Látogatás az Andrássy-kastélyban

Hétvégi igencsak szegényes programtervemen keseregve jött a megvilágosodás, hogy ideje lenne felkeresni Tiszadobon az Andrássy-kastélyt. Az elhatározást tett követte, útra keltünk.
Útközben – és már máskor is – megállapítottam, hogy olyan, mintha teljesíthetetlen kihívás elé akarnák állítani azokat, akik az ország szép helyeit, nevezetességeit szeretnék felkeresni. Meglehetősen rossz minőségű úton sikerült megközelíteni Tiszadobot, és visszafelé sem jártunk jobban, pedig szándékosan már útvonalat választottunk.
A megérkezés sem okozott különösebb katarzist, gondozottabb környezetre számítottam. A kapunál elmondták, hogy a sétányon érjük el a kastélyt, addig azonban romos épületek között vezetett az utunk. Igaz, az egyik oldalon a Templomút kiállítás paravánjai jótékony takarást nyújtottak.
Az épületek közül kiérve a gyönyörűen felújított kastély látványa fogadott.

A következő ámulatba esés az épületbe lépve következett. A gyönyörű falépcsősortól szinte földbe gyökerezett a lábunk, majd felocsúdva szinte látni véltem az elégedett mosolyt a szemben, a lovagterem bejáratánál álldogáló vendégfogadó arcán.
Körülnézni sem volt időnk azonban, mert éppen elindult a tárlatvezetés. Még utolérhetjük – mondták.
Olvastam ugyan indulás előtt, hogy csak vezetéssel látogatható a kastély, de úgy gondoltam, ez nem egy végigszaladás, sokkal inkább egy ráérős séta lesz. Kicsit elszomorított, hogy ez nem így történt.
Szabadon lehet fényképezni, de igazán körülnézni, kiírásokat olvasni sem maradt idő. Ez mindjárt az első teremben megvilágosodott, ugyanis lemaradtam egy szobányit a csoporttól – gondoltam, megvárom, míg “kimennek a képből” – máris megjelent egy hölgy, és éreztem, nem maradhatok tovább.
Szóval kattintgattam, ahogy tudtam, lett is fotóalbum, de alapjában véve csalódás volt a látogatás a csodálatos látvány, és a kedves tárlatvezetés ellenére is, amiből nem sokra emlékszem, mert a gyors fényképezéssel voltam elfoglalva jórészt. Azt azonban kiemelném, hogy a bejárat-kijárat lovagteremben egyetlen kérésre felkapcsolták a boltívek világítását. Jó lett volna többet kihozni a fényekből, mint ami végül az albumba került, de sietni kellett a Herendi kiállításra.
Szóval – bár nem erre készültem – most azt mondom, kipipálva, mégegyszer ugyanígy nem fogom végigrohanni. Több lehetett volna benne, de ennyi fért a belépőbe.
…és az album. Az itteni, vagy a fentebbi képre klikkelve éred el. Nem akartam elvenni a kedved a látogatástól, érdemes meglátogatni a kastélyt, de így felkészültebben érkezel és nem ér csalódás. 😉