Csapjunk bele a VIDORba!

Tizenötödik alkalommal szállnak fel a lufik ma délután Nyíregyháza főterén jelezve, hogy elkezdődik a VIdámság és a Derű ORszágos seregszemléje, a XV. VIDOR Fesztivál. Nem biztos, hogy kezdettől voltak lufik, de nem tudtam kihagyni ezt a szép mondatot, bocs. 🙂

Láthatod, két linket is elhelyeztem mindjárt az első mondatban, és linkelek egy harmadikat is, a VIDOR weboldalát. Ezek mind hivatalos oldalak, Ezeken az oldalakon kommunikálnak a szervezők a közönséggel. Ezekről tudhatod meg az esetleges változásokat, illetve itt kapsz híreket az aktuális és múltbeli eseményekről, várhatóan megjelennek majd képek, tudósítások is.

Nekem egyik vesszőparipám a helyi előadók szerepeltetése az ingyenes, délutáni helyszíneken, és az is, hogy ezekről tudomást is szerezz. Ezért továbbra is figyelemmel kísérem a helyi előadók oldalait, és ha információhoz jutok, igyekszem megosztani.
Itt jobbra, az oldalsávban találsz egy VIDOR szakaszt, ahol a hivatalos oldal linkje alatt természetesen az én képeim és írásaim linkjét is megtalálod, valamint beépítettem a Facebook oldalamat is, mert itt lesz a leggyorsabb a kommunikáció. Tehát egy időre mindent a VIDOR alá rendeltem. Ez így van jól. 🙂
Nálam a szabadtéri (eső esetén BuSzaCsa, vagy Korzó) programokról fogsz értesülni azért, mert ezeken leszek ott.

Tegnapi programajánlómban a hétvége VIDOR programját is megtalálod, azóta egy újabb eseményt találtam, a Nemlétező Tárgyak Tárlatát, ami meglehetősen érdekesnek ígérkezik, és igencsak beleillik a VIDOR hangulatába.

Volt kis időm szemezgetni a programok között. Készítettem is egy táblázatot, amit természetesen nem osztok meg, mert mindenki döntse el magának, mit szeret, és mit nem. Lényeg, hogy lesz, amivel egyáltalán nem foglalkozom majd, és lesz, amivel kiemelten. “Vessetek a mókusok elé”, de ez így lesz. 🙂

Ennek jegyében most mindjárt kiemelek egy nagy- és egy kisszínpados fellépőt. A jövő pénteki nagyszínpados Songhoy Blues-t a videomegosztós dalai alapján mindenképpen ajánlom magamnak. Van ugyan kis rész, ami nem tetszik a munkásságukból, de hátha azt nem (nem azt) hozzák. 🙂 Szerintem nagy felüdülés lesz a salsa és ska után.
Hasonló okokból ajánlom a Villon trió kedd délutáni Korzó színpados koncertjét is.

Nyilván ennél sokkal több jó zene lesz, néhány felfedezni való is, meg van még olyan is, akiről nem tudjuk, hogy fellép, de fel fog. 🙂 Róluk majd akkor.

Most pedig nézzük, mi tetszik, és mi nem annyira idén. Így előre.
Azt gondolom számos közösségi oldalon hozzászólóval egyetértve, hogy hagyományok ide, vagy oda, jó lenne, hamarabb, mint két héttel a program előtt megmutatni a műsort. Sokan terveznék meg előre, mit szeretnének megnézni.
Nagyon tetszik, hogy ismét két nagyszínpados program lesz naponta.
Nem annyira tetszik, hogy ezek jó része egyre távolodik a különleges világzenétől, és egyre közelebb kerül a nap mint nap hallható kommerszekhez. Persze ízlésről nincs értelme vitatkozni, ez az én személyes véleményem, és nem gondolom, hogy ennek ellenére nem lesznek sokan a téren, de a VIDOR az VIDOR.
Teljesen hiányoznak a programból az – általam igen fontosnak tartott – utcakövés koncertek közül a Városalapítók szobránál tartandók. Pedig lesznek koncertek.
Tetszik, hogy a SZON oldaláról letölthető a VIDOR programfüzet, és nem tetszik, hogy ez idén a hivatalos oldalról nem tehető meg. Bár ez hamar orvosolható.
Tetszik, hogy igyekeznek haladni a korral a fesztivál weboldalának készítői, de láthatóan nem nagyon akarnak mit kezdeni a korábbi évek szerintem igen értékes archívumával. Itt lapozgatva gyakran végződik az út a happyartfestival.hu domainen. Tudom, volt egy év.

Nagyjából ez van így hirtelen, ettől kezdve igyekszem csak a szépet látni, és jól érezni magam a VIDORon.
Szabadság indul!
– SóstóZoo
– Városnézés
– VIDOR
– Holdudvar
…ez így mára. 🙂