Enyhülést hozó szél

Vasárnap délutánra két meghallgatást terveztem a Sóstói Serfeszten. Az első koncertjét adó Keleti Deluxe és Száraz Tamás koncertje volt érdekes számomra.
Szerencsére a hőség már kezdett enyhülni, mikor Sóstóra értem, és azt sem bántam, hogy tele fújta a szél homokkal a szememet, hiszen éppen azon fáradozott, hogy elfújja az elviselhetetlen meleget. Nem lehetett rá haragudni. 🙂
Szerencsére egy jó kis társaság is összejött a kezdésre, így a terasz egyik asztalánál üldögélve igyekeztünk megváltani a világot. 🙂 Tettük ezt mindaddig, míg az időjárás miatt a környék nem kezdett el alkalmazkodni a Száraz Tamás Highway to Hell implementálásának címéhez. Én egy másik utat választottam hazafelé 🙂 így a nagyobb szélben már vígan szellőztettem a lakást.
A két koncertről készült képeket most is az ittenire klikkelve nézheted meg, és ne feledd, ma délután fél héttől No Dress Code Accoustic a szökőkútnál.
KLIKK