Még mindig előzetes

…de már estérő.
Kért helyen is jártunk, ez most a Karmapirin koncert egy képe a Club Hollywoodból.


Előzetes

Egy kép a maiak közül.


Advent a Sóstói Múzeumfaluban

A csütörtöki ajánlóimra általában jóval előtte elkezdem gyűjteni az eseményeket. Leginkább a közösségi oldal eventjeit jelölgetem, és rakosgatom el a linkeket egy vázlatba. Így is van azonban szinte minden héten valami, ami kimarad.
Ezen a héten a Sóstói Múzeumfalu szombati családi délutánja maradt ki, igaz, erről csak egy régebbi bejegyzést találtam, eventet nem. Ez az ajánlás maradt hát mára.
Az adventi készülődésen a látogatók kézműves ajándékokat készíthetnek, miközben forralt bort teát iszogatnak, és mákos, gesztenyés, diós kalácsot majszolnak a fűtött újlétai magtárban, valamint részt vehetnek egy mézeskalácsból készülő falumakett építésében is.
Lesz még karácsonyi népszokásokat bemutató előadás és gyermektáncház is.


Disznóölős

Sok minden történik majd hétvégén, többek között disznóölésen is részt vehetsz, de haladjunk szépen sorban.

Ma délután ötkor Nyíregyházán, a belvárosban Kelet Brass Band zenél a Forgatagban. A VIDOR Fesztiválon láthattad őket a Korzó színpadon. Innen a kép az ajánlóhoz.

Péntekre két debreceni programot ajánlok. Az egyik egy jótékonysági összejövetel, a Kál-Winter FESZT, hol máshol, mint a Kálvin téren? Az egyik fellépő az Éva Presszó.

Már több mint három éve, hogy Nyíregyházán, a BuSzaCsa előterében emlékezetes koncerteste volt. Az egyik akkori fellépő, az Acoustic Gallery, az Ifjúsági Ház Debrecen szervezésében, a Club Akusztikban ad koncertet.

Szombaton ismét lesz néhány hely, ahol meg kellene jelenni. Az egyik ilyen délelőtt a Dégenfeld Kastélymúzeum Baktalórántházán, ahol Disznóvágásra várják az érdeklődőket. A gasztronómiai esemény mellett a múzeumban makett versenyt és kiállítást is rendeznek.

Estefelé a Labor Café vár Zenés Leonard Cohen emlékestre. Az előadók személye meglepetés az event szerint, de ha jól körülnézel, már megtalálható pár helyen, és szerintem érdemes lesz ott időzni. 😉

Nagyjából ugyanekkor kezdődik a Club Hollywoodban Karmapirin feat. Half Note City. A Karmapirin koncertképe egy éve, ugyanitt készült.

A nosztalgia jegyében a Hajóclubban a Zenith és a Rokk Brothers zenélt volna szombaton. Sajnos betegség miatt a Zenith koncert most elmarad, Száraz Tamás műsorát élvezheted helyette.

Szombatra is két debreceni programot ajánlok. Az Incognitoban 20 éves Jubileumi Ebola Fakó koncert lesz,

míg a Kaptár Klubban a Benzin és az OMEN lép színpadra.

A vasárnapi Tokaj-Hegyalja Piac címe: Adventi “tokajikumok”. Szerintem érdemes lesz kicsit fagyoskodni a Sárga Borház parkolójában.

Kicsit átlógva a következő hétbe régi kedvenc munkahelyemen, a nyíregyházi SZÜV-ben Computer Retro – Az informatika hőskora címmel nyílik kiállítás hétfő délután. Valamikor jó lenne megnézni, ha a megnyitón nem is tudok ott lenni.

Ez minden, amit a hétvégéről előre el tudtam mondani. Remélem, a következő hétre sikerül elegendő témát összeszednem most is.


