot is megkóstoltam, mert hiányzott a fekete pötty a nadrágomról. 🙂

Idén a Művelődési Ház előterében Kenéz Ica fotókiállítását láthattuk. A kiállítás a Porond címet viselte, nem véletlenül. A képek a színpad szereplőiről készültek, és ha látni szeretnéd őket, hamarosan Nyíregyházán is megtekintheted majd. Szólok, ha tudok pontosat.
Most a megnyitón készült néhány képemmel indítom a szombati albumok sorát. Klikkelj az itt láthatóra!
KLIKK

A Kuckó Művésztanya Viaszkvirág című előadását pár hete láthattam már Nyírbátorban, de az utcaszínházban pont az a jó, hogy kétszer nem láthatod ugyanúgy az előadást.
Most is nagyon jól szórakoztam, és ha kíváncsi vagy a hangulatra, láthatod a társulatot Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon is. Most azonban egy album tőlem. Klikkelj a képre!
KLIKK

Egyszer az egyik zenész azt kérdezte:
– Nem unod meg a zenénket, hogy szinte minden koncertünkön ott vagy?
– Nem – mondtam – hiszen azért vagyok ott a koncerteken.
Valahogy így vagyok az Éva Presszóval is, bár koránt sem vagyok ott minden koncertjükön, de törekszem rá. 🙂 Fehérgyarmaton is hatalmas bulit csináltak, remélem, képeim visszaadnak valamit a hangulatból. Őket szombat este láthatod ismét Debrecenben, a Békás tó partján.
Most azonban nézegesd a koncert képeit! Klikkelj!
KLIKK

Nagyjából az este közepe volt terv szerint a Blues from Hell and the mad dog family remek blues koncertje, ahol már erősen bizonygattam a nézőtéren, hogy nem én vakuzok. 🙂
Imádtam ezt a zenét is, de azért fényképeztem is közben. Most is klikkelned kell az album eléréséhez.
KLIKK
Szerencsére legalább az egyik blues koncertet engedte megvalósítani az időjárás. A Nelson még felcuccolt a színpadra, el is kezdték, majd jött a jég és a sötét.
Kis zenélgetés még volt a backstageben, aztán vége lett a szombatnak.
A Nelson befejezetlen koncertje mellett a Karmapirin és a Slow Band várva várt koncertje is jegelve lett.
A Karma egyébként vasárnap este héttől Újfehértó főterén játszik. Ja, és van Karmapirin CD-m. Dedikált! 🙂

Holnap programajánló, aztán jön a beszámoló a nyitó napról.


Szülinapozós

Kezdem mindjárt azzal, aminek tulajdonképpen semmi köze nincs a mai ajánlóhoz, ha csak az nem, hogy 2005-ben ezen a napon indult el Perme Képeskönyve, ezzel megteremtve a lehetőségét annak, hogy ma itt programokat ajánljak a hétvégére.
Ezzel a kis önfényezéssel be is vezettem a mai bejegyzést, úgyhogy lássuk, mit csináljunk, hova menjünk hétvégén?

Ma délután 16:30-kor kezdődik Nagy Márton és Takarszky Máté gitárkoncertje Nyíregyházán, a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár kamaratermében.

Péntek délután kettőtől ismét Ingyenes Városnézésre indulhatsz Nyíregyháza főteréről. Lassan eljön az a nap, amikor én is eljutok majd.

Illés, Fonográf és LGT slágereket hallgathatsz este héttől Bodrogkeresztúron, a Nagy nyári retro buli című rendezvényen Rövid kirándulás Nyíregyházáról, szerintem megéri.

Szombaton reggeltől vasárnap estig Rabócsiring az ajánlatom az autósport kedvelőinek. Az események pedig: DRIFT Matsuri & Ladaracing és Bobby Car Találkozó

Ha inkább Nyíregyházát és Sóstót választanád, 10 órától Sárkányhajó Fesztivál és a Barkács-Bogrács Amatőr Főzőverseny vár, akár indulóként is részt vehetsz akár a hajózásban, akár a főzésben.

