Törésvonalak

A mai ismét egy képtelen írás lesz, és nem véletlenül.
Több dolog is vezetett, mikor elkezdtem Képeskönyvemet. A legfontosabb akkor az volt, hogy örömömet leltem benne. Volt egy város, amit szerettem, volt egy hobbi, amivel szívesen foglalkoztam, és volt még valami, amit nem tudok megfogalmazni. Ezekből állt össze egy naplószerű, sok-sok képpel. Írtam, amit gondolok, fényképeztem, amit érdekesnek találtam. Jó volt.
Aztán érkeztek visszajelzések, általában pozitívak, mert azt szívesebben mondja az ember. Ami viszont nagyon fontos volt számomra, hogy szemtől szembe érkeztek. A kritikák is.
Történt néhány dolog az elmúlt években, amelyeket szívesen kihagytam volna, de nem panaszkodom, jól megvagyok. Magánéleti törésvonalak.
Képeskönyvemben is zajlott az élet, keresztülmentünk néhány többé-kevésbé kényszerű változáson, mert haladni kell a korral. Ilyenkor eszembe jutott a klasszikus mondat a Kishercegből: “Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél.”
Aztán úgy másfél éve romba dőlni látszott az egész. Nem elevenítem fel a történéseket, bizonyos információk szerint nem véletlenül történtek a dolgok, ami miatt a közönségi oldalon hirtelen egyirányúvá váltak a kapcsolataim.
Több kevesebb sikerrel helyre billentettem a dolgot, de kicsit elvett a kedvemből.
Az élet ment tovább, megtanultam, merre nem érdemes mennem.
Pár hete azonban onnan kaptam ütést, ahonnan nem vártam. Nem hiszem, hogy észrevetted, igyekeztem csendben feldolgozni, de – mivel szinte minden fényképezőgép felemeléskor eszembe jut – ki kell írnom magamból. Ez történik most.
A következmény pedig az, hogy talán kevesebb kép lesz majd, és lehet, hogy kevesebb írás is.
Azt gondolom, ami fontos volt most, leírtam. Este pedig találkozzunk a Labor Caféban. 😉