Analóg emlékek

Azon szerencsések közé tartozom, akik ismerhették Mikita Viktort, sőt, mondhatom, sokat tanultam tőle is annak idején a Nyíregyházi Fotóklubban, számos fotótúrán, fotós táborban tapasztalhattam segítőkészségét, szakmai tudását.
A nyíregyházi fotóművész saját kidolgozású képeiből nyílt emlékkiállítás a Pál Gyula Teremben néhány napja, amely december 17-ig látogatható.
Szombat délelőtt elidőztem az emlékek között. Előzőleg azt gondoltam, fényképezek is majd, de mégsem így lett. Ezt az egy képet készítettem belépéskor, aztán csak idézgettem az emlékeket.
Utazz vissza a hetvenes-nyolcvanas évekbe, nézd meg a kiállítást!


Egy kiállítás képei

Bár a cím azt sejteti, most mégsem zenéről lesz szó. És nem is egy kiállításról…
Szombat délelőtt elhatároztam, hogy megnézem a Mikita Viktor emlékére rendezett kiállítást. Valamiért az maradt a fejemben, hogy a Nyíregyházi Városi Galériában van – legalább én olvasnám figyelmesen a saját program ajánlómat -, így ide is tértem be. Hamar kiderült, hogy tévedtem,de úgy döntöttem, megnézem a galéria kiállításait is.

Az emeleten Botrágyi Károly grafikusművész kiállítása látható január hetedikéig. Nagyon tetszettek a képek, mert például egy részük egy olyan Nyíregyházát ábrázol, amilyet szerintem mindenki szeretne. Színes, nyüzsgő, fás, virágos, gyönyörű épületest.

A földszinten a Hadron Művészeti Egyesület kiállítása látható. Az anyag témája 1956, és korábban a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban volt látható. A tárlat több művész munkáját mutatja be.

A sétám közben készítettem néhány képet. Nem a kiállítás reprodukciója a képsor, inkább egy hangulatsor. Klikkelj a képre, és kapj kedvet a kiállítások megnézéséhez!
KLIKK


Motoros Mikulások

A hagyományoknak megfelelően idén is a Nyír Plaza parkolójában gyülekeztek a motoros mikulások. Kb. egy órán keresztül érkeztek a motorosok, közben pedig az arra járó csodálkozó szemű gyermekeknek is jutott valami a mikulások puttonyából.
Ahogy a korábbi években is, ezt követően Nyírpazonyba indult a menet, majd a Jósa András kórház gyerekosztálya volt a következő állomás. A menet a belvárosban zárta a felvonulást.
Ebben az évben is a gyülekezésnél voltam ott, ekkor készítettem a most következő album képeit.
Klikkelj a képre, kellemes nézelődést!
KLIKK


P. Box

Péntek este Nyíregyházán, a Club Hollywoodban újra kinyílt Pandora szelencéje, szabadjára engedve a reményt, hogy láthatunk, hallhatunk még jó zenét, jó koncerteket. Tovább menve én abban is reménykedem, hogy eljön majd az az idő is, amikor érdemes is lesz Nyíregyházán koncertet szervezni, mert a “sosincssemmijókoncert” szlogenesek is elindulnak egy-egy koncertre.
Szóval a péntek esti P. Box koncert jó koncert volt, ahogy az általában lenni szokott Koriék fellépésein. Nem volt rövid a műsor, végig utazhattuk a P. Box hosszú és tartalmas zenei életét. Szerencsére a közönség nagyobb része a koncert kedvéért érkezett, így a fantasztikus hangultú koncerten a nézők is szóhoz, kis túlzással 🙂 énekhez is jutottak.
Az este képeit most is az ittenire klikkelve nézheted meg, a fenti linken pedig videókat is találsz. De hidd el, legjobb élőben, koncerten zenét hallgatni.
KLIKK


Play Machine

Tegnap este a P. Box koncertjére a Play Machine hangolt a Club Hollywoodban.
A zenekar megszólalása meggyőző, azt azonban sajnálom, hogy változás van folyamatban az énekes pozíción.
A honlapjukon meghallgathatod néhány dalukat, remélem, sikerül megtalálni a megfelelő hangzást a fronton is.
Pár kép készült a jó hangulatú koncertről, klikkelj, és nézegesd!
KLIKK


