Disznóölős

Sok minden történik majd hétvégén, többek között disznóölésen is részt vehetsz, de haladjunk szépen sorban.

Ma délután ötkor Nyíregyházán, a belvárosban Kelet Brass Band zenél a Forgatagban. A VIDOR Fesztiválon láthattad őket a Korzó színpadon. Innen a kép az ajánlóhoz.

Péntekre két debreceni programot ajánlok. Az egyik egy jótékonysági összejövetel, a Kál-Winter FESZT, hol máshol, mint a Kálvin téren? Az egyik fellépő az Éva Presszó.

Már több mint három éve, hogy Nyíregyházán, a BuSzaCsa előterében emlékezetes koncerteste volt. Az egyik akkori fellépő, az Acoustic Gallery, az Ifjúsági Ház Debrecen szervezésében, a Club Akusztikban ad koncertet.

Szombaton ismét lesz néhány hely, ahol meg kellene jelenni. Az egyik ilyen délelőtt a Dégenfeld Kastélymúzeum Baktalórántházán, ahol Disznóvágásra várják az érdeklődőket. A gasztronómiai esemény mellett a múzeumban makett versenyt és kiállítást is rendeznek.

Estefelé a Labor Café vár Zenés Leonard Cohen emlékestre. Az előadók személye meglepetés az event szerint, de ha jól körülnézel, már megtalálható pár helyen, és szerintem érdemes lesz ott időzni. 😉

Nagyjából ugyanekkor kezdődik a Club Hollywoodban Karmapirin feat. Half Note City. A Karmapirin koncertképe egy éve, ugyanitt készült.

A nosztalgia jegyében a Hajóclubban a Zenith és a Rokk Brothers zenélt volna szombaton. Sajnos betegség miatt a Zenith koncert most elmarad, Száraz Tamás műsorát élvezheted helyette.

Szombatra is két debreceni programot ajánlok. Az Incognitoban 20 éves Jubileumi Ebola Fakó koncert lesz,

míg a Kaptár Klubban a Benzin és az OMEN lép színpadra.

A vasárnapi Tokaj-Hegyalja Piac címe: Adventi “tokajikumok”. Szerintem érdemes lesz kicsit fagyoskodni a Sárga Borház parkolójában.

Kicsit átlógva a következő hétbe régi kedvenc munkahelyemen, a nyíregyházi SZÜV-ben Computer Retro – Az informatika hőskora címmel nyílik kiállítás hétfő délután. Valamikor jó lenne megnézni, ha a megnyitón nem is tudok ott lenni.

Ez minden, amit a hétvégéről előre el tudtam mondani. Remélem, a következő hétre sikerül elegendő témát összeszednem most is.