Márton napi elázás

Nem emlékszem rá, volt-e valaha olyan esős, szeles idő Márton napi rendezvényen, mint szombaton.
Szemerkélő esőben indultam el otthonról, gondoltam, hátha eláll, mire Sóstóra érek. Nem így lett, sőt. Mire bekászálódtam a Múzeumfalu főterére, elég szépen esett már. Ennek ellenére álldogáltak a színpad előtt, és a gyerekek is gyülekeztek a színpad mögött. Az óvodás tánccsoportot a középiskolások követték. Az ő műsoruk vége felé éreztem úgy, szívesen megnézném, mi történik a fűtött kemencék mellett.
Először a lámpás készítőket leptem meg, majd a hímelők következtek. Melegedtem még kicsit a tiszadobi házban is, ahol csuhéból készültek gyönyörű ünnepi díszek, de a lúdtollal írást, vagy a palatábla kezelését is kipróbálhatták. Nem utolsó sorban pedig a kemence melegét is élvezhettem, mert akkorra bizony alaposan eláztam.
A barabási kocsmában még beszélgettem kicsit egy kávé mellett, a tető alól még készítettem pár képet a Mandala Színház előadásáról, és számomra itt véget is ért az esős Márton nap.
A képeket most is az ittenire klikkelve nézheted meg.
KLIKK