Ha éhes maradnál, lehet, hogy egy sör-virsli meccsre is benevezhetsz este hattól a Móricz Kertben, de hogy jó zenét hallhatsz a Bud Spencer & Terence Hill esten, az biztos.

Fúvószene a Mociban. Mégpedig nem is akárkik, hanem az utcafesztivál díjak büszke tulajdonosai, a Kelet Brass Band tagjai teremtenek remek hangulatot az Öreg Motorosban este héttől.

A szombat egyik különleges eseménye a Szamossályi Falunap. Sokat lehetett olvasni róla az utóbbi időben, mégpedig azért, mert az a hír járta, hogy a Boney M. lép fel este. Lehámozva a bulvár héjat az eseményről kiderül, hogy az ismert slágereket egy tribute zenekar, a Sounds of Boney M. tolmácsolásában hallhatják este kilenckor azok, akik ellátogatnak a faluba. A formációt Sheyla Bonnick hívta életre.

A vasárnap ismét sport. Foci, mégpedig igazi, amerikai foci. Remek játék, remek hangulat, lelkes sportemberek, fantasztikus közönség, kiváló eredmények. Délután háromtól Nyíregyháza Tigers – Szombathely Crushers meccs az NyVSC pályán, a tét pedig a bajnoki cím. Két veretlen csapat érkezik a pályára és csak egy veretlen távozik. Szóval ki nem hagyható az esemény.

Azt hiszem, most sem fogok unatkozni. 🙂


Fesztivál hétvége, 1. nap

Az elkövetkező három napban kibővítem a hétvégi LeszFesztes mozaikjaimat. Jönnek a hosszabb-rövidebb fotóalbumok, és néhány szó is az eseményekről.
Elöljáróban annyit, hogy minden tiszteletem azoké, akik ezt a rendezvényt immár harmadik éve viszik töretlenül, megújulva, a lehetőségeket maximálisan kihasználva, ugyanakkor támogatva azokat a helyi, környékbeli előadókat is műfajtól, stílustól függetlenül, akiknek ezek a fellépések hatalmas ugródeszkát jelentenek. Ez az, ami megkülönbözteti, kiemeli ezt a rendezvényt a többi hasonló tematikájú közül.

Csütörtök délután verőfényes napsütésben álldogáltunk az egyik pénztársorban. Mivel rövid sor volt, hamar kiderült, hogy rosszban. Azonban még így is sikerült odaérnünk az első kiválasztott koncertre.
Talán emlékszel még, a Contra Stage volt az, amelynek műsora előzetesben leginkább elnyerte a tetszésemet. Ez nem is változott, bár a kisszínpadnak és remek technikusainak meg kellett küzdeniük a nagyobb tesók megszólalásakor. Nekem végig nagyon hiányzott az éppen átépítés alatt lévő várszínpad. No, majd jövőre. 🙂

Tehát a Contra Stage-hez vezetett első utunk, ahol a Black Stage koncertjébe kapcsolódtunk be. Legutóbbi találkozásunk óta fúvós hangszerrel és hozzá tartozó zenésszel is bővültek. Kicsit szokatlan volt ez a hangzás, de szerintem ügyesen beépítik majd a repertoárjukba. A képre klikkelve ennek a koncertnek az albumát láthatod.
KLIKK

A következő kinézett koncert kezdetéig gyorsan átruccantunk a Rockszínpadhoz, ahol már javában tartott a szintén kinézett Karmapirin műsora. Útközben elhaladtunk a Hell Aréna mellett, amely elég jól védte a Rock- és Nagyszínpad áthallásától a Contra Stage-et, és talán ha nem lettek volna nyitva az oldalsó sátorelemek, a Contra hangulatától távol álló zene nem ömlött volna annyira a legkisebb színpad felé.
De a Karmapirin nagyon jól elvolt Rockszínpadon és szép számú közönséget vonzott a színpad előtti napsütéses térre. Róluk is készítettem egy albumnyi képet.
KLIKK