Music in motion

Ahogy arra számítottam, kellemes hangulatú hangszerbemutatón vehettem részt tegnap este a Club Hollywoodban.
A Yamaha keyboardokat Neumann Balázs hozzáértő előadásában, bemutatójában ismerhettük meg. Szerda este megnéztem pár demót a hangszerekről, de a valóság felülmúlta a várakozásaimat.
Én nem játszom hangszeren, nem ismerem őket, csak a hangjukat, megszólalásukat szeretem. Tegnap este rendkívüli hangzást hallhattunk, és néhány dolgot akkor is megtudtam, ha nem is értettem mindent.
Köszönöm a Musik World Hangszerbolt‎nak a tartalmas estét. Készítettem néhány képet, klikkelj az ittenire!
KLIKK


Mikulás váró

Az elmúlt napokban olyan helyekről meséltem, ahová érdemes elmenni. Ha létezne olyan hely, hogy Mikulás váró, oda is biztosan érdemes lenne elmenni, de mi most egyszerűen csak várjuk a mikulást. Addig pedig igyekszünk jól érezni magunkat.

Ma este Yamaha Montage és Reface hangszerbemutató lesz a Hollywoodban.
Ezek a bemutatók – bár nyilván zenészeket szólítanak meg leginkább – mégis érdekes élményt nyújthatnak a zenét csak szerető külső szemlélőknek is. Belenéztem a hangszer egyik demojába, elképesztő. Ha sikerül. ott leszek.

A pénteki koncerteste a következőket tartogatja:
A legnagyobb esélyes számomra a P. Box koncertje a Club Hollywoodban, Nyíregyházán. Vendég a Play Machine. Szívesen hallgatom Koriékat bármikor.

Az Unicum Pub-ban a Rokk Brothers játszik péntek este. Nemrég sikerült eljutnom egy koncertjükre, nem rossz zene, amit csinálnak, ha arra jársz, hallgasd meg őket.

Debrecenben, a Roncsban játszik a Fatal Error, akiket én nyáron, a LESZFeszten fedeztem fel. Sajnos egybeesik a P.Box koncerttel, így most kimarad.

Szombaton debreceni kiruccanást terveztem, de érdekesnek tűnik a BEAT-Lesz a Club Hollywoodban, Nyíregyházán. Lehet, hogy itthon maradok.

Van egy másik nyíregyházi koncert lehetőség is, a Szmog Pub-ban a Very Take Band zenél szombat este. Őket viszonylag régen hallottam.

Aztán nézzük, miért is terveztem a debreceni kiruccanást? Két esemény is van, ami megmozgatta a fantáziámat, és ha csak ez a kettő lenne sem lenne egyszerű a döntés.
A Roncsbár szombati kínálata Péterfy Bori & Love Band és Jónás Vera duó. Ez így elég ütős, de van más is.

Az Incognitoban a Neonhal áll a sarokba, akiket nyáron, az Oldalvágányon hallottam legutóbb, és így igen csábító a szombat esti koncertjük.

Ezzel fel is adtam – gondolom, nem csak magamnak – a nem egyszerű feladatot, eldönteni, melyik programot válasszam.

Vasárnap délelőtt aztán bebizonyosodik, hogy érdemes várni a mikulásra.
Szerveződik a hagyományos, jótékony célú motoros mikulás felvonulás. A motorosok vasárnap 10 órakor kezdenek gyülekezni a Nyírplaza parkolójában. További információk a linken, érdemes arra járni nem csak motorral, és nem csak mikulásoknak.

