Füzérradvány

Múlt év elején jártam legutóbb Füzérradványon, a Károlyi kastély parkjában. Akkor nem volt felhőtlen az örömöm, és nagyon kíváncsi voltam, milyen lesz az újabb találkozás.
Most is vegyes érzelmekkel távoztam végül.
Az ország több helyén megfordulva azt tapasztalom, hogy ilyen-olyan pályázati pénzekből elvégzik a felújítást, vagy annak egy részét, aztán vagy igykeznek visszagyűjteni az elköltött pénzt, vagy egyszerűen csak – a projekt lezárult, felejtse el alapon – nem gondolnak az állagmegóvásra, vagy a további részek felújítására.
A kastélypark szépen rendben tartott, láthatóan gondozott, gyönyörű őszi színekben pompázik. Az élet azonban megállt. A kastély korábbi felújítási állapota nem javult, további munkák nem látszanak, a hátsó rész igencsak romos, néhol az ablakok elé kívülre nylon fóliát tettek, közötte pedig szigetelő habbal fújták ki.
Ezért is időztünk inkább a park részen, ezért is készült itt a képek nagy része, a romos épületrészről pedig csak egy, az album végére, mert ez is ott van.
Mondom, kettős érzéssel jöttünk el a parkból. Én továbbra is abban bízom, hogy folytatódik majd a rendbehozatal, mert a kastély megérdemli, hogy csak szép emlékekkel távozzanak a látogatók.
A képre klikkelve egy kellemes őszi hanglatú albumba jutsz, maradjon meg ez a kép a kastélyról, a parkról.
KLIKK