Sajnos nem tudtuk megvárni a koncertjük végét, és a Nagyszínpadon éppen zajló csellós koncert is kimaradt, de így pont visszaértünk az Artézis műsorkezdetére kedvenc színpadomhoz. Közben az Eklektika színpad is beindult, nem kis feladat elé állítva a Contra technikusait. A színpad mögött bujkáló nap néhányszor igyekezett megtréfálni a fényképezőgépemet, de ekkor még viszonylag jól uraltam a szervizből friss beállításokkal visszaérkező felszerelést. Remek koncert volt ez is. Már a harmadik koncertnél tartottunk, és még mindig nem hibáztunk. 🙂
KLIKK
Koncert végén elnéztünk a Crossroads Sage-hez, de nem maradtunk sokáig, mert a kövötkező kinézett produkció is a Contra színpadhoz csalt.

A No Dress Code Accoustic műsora is kedvencem a múlt évi VIDOR óta. Most sem csalódtam és bár nagyon csábított a szigetre a Szüret Utcza koncertje, csak vissza-vissza lépkedtem néhány bizonytalan elindulás után kedvenc dalaim címét hallva.
KLIKK

Szerencsére még így is elértem a következő kiszemelt műsort, és az Eklelktika sziget varázsos világában letelepedve egy párnára hallgattam, néztem a Szüret Utcza megunhatatlan dalait. Közben sötétedni kezdett, és sorra gyúltak a fények a sziget lampionjaiban. Kétségkívül ez volt a legegyedibb, leghangulatosabb helye a fesztiválnak, bár zeneileg hozzám legközelebb továbbra is a Contra Stage állt. A nagy koncert bambulásban aztán elég keveset fényképeztem, de az albumban találsz így is pár képet.
KLIKK

A fesztivál kezdete előtti rangsoromban a Crossroads Stage állt második helyen, ahol este az Éva Presszó koncertjét jelöltem kihagyhatatlannak. Az is lett. Hatalmas buli volt ismét, és azt hiszem, később több időt is eltöltöttem volna itt, ha a színpad világítása jobban együtt élt volna a zenével. Azért úgy gondolom, viszonylag sikeres harcot vívtam az elemekkel, ez a fotóalbumom tartalmazza a legtöbb képet, bár ez nem a küzdelemnek, sokkal inkább a parádés, pörgős koncertnek köszönhető.
KLIKK

Az első nap mozaikja hét képkockát tartalmazott, így van egy hetedik album is, amely a nap hangulatából villant fel pillanatokat. Lesz benne néhány koncertkép is, mert volt még pár kinézett formáció, de vagy az idő hiánya, vagy a megszólalás volt olyan, hogy keveset időztem náluk. Maradjon az én titkom, mikor melyik. 🙂
KLIKK
A bejegyzésben látható képekre klikkelve külön albumokhoz juthatsz, így – bár rövidebbek az albumok, tematikusabbak lettek. Linkeltem az előadókat is, mert érdemes ellátogatni hozzájuk, ha valamelyikük felkeltette az érdeklődésedet.
Holnap a második nappal folytatom.


Eső előtt, eső után

Nem jósolgatok időjárást most sem, inkább csak elmesélem, milyen programokat találtam a hétvégére. Ismét elég sokféle lesz, és változatosak a helyszínek is.

Csütörtökön 15 órakor kezdődik az Ünnepi Könyvhét Nyíregyháza főterén is.
Közönségtalálkozók, felolvasások, Olvassunk tárcát!, koncertek, és sok sok könyv.

Ma 18:30-tól például az Artézis ad koncertet. Nézz be az oldalukra, a napokban megjelent néhány új videó. Azt hiszem, ha igyekszem, odaérek a koncertjükre.