Ezzel a hétvégével aztán szépen be is gyalogolunk az év utolsó hónapjába. Jó szórakozást hozzá! 🙂


Mini Magyarország

A tegnapi bejegyzésből már kiderült, miről is lesz szó és kép ma.
Szarvas határában, az arborétum mellett a másik látványosság a Mini Magyarország.
A Kárpát medence mértani közepén, kellemes környezetben felépített makettvilág remek szórakozást nyújt felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt.
Számos interaktív tartalom teszi még érdekesebbé a Magyarország, Erdély és a Felvidék nevezetes épületeinek kicsinyített mása közötti kalandozást. A hazaérkezésemkor feltöltött rövid videón már láthattad, amint modellvasutazom. 🙂
Mai fotóalbumom ezen a videón kívül sok-sok kedvcsináló képet is tartalmaz. Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Szarvasi Arborétum

Szarvas központjából kb. egy óra kényelmes sétával értem ki az arborétumhoz. Kellemes idő volt, jó volt a napsütésben sétálni.
Kérdezhetnéd, miért november végén mentem az arborétumba, hiszen ez már inkább tél, mint ősz. Egyszerűen most értem oda. 🙂
Ez amolyan felfedező út volt – ne üljek már otthon szabadság alatt – és tervezek egy tavaszi visszatérést, ami lehet, hogy őszi lesz, majd kiderül jövőre.

A bejáratnál lehetőséged van eldönteni, hogy csak az arborétumot, csak a Mini Magyarországot, vagy mindkettőt szeretnéd megnézni, ennek megfelelő kódolású jegyet kapsz. Persze vissza is fordulhatsz, ha egyiket sem szeretnéd látni, de annak nincs sok értelme, még ha költséghatékonynak tűnik is. A belépő egyébként szerintem korrekt áru, érdemes mindkét helyet megnézni.
Az arborétumban számos kiépített út van, de szabadon kószálhatsz erdőn, mezőn, és érdemes is letérni az útról, mert olyan dolgokat is láthatsz, amit nekem is volt szerencsém. Igaz, az őzek elég értetlenül néztek rám, hogy kerültem oda.
Legközelebb biztosan hosszabban sétálgatok majd, de most izgatott, milyen lehet a Mini Magyarország, így vagy két órás mászkálás után átléptem a kisországba.
Erről azonban holnap, most klikkelj a képre, indulás az erdőbe!
KLIKK


Szarvasles

Bennragadt pár nap szabadságom, amit az év végéhez közeledve egyre inkább sürgető elpazarolni. Hogy ez mégse legyen így, hirtelen ötlettől vezetve pár napos kirándulást tettem Szarvason.
Azért pont itt, mert eszembe jutott egy kedves ismerősöm ajánlása, és kicsit rákeresve az ottani látnivalókra, alkalmasnak tűnt pár nap eltöltésére úgy, hogy nem lesz hiányérzetem, ha hazajövök.
Nagyjából elterveztem, mikor merre megyek, és a nyíregyházi szállópor mérési hibából pár óra vonatozás után verőfényes későőszi környezetbe toppantam.
Mai, első fotóalbumom a tervezettnél kicsit rövidebb lett némi adathordozó sérülés miatt. Lehet, hogy sikerül még visszanyernem képeket, akkor bővítem még az albumot, de most megosztom a rendelkezésre állókat Szarvas városról.
Két albumot tartogatok még az elkövetkező napokra. Az egyik az arborétum, a másik a Mini Magyarország bemutatása lesz.
Most azonban nézz körül a hangulatos belvárosban. Klikkelj a képre!
KLIKK


Vasutazás

Évekkel ezelőtt kedvelt téma volt képeskönyvemben a vasutazás. Azok az idők elmúltak hála istennek. A napokban azonban kis nosztalgiázásra szántam rá magam. Pár napos kirándulásomhoz a Magyar Államvasutak szolgáltatását vettem igénybe.
Odafelé a hosszabb, kalandosabb utat választottam, visszafelé azonban ahol lehetett, az IC unalmas gyorsaságát. Igyekeztem így pár év távlatából felvenni a ritmust a vasúttársasággal, ami annyira nem jelentett kihívást.

