Forog

Ha már tegnap eldicsekedtem vele, hogy megkaptam a VAN zenekar új lemezét, úgy illik, hogy meséljek is róla.
A szép megjelenésű CD első borítója dupla lapos, a külső oldal elejének grafikája a lemezen is megismétlődik, a hátsó részén a dalok, a szerzők felsorolása, és a köszönet nyilvánítások találhatók, a belső oldalon pedig maga a zenekar látható.
De vegyük ki a CD-t a tokból, és tegyük a lejátszóba!

01 VAN. Kemény kezdés, majd kis elcsendesedés. Instrumentális zenével indul a lemez, ahol – ebből adódóan – az énekes, Tóth Emese kivételével mindenki megmutatja, mit is csinál a zenekarban. 🙂 Jó kis pörgős zene, virtuóz hangszerfutamokkal.
02 Fent és lent. Az egyik nagy-nagy kedvencem kezdettől fogva. Olyan szerencsés vagyok, hogy több énekessel is hallottam már a dalt, és talán még szerencsésebb, hogy nem tudom megmondani, melyik tetszett legjobban. Ez az a szám, amelyet azt hiszem, hibátlanul el tudok énekelni… már ami a szöveget illeti. 🙂 Imádom a ritmusváltozásait, és minden alkalommal futkos rajtam a hideg az ének hallatán. Nem véletlenül kedvenc.
03 Andalúziai egér. Ismét egy instrumentális mű. Egy ideig elérhető volt a videomegosztón egy klip az Egér a Marsról főszereplőjével. Jókat vigyorogtam rajta.
04 Funtineli boszorkány. A cím ismerősnek tűnhet. A dalt Vass Albert műve ihlette. Nem elképzelhetetlen, hogy a dal meghallgatása után kíváncsi leszel a műre. 🙂 Imádom a gitárokat a dalban. Mesélnek.
05 Vár. Hagyományos slágernek indul de az élet nem ilyen egyszerű. 🙂 Mi is lenne velünk a csudajó ritmusváltások, hangszeres betétek nélkül? Szintén hidegfutkosós kedvenc, de azt minden dalnál elmondhatnám.
06 Vásár. Ezt a dalt sem most hallom először. Figyeld a szöveget! Tudom, nehéz, hiszen elragad a zene, de többször is meg lehet hallgatni. Ja, nekem van CD-m. Marad, hogy ott leszel a következő a koncerten. 🙂
07 Forog. A címadó dal. Talán észrevetted, hogy más színű, mint a többi dalcím. Nem véletlen. Készült egy remek klip a dalból, amit most ide linkeltem. De gyere vissza, mert bálba megyünk.
08 Bál. A lemezen egy különleges előadásban, Karácsonyi Botond cselló játékával színesítve hallható a dal. Olyan táncra perdülős, már ha bírod végig a ritmusát. 🙂
09 Fura álom. Volt egy fura álmom, benne voltál te is… énekli Emese. Egy gyönyörű keserédes szerelmes dal.
10 Ai vis lo lop. Középkori zenei utazás, miközben nem csak a nyúlnak, a rókának és a farkasnak támad kedve táncolni.
11 Bodrogközi szerelem. Karosi Roland nagyszerű dala. Ez volt az az idő, amikor megismertem a zenekart a Mustárházban. Szerencsésnek érzem magam.

Nem hagynám ki a zenekar tagjainak bemutatását. Tóth Emese ének, Karácsonyi Szabolcs elektromos gitár, Márton Gábor basszusgitár, Sándor Balázs dob, Kiss Ernő ciszter, koboz, tambura Dickmann Roland furulya, középkori duda, akusztikus gitár.
Én olyan szerencsés vagyok, hogy miközben írtam, a dalok szóltak. Csak olvasni róluk biztosan más érzés, de az írás elején találsz egy linket a közösségi oldalukhoz, ahol bővebben is olvashatsz róluk, és van néhány csemege is.