Hétvégén minden este hattól Kaszkadőr Show látható a Praktiker Parkolójában. Ez a menet közben készített kép van pillanatnyilag, meglátjuk, lesz-e más.

A Móricz Kert csütörtök esti programja fél nyolctól a Maszkura és a Tücsökraj és a Parno Graszt színpadra lépése.

Péntek délelőtt folytatódnak az Ünnepi Könyvhét eseményei. A linken megtalálod a programot.

Augusztus végéig szerda és péntek délutánonként idén is Ingyenes Városnézés a Nyírség Turizmusáért Egyesület szervezésében. Délután kettőtől indul, előzetes jelentkezés alapján. Jelentkezz időben! Múlt évben egy szabadságos napomon én elmentem egy ilyen sétára, nagyon élveztem. Rengeteg érdekes dolgot megtudhatsz Nyíregyháza történetéről.

A Tokaji Bornapok is elkezdődik pénteken, számomra mindjárt egy kihagyott Karmapirin koncerttel, ugyanis lehetetlen, hogy délután négyre Tokajba érjek. Pedig érdekel az új lemez anyaga.

Szombaton egy különleges, látványos, kihívásos programnak ad otthont Nyíregyházán a Sóstói-erdő. Az I. Decathlon Élménypróba reggel nyolctól délután kettőig tart. Nézd meg a rendezvény linkjét, biztosan kedvet kapsz.

Délután folytatódnak az Ünnepi Könyvhét eseményei, ahol a napot este fél héttől a legendás, idén 50 éves Zenith együttes koncertje zárja. Jó alkalom ez arra is, hogy megvedd a belépőket a jubileumi koncertjükre.

A Tokaji Bornapok is folytatódik délután. A halászléfőző verseny mellett a könnyedebb zenét kedvelők találják meg kedvenc slágereiket.

A Móricz Kertben este ColorStar és Minimyst ft.Telma Lincoln. Nem az én zeném, de ha te kedveled, keresd fel a kertet.

Az estét jó eséllyel Debrecenben töltöm. A Roncsbárban a Kelet Brass Band vendégszerepel,

de én a Blues from Hell koncertjének meglátogatását tervezem az Incognitoban, mert kell egy kis blues. 🙂

Vasárnap délelőttre a Tokaj-Hegyalja Piac az ajánlatom a Sárga Borház Parkolójában,

hazafelé pedig Tokaji Bornapok.

Itthon még elcsípheted a Kaszkadőr Show záró előadását a Praktiker Parkolóban.

Ne feledd, hogy itt jobb oldalt, az oldalsávon folyamatosan elérhető a programnaptár, ahol bővülhetnek a lehetőségek az itt leírtakhoz képest. Klikkelj bátran az eseményre, ahol további infókat is találsz.
De legyen itt még egy kép a tegnap esti állapotról.


Sok nap, sok program

Az új hónap ismét egy hosszú hétvégét hoz, remélhetőleg kirándulóidővel. Így ma ismét megpróbálok néhány szabadtéri programot is ajánlani annak reményében, hogy sok helyre sikerül is eljutnom.

A kecsegtető bevezető után kezdem is mindjárt egy beltéri eseménnyel. A szép új program naptáramban itt jobboldalt láthattad, hogy hét elejétől zajlik az Európai Filmhét a Krúdy Art Moziban. Két nap, lét előadás van még hátra a programból. Ma este fél hattól a Testről és lélekről, holnap délután négytől pedig a Kókusz Kokó a kis sárkány című filmet vetítik. Előbbit felnőtteknek, utóbbit gyerekeknek is. A linkelt részletek alapján valamikor meg kellene néznem az elsőt.

Közben ma este nyolctól a Móricz Kertben Kardos-Horváth Jánossal találkozhatsz egy remeknek ígérkező koncertestén.