Elektronikus jegyet váltottam, kód a telefonon, kinyomtatott a táskában, biztos ami biztos. 🙂 Meglepetésemre a kalauznak elég a telefonos, bár a kalauzkulcsot felváltó kütyüt mobiltelefonra cseréli.
A vonaton kevesen utaznak, Püspökladánynál két vasutassal maradok az egybevagonban. Igaz, nem sokáig, mert valami eszméletlen szar zenét kezd telefonon kihangosítva hallgatni az egyik. Átcuccolok a szomszéd vagonba, mégiscsak ő van otthon. 🙂
Kisvártatva átszállok. A kalauzzal együtt hárman vagyunk a vonaton. Nem a fülkében, a vonaton. Tudunk beszélgetni.
– A kémény meg a tető megvan, csak a fal hiányzik. – mondja a kalauz, mikor szóba kerül, miért kell két eszközt is használni a jegykezeléshez. Két pályázat, két megoldás.
A hagyományos jegyekhez egy rádiós kütyü, az újabb e-jegyhez pedig mobiltelefon és androidos alkalmazás van. Ewlőddi jó lassú, utóbbi működik, ha van mobilnet. Meglepő módon van.
– Egyszer majd összeér a kettő valahol. De maga megérkezett! – figyelmeztet az elrepült időre.
– A következő vonata az elsőről indul majd. Van 25 perce, de nincs büfé az állomáson. Senkinek nem éri meg. Ha nagyon kávézna, van egy automata. – Érzem az aggódást a hangjában.
– Köszönöm, kibírom, míg megérkezem. – nyugtatom meg.

Megérkezem. Percre pontosan, két átszállással. A kávét itt is kihagyom, itt automata sincs.
Indul a nyaralás.

Pár nap múlva…
Irány haza. Kép feldolgozás, mesélés következik.
Addig pedig kis vonatozás. 🙂


Madártalálka

Akkor tehát ahogy ígértem, induljon a vízparti kirándulás.
Az esemény múlt szombat délelőtt volt, Őszi madártalálka a Szelkó-tónál.
Remek, napsütéses idő fogadott, és mielőtt személyesen találkoztunk volna a madarakkal, sétáltunk kicsit a tó partján. Most, hogy így belegondolok, nagyon nem is tudok mesélni a délelőttről. Ott voltunk, jó volt, és minden itt sorakozik a kép mögötti fotóalbumban.
Nincs is más dolgod, mint klikkelni a képre, és sétálni egyet a napsütésben.
KLIKK


Világgá menve

Kicsit világgá mentem. Gondoltam, körbejárom Magyarországot, így azt is mondhatnám, távolból írok, kedvesem, de ez nem teljesen igaz. Gondosan előkészítettem a mai ajánlót, így csak az utolsó pillanatban érkező dolgok maradhatnak ki. Azok azonban most végleg, mert pénteken sem tudok korrigálni.
Persze ennyire nem vagyok a világ végén, csak úgy gondoltam, ha már ott vagyok, azzal foglalkozom, ami ott van. De lássuk, te mit csinálhatsz az elkövetkező napokban úgy, hogy biztosan nem találkozol velem?

A képek magukért beszélnek. Ma délután nyitják meg Mikita Viktor fotóművész emlékkiállítását a Nyíregyházi Városi Galéria és Pál Gyula Teremben. Egyszer majd mesélek azokról az időkről, most azt mondom, nézd meg a kiállítást december 17-ig, ahogy én is megnézem, ha hazaértem.

