Fesztivál hétvége, 3. nap

Tegnapi beszámolómat azzal kezdtem, hogy tetszést aratott az esőkabátom, és hogy ma folytatom a mesét erről is. Kezdem is mindjárt az ígérettel, nehogy elfelejtsem.
Hatalmas nyári melegben, szikrázó napsütésben indultunk Kisvárdára szombaton. Annyira nyáriasan, hogy az összes esőkabátot itthon hagytuk. Ajak környékén kezdett besötétedni, és mire Kisvárdán a körforgalomhoz értünk, már ömlött is az eső. Így az első boltnál megállva egy 10 darabos, 120 literes szemeteszsák csomaggal bővítettük ruhatárunkat. Szakadó esőben, egyedi dizájnú esővédőinkben érkeztünk a LeszFesztre. Ezt tetőzte még, hogy az autó és a Crossroads színpad között valahol elvesztettük az egyetlen magunkkal vitt pulóvert is és hiába sétáltunk vissza azonnal, nem lett meg.
Így indult a szombat este, de ekkor még nem törtünk meg. 🙂 Ezen a napon a Contra Stage-nél okoztunk derültséget divatbemutatónkkal. Ide a Tünde és Pila koncert miatt érkeztünk, mert természetesen ez is a kihagyhatatlan listán szerepelt.
Az eső hol elállt, hol újra indult, de a színpad melletti sátor fedezékéből készítettem pár kevéssé sikeres képet.
KLIKK

A következő koncertterv az Auróra volt, így a Rockszínpad lett a célállomás. Jó kis koncertet nyomtak Vigiék, és az eső is elállt, így itt is készültek képek.
KLIKK

Aztán jött a következő eső, és átázott ruháinkban itt feladtuk, az átmelegítő pálinkát már itthon ittuk meg.
A terv pedig igen komoly volt erre az estére. A Crossroads színpadon a Mystical Plants, a Pán Péter, és a Fatal Error, az Eklektikán pedig a Csángálló, és az Óperentzia. Ez most nem jött össze, de ezen sem kesergek, mert amire sikerült eljutnom a három nap alatt, és akiket sikerült látnom, hallanom, mind kiváló produkciók voltak, felejthetetlen élményt adtak.
Végezetül értékelésként valami olyasmit tudok újra mondani, mint az első napi beszámoló kezdetén. Fantasztikus rendezvény volt, ami számos ember rendkívüli munkáját dicséri. Örülök, hogy néhányukkal személyesen is találkoztam, és kívánom, hogy sok hasonlót hozzanak még össze.
Ja, és köszönöm!