A már említett péntek délutáni mozi előtt újra indul az Ingyenes Városnézés Nyíregyháza belvárosában. 14 órakor van a gyülekező a Kossuth téren, ahonnan érdekes, információkkal teli sétát tehetsz a Nyírség Turizmusáért Egyesület szervezésében.
A linken megtalálod a fontos tudnivalókat.

Este héttől a Folkfusion és a Marmunsk játszik a Móricz Kertben,

fél kilenctől a Tram-Buli’n nyári slágereket ad elő a Hold Udvarban,

az Unicumban pedig este tíztől a RealMen csap a húrok közé. Ez utóbbi az esélyes program péntek este.

Ha Debrecenben lennék, biztosan a Lovardában kötnék ki a felejthetetlen Djabe VIDOR koncert okán. Este héttől ugyanis a debreceni Android felvezetése után a Djabe lép színpadra.

Szombati egész napos szabadtéri program a XXI. Országos Gulyásverseny és Pásztortalálkozó a Hortobágyon. 10 órától 17 óráig töltheted itt az időt.

Sárospatak idén is két napos rendezvénnyel készül a Szent Erzsébet Ünnepre. A Sárospataki vár környéke ilyenkor megtelik látogatókkal, látványos korhű bemutató, kirakodóvásár és számos érdekesség vár. A vasárnapot tervezem itt tölteni.

De maradjunk még a szombatnál, hiszen este nyolcra a Jónás Vera Experiment zenéje csábít a Móricz Kertbe.

Ha azonban a Hortobágyon kötnénk ki, és visszafelé megállnánk Debrecenben, könnyen lehet, hogy az Incognitoban múlatnánk az estét a The Breeze koncertjén, mert blues-ból sohasem elég.

Vasárnapra, ahogy az imént írtam, Sárospatak a terv. Alternatív program a Total Rallycross Országos Bajnoki III. futam a RabócsiRingen, de ez inkább majd a hétfő programja lesz, ugyanis két napos a rendezvény.

Tegnap megjelent a Sóstói Múzeumfalu pünkösd hétfői programja is. Nem másolnám ide, inkább klikkelj a linkre, ahol a részleteket is megtalálod.

Tegnap figyeltem fel a Természetesen túráZOOM felhívására, a Tiszavirágzás Riadóláncra. A dolog lényege, hogy közeleg a tiszavirágzás ideje, ami azonban nem teljesen kiszámítható időpont. Így a körzetben élők gyűjtik és megosztják az információt a távolabb élőkkel, hogy aki szeretne, ott lehessen ezen a káprázatos eseményen.

Ahogy láttad, elkészült a meglepetés, a Program naptár, ahol ha az eseményre klikkelsz, többet is megtudhatsz róla, és érdemes néha előre is lapozni. Mindenesetre a képes ajántót még beteszen ide az írás végére.


Gyermeknapos

Ez a hétvége gyermeknapban végződik, így igyekszem sok családi programot is ajánlani.

Ma 10 órától egészen estig a Labor Café Törülközőnapján múlathatod az időt. Douglas Adams kedvelők, hajrá!

Neked volt vasútmodelled gyermekkorodban? Esetleg terepasztalod? Pénteken 10 órakor nyílik és vasárnap délutánig látogatható a Vasútmodell kiállítás Nyíregyházán, a Vasutas Művházban.

A hétvége eseménysorozata a Régészet Napja. Nyíregyházán, a Jósa András Múzeum is szervez programot a pénteki napra.

Este kilenctől a Mizrab játszik Debrecenben, az Incognito Clubban.

Debrecen főterén idén is megrendezik a Debreceni Pulykanapokat. Szombaton és vasárnap számos kulturális program színesíti a gasztronómiai eseményt.

Nyíregyháza főterén 9 órától estig a Szelektív szombat eseményein vehetsz részt.