Mondom, a képek magukért beszélnek, és rendkívüli jelentőségük van mind a nyomtatott, mind az elektronikus sajtóban. A Magyar Sajtófotó Kiállítás Nyíregyházára is elért idén, igaz, ez már a 34. Rendkívül érdekes, olykor aktuális, olykor meglepő képeket láthatsz a Váci Mihály Kulturális Központban. A tárlat azért is érdekes, mert a képek jó részét láthattad már különböző médiákban. Bár a fotókhoz általában nem kell magyarázat, engem mégis érdekelt, hogy így, “környezetükből kiragadva” milyen leírások találhatók mellettük. Érdekes volt összevetni a megjelenéskori kommenteket a kép mellé írt szövegekkel, illetve a különböző érdekeltségű orgánumok esemény megközelítését. Egyszer majd lehet, hogy születik egy írás erről is. Addig viszont ajánlom a kiállítást, mert nagyon érdekes témákat dolgoz fel rendkívül látványosan. Év végéig – eddig tart nyitva – biztosan visszatérek még kicsit jegyzetelni, mert pár dolognak szeretnék utánajárni. Mondom, hogy érdekes kiállítás. 😉

Még ma, és holnap vehetsz át “Nem kérek szórólapot!” matricát az E-Misszió nyíregyházi irodájában. A matrica így néz ki:

Ezt onnan tudom, hogy én már hét elején beszereztem. 😉

Ma este a debreceni Kölcsey Központban Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint lemezbemutató koncertjét láthatod.
Kicsit bánkódom, hogy ezt kihagyom, mert igencsak kedvelem Harcsa Veronika énekét, de ez most így alakult.

Sajnálom a Bordó Sárkány pénteken az Incognitoban tartandó koncertjének elmulasztását is, mert a BS zenéjét bárhol szívesen hallgatom, az Inco hangulata azonban további varázslatot ad a zenéhez. Nézd csak!

Nyíregyházán, a Pontban Tales of a Crowhill Fest. Fellépők: az Angerseed, a Crowhill Tales és a Nigromantia.

Megőrzendő hagyomány a 100 Ft-os nap a Nyíregyházi Állatparkban. Idén sem marad el. Szombaton a belépő egységesen 100 forint, a bejáratnál ajándékokat gyűjtenek azoknak, akiknek más módon nem kerülhet ajándék a karácsonyfájuk alá. Vigyél valami hasznos, de számodra nélkülözhető dolgot, és járd be a Nyíregyházi Állatparkot!

Következő ajánlatom is Sóstóhoz kötődik. A Sóstói Múzeumfaluban az András napi hagyományokat is felelevenítik, de a disznótorok hangulatát is megismerhetik, akik meglátogatják az egész napos rendezvényt. Ja, és ne felejtsem el a pálinka kóstolást sem.
Valamiféle szemléletváltást vélek felfedezni a város vezetése részéről, hiszen ezt a rendezvényt is komoly támogatásban részesítik, aminek én személy szerint örülök, sőt, régebben is így szerettem volna.
Szóval a belépés ingyenes, sőt, a vasútállomásról ingyenes buszjáratok is indulnak a Múzeumfaluhoz. A linken bővebben is olvashatsz a rendezvényről, amelyre én még biztosan nem érek haza.

Szombat este az Öreg Motoros közönségének különleges élményben lesz része. Az Ukulele trió ül be most a sarokba, ők szolgáltatják majd a zenét este. Talán ekkorra már én is hazaérek.

Nyíregyházán, a Hajoclub-ban a Very Take Band játszik szombat este.

Révész & Závodi Piramis évek koncert szerveződött szombat estére a BuSzaCsába, ami itt, Nyíregyházán most elmarad, míg az ország több pontján hatalmas sikert arat.

Kicsit most ettől a dologtól függetlenül, de ezt is beleértve… Számtalanszor voltam, vagyok koncerten Nyíregyházán, és nagyon sokszor szégyelltem magam a nézőszám miatt. Úgy tűnik, itt csak egy szűk rétegnek van szüksége az igényes koncertzenékre. Én szomorú vagyok emiatt, mert ez nagyon rányomja a bélyegét Nyíregyháza zenei életére, hogy mást ne említsek, például a VIDOR Fesztiválra is. Ráadásul a helyi zenekarok is a szomszéd, vagy a távolabbi városokban találják meg a sikert.
Egy kicsit OFF ez itt, de le kellett már írnom.