A Sóstói erdőben ugyancsak 9-kor kezdődik a Waldlaufer futás, amelyhez a bemelegítést a Kelet Brass Band zenéje biztosítja.

Ugyancsak Nyíregyháza belvárosának eseménye a KORZÓ szülinap. A gyermeknap közeledtével aktuális Szalóki Ági gyerekkoncertje, amely 10 órakor kezdődik.

Teljesen szubjektíven kiemelem még a 14 órakor kezdődő .PánPéter koncertet is, a születésnapi linken azonban találsz még érdekességeket.

Este héttől a Móricz kertben a Radar és a P. Mobil koncertezik. Belépő: 2998 Ft,

Debrecenben, az Incognito Clubban a Funky Donots zenéje teremt kellemes hangulatot.

Éjszaka a várban a címe a sárospataki Rákóczi vár eseményének, ami pizsamaparti gyermekeknek. A részleteket a linken találod.

Vasárnap is tart még a Vasútmodell kiállítás a Vasutas Művházban, a Debreceni Pulykanapok, és délelőtt indulnak haza Sárospatakról a pizsamaparti résztvevői.

Ha már Debrecen, akár gőzmozdony vontatású szerelvénnyel is utazhatsz a “Zsuzsi” Erdei Vasút Gyermeknapján. A program 8tól 17 óráig tart.

Nyíregyházán, a Sóstói Múzeumfaluban CAC Kutyakiállítás vár reggel fél héttől este ötig. Ez belépős szokott lenni, bár erről most nem találtam infót.

A Katasztrófavédelmi gyermeknapot Nyíregyházán is megrendezi 10-től 16 óráig a Tűzoltóság. (nekem már csak ez a név marad meg :))

A Hunyor Major Tanya is Gyereknapozik vasárnap egész nap, felvonultatva a gyermeknap összes kellékét.

A nyíregyházi Városi Gyermeknap délután kettőtől este hétig Lulu bohóccal, aerobikkal, a Pom-Pom és a Vidám Manók együttessel várja a város ifjúságát.

Végül ismét a képes ajánló.
A múlt héten említett meglepetés pedig még várat magára, de igyekszem. 🙂
A képen félbevágott linkek a bejegyzés eseménylinkjei.


Este a Szmogban

A tegnapi koncerteste Nyíregyházán, a Szmog Pubban várt. A No Dress Code Acoustic töltötte meg különleges zenével a pubot.
Az akusztikus formáció széles sávban válogat a könnyűzenei művekből. Mivel elmondásuk szerint kedvenc zenéiket dolgozzák fel, ez azt is jelenti, hogy a zenekar tagjai sokféle irányzatban mozognak otthonosan.
A múlt évi VIDOR Fesztiválos fellépésük óta új gitáros csatlakozott a csapathoz, aki ezen az estén – rövid szóló betétként – saját dalokat is előadott.
Hogy mennyire színes a kínálatuk, arra néhány példa: PUF, Tankcsapda, egy fantasztikus Guns N’ Roses előadás, Cseh Tamás és a koncert végén, második ráadásként ismét egy szóló produkció.
Remek este volt. A terveimmel ellentétben most nem fényképeztem, hanem igyekeztem átadni magam a dalok hangulatának.
Ajánlom figyelmedbe a zenekart, kedveld oldalukat, hogy értesülj a koncertjeikről. Találkozzunk a következőn!


Éljen az éljen!

E heti programajánlóm ismét kicsit hosszabb időszakot ölel fel, amit én csöppet sem bánok.

Hét elején nyílt meg P. Balogh Attila Valami Amerika című poszterkiállítása a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Sajnos a megnyitóra nem tudtam elmenni, de amint alkalmam nyílik rá, megnézem a kiállítást.

Ma délután igyekszem haza, hiszen Markó Ádám dobkurzus és NATAL bemutató lez a Club Hollywoodban a Musik World Hangszerbolt szervezésében. Ezekben a bemutatókban nem csak az a jó, hogy a hangszerek kiváló ismerői, remek zenészek mutatnak olyan dolgokat, amiktől eláll a lélegzetem, hanem olyan dolgokat is hallhatok, amelyek után kicsit másként látom a koncerteket is. Még úgy is, hogy nem értek a zenéhez.

Péntek este a Mystical Plants koncertjével nyit a Móricz Kert. Kíváncsi vagyok, milyen a kert tavaszi ruhája, és persze a koncertet is várom, régen találkoztunk.

Nem kell messzire menni a másik érdekes programhoz sem. Müller Péter Sziámi és barátai zenélnek a Club Hollywoodban.
Külön érdekessége az estének, hogy a No Dress Code Acoustic nevű nyíregyházi formáció is újra színpadra lép, amire én a VIDOR óta várok.

Szombat délelőtt kerül sor a Braille olvasásversenyre, amelyen mindenképpen szeretnék ott lenni. Jó pár évvel ezelőtt egy alkalommal kevés sikerrel próbáltam érezni, értelmezni az apró pontokat, melyek ezen a versenyen újra kimondott szavakká állnak össze. Szeretném sokaknak megmutatni, milyen az, mikor ez a mindennapi élet része.

Este az Öreg Motoros ünnepli születésnapját. Bográcsozás és élő népzene várja a vendégeket.

Ha már előző nap megnyílt a Móricz Kert, mindjárt rá is tesznek egy lapáttal. Szombat este a Jurij tér haza ismét.

Vasárnap délután ismét amerikai foci, Nyíregyháza Tigers – Budapest Eagles II. Ott kell lennem. 🙂

Aztán lassan elérkezik a majális. Igaz, ez még vasárnap esti program, de a Rockmajális az Rockmajális. A máriapócsi eseményen a Karmapirin koncertezik.

És akkor jöjjön az igazi Május 1! Számos helyen rendeznek majálist városunkban. Én a Sóstói Múzeumfalut ajánlom, mert – ahogy a korábbi években, várhatóan most is – más lesz, mint a többi.

Zárásként pedig legyen egy különleges koncert, és május 2. A Szarvas irodaház – mielőtt megkérdeznéd, a volt pártház – nagytermében Nuestro Ritmo Trió koncert a Labor Caféért. Gyere el, támogasd az adomány kávézót, és érezd jól magad a koncerten!

Ja, és még valami. Felmerült az igény, így INNEN letölthetsz egy képet, amin összefoglalva megtalálod az eseményeket. Vidd magaddal, hogy mindig képben légy 🙂
Ez az:


Mesélj még!

Mára még jutott kis mesélni valóm a Hangszert a kézbe nyíregyházi állomásáról.
Meséltem már, és mutattam képeket a hangszer bemutatókról, és az itteni fantasztikus hangulatról. Volt azonban egy másik része, egy másik küldetése is a rendezvénynek. Ha nagyon röviden akarom megfogalmazni, azt mondom, megmutatni, megszerettetni az élő zenét.
De nem akarom röviden megfogalmazni, így írok keveset minden olyan előadásról, koncertről, amin ott lehettem. Az előadások érdekessége, hogy iskolás, vagy óvodás csoportok voltak nagyrészt a nézőtéren, ennek megfelelően, őket lekötve kellett az előadásoknak zajlani. Azt mondom, kiválóan vizsgáztak az előadók.