Hétvégén beindul a forgatag Nyíregyháza belvárosában. A fenyőfa áll már egy ideje, vasárnap estétől a fényeit is megmutatja. A kereskedők már péntektől birtokba veszik a Kossuth tér templom előtti részét, amiről nekem eszembe jutott egy harminc év körüli fiatalember a régmúltból, de maradjunk most az ünnepi hangulatnál, amit remélhetőleg idén nem nyom majd el a mulatós zene. A linken megtalálod a részletes programot is.

Holnapra vízparti kirándulást tervezek, térj majd vissza ide. A hétvégéhez pedig napos időt! 😉


Európa Kiadó

…legalábbis egy része, de félre a politikával, sokkal jobb dolgunk is van.
Most például egy fantasztikus hangulatú szombat esti koncertről mesélek, mert már akkor is jobb dolgunk volt. 🙂
Van néhány ember, néhány zenekar, akik, amelyek jelentősen meghatározták ifjúságom zenéjét. Volt, akikkel a szép emlékű Ifiparkban találkozhattam is, de volt, akiket rongyosra hallgatott, agyon másolt magnókazettákon hallhattam csak. Akkor. Szerencsére van még, akivel találkozhatok mostanában. Ilyen többek között az Európa Kiadó is.
Szombat este ismét színpadra léptek Nyíregyházán, és abban a szerencsében volt részem, hogy ott lehettem. Hihetertlen élmény látni, ahogy magukkal ragadják a közönséget, és kölün öröm volt számomra, hogy sok fiatal is fogékony ezekre a dalokra. Nincs még veszve minden, hiába ömlik a szemét mindenhonnan.
Szóval igen jó koncert volt, sok ilyet kívánok még magamnak. 🙂
Ha nem jöttél el, bánhatod, de megnézheted a képeimet az estéről. Klikkelj az ittenire!
KLIKK


Jónás Vera Experiment

Mi más következne a péntek után, mint a szombat?
Itt ugrunk kicsit az időben, mégpedig a nappalt ugorjuk át, de pénteken majd a nappalról is mesélek. Most azonban irány Hollywood. 😉
Ahogy frissiben elmeséltem, két fantasztikus koncert volt szombat este Nyíregyházán, a Club Hollywoodban. Ma – talán már kitaláltad – a Jónás Vera Experiment koncertjéről mesélek.
Jónás Vera viszonylag új kedvenc, nyár végén, a VIDORon került látóterembe, pedig zenekara legalább öt éve létezik már. Szerencsére mostanában eléggé foglalkoztatottak, így a szombat esti volt a harmadik találkozásunk.
Már a beállásnál ott voltunk a Hollywoodban, így elmondhatom, hogy nem csak a színpadi műsor során éreztem a pozitív kisugárzást, hanem előtte is.
Sokszor elmondtam már, nagyon kedvelem azokat a zenészeket, akik elismerik, tisztelik társaik tudását.
Jónás Vera remek énekes, különleges előadói stílusához pedig kiváló tudású zenészeket válogatott maga mellé. Eddigi összes koncertjükön nagyon jól éreztem magam, remélem, sok ilyen alkalom lesz még.
Képeim is vannak a koncertről, amelyeket az ittenire klikkelve nézhetsz meg.
KLIKK


Szüret Utcza az Incognitoban

Kezdjük a hétvégét a péntekkel, ahogy illik. 🙂
Nem volt könnyű döntés, melyik koncertet válasszam. A biztos csak a Debrecen volt, ahol a Szüret Utcza vagy az Aurora koncertje volt a jelölt.
Útközben úgy döntöttünk, az Incognito-t választjuk, ahol a Szüret Utcza koncertezett. Aurora pedig majd tavasszal, Nyíregyházán.
A koncert remek volt, az Incoban a szokásos teltház, szóval remek este volt. Most néhány képet is összeügyeskedtem a sarokból. Megnézheted, ha klikkelsz az ittenire.
KLIKK