A péntek reggeli első bemutató, amire beültem a színházterembe a musical és a filmzene világába vitt, és a Hangosfilm, zenés színház címet viselte. Szabó Károly és Bira Zsuzsa volt az előadó, és egy kisiskolás csoport társaságában ültem a teremben.
Ennél a résznél sokat jegyzeteltem, gondoltam, bemásolom majd ide, de nagyon hosszú lenne tőle az írás.
Azért mégis valami. A zongorán vidám strandzene szólal meg, miközben a vetítővásznon a Cápa című film kezdő jelenete látszik. Vajon ha nem láttad a filmet, hogyan ítéled meg a jelenetet? Vidám, vagy szomorú?
Aztán Chaplin némafilmjei, Vangelis filmzenéi, a Tom & Jerry effektjei, majd operett, musical, a Jézus Krisztus Szupersztár, a Jekyl és Hide, majd az István a király.
Elképzelheted, milyen jó előadás lehetett. Én is kapkodtam a fejem a sok érdekes infó hallatán, és a gyerekek is élvezték az előadást. És ez még csak az első előadás volt.

Ezután Temesi Berci és Ifj. Tornóczky Ferenc közreműködésével gitárral szörföztünk évtizedeken át a Beatles-től a Wellhello-ig. Parádés volt. Erről már nem mesélek olyan sokat, de hidd el, legalább olyan élvezetes volt, mint az előző bemutató.

Őket a Debreceni Rocksuli Rockzenét az iskolába című előadása követte. Ez egy rendhagyó énekóra volt, talán ez kötött le legkevésbé.

Az ebéd utáni fantasztikus jamről írtam már, de itt is megemlítem az előadókat. Benkő Zsolt gitár, Takács Roland basszus, Sümeghi Tamás dob.

Hamar elrepült a nap, már csak két koncert volt hátra a délutáni programból.
Nyíregyházán jól is mert már a Dóra és a felfedezők formáció. Én először a VIDOR-on találkoztam velük, azóta volt még pár találkozásunk.

Őket az Erdélyből érkező No Sugar követte. Ők igazi meglepetés voltak számomra, hiszen hiába néztem meg a videómegosztón pár darabjukat, a valóság felülmúlta a várakozásomat. Bár énekesnőjük egy tehetségkutató résztvevője is volt, igazán nem ezért, hanem a felejthetetlen koncertjükért emelném ki őket.
Hogy ne a levegőbe beszéljek: A zenekar saját dalaiból állította össze műsorát, a beállás azonban AC/DC volt. Meséljek még róla? 🙂
Remélem, találkozunk még, és remélem, hamarosan felkerül tőlük koncertfelvétel is a megosztóra, illetve esetleg sikerül hozzájutnom rövidesen megjelenő albumukhoz. Leginkább azonban egy újabb koncert találkozásra vágyom.

A záró napra is nagyon készültem, komoly tervet dolgoztam ki, hogy az esti más irányú program előtt minél többet láthassak az itteniből. Délután már kettőkor elkezdődtek a koncertek. Elsőként a Kelet Brass Band lakta be a színpadot. Ők is az elmúlt ősz felfedezettjei. Szórakoztató fúvós sláger átiratok.

Őket a gyulai Synema zenekar követte. Egyik nagy előnye a Cseh Tamás Programnak, hogy országosan utaztatja a kiválasztott formációkat, így téve széles körben ismertté zenéjüket. Ez a zenekar is megérdemli a figyelmet.

Számunkra a nap és a rendezvény záró koncertje a PánPéteré volt. Soha rosszabb zárást. 🙂 Velük pár nap múlva, a Hello Nyíregyháza vége felé találkozhatunk újra. Ahogy nézem, haza is érek addig.

Sajnos igen gyorsan kellett távoznunk, hogy időben Debrecenbe érjünk a Bordó Sárkány szülinapjára. Így nem igazán volt időm elbúcsúzni. Tehát most, itt köszönöm meg a szervezőknek ezt a remek rendezvényt. Remélem, találkozunk még.

Fotóalbumon képeinek sorrendje is a fenti beszámolót követi, így szépen sorra haladhatsz a programok között az itteni képre klikkelve. Ha kedvet kaptál a rendezvényhez, és teheted, az országban még számos helyen utolérheted a roadshow-t. Fent, a linken találsz infót.
KLIKK