LESZFeszt szombat

Elérkezett a péntek, és ahogy ígértem, itt a LESZFeszt záró napjáról készült beszámoló, és ma a koncert fotóalbum. Mert kettő is lesz. Azt gondolom, a mountain bike-os fiúk megérdemlik, hogy versenyükről külön album, bejegyzés készüljön.
A fesztivál minden napjára úgy érkeztünk, hogy mindig volt kis időnk elbóklászni a hatalmas területen. Szombatra az a terület maradt, amit a korábbi napokon nem nagyon kerestünk fel. Ezért találsz majd az album elején bocit, csacsit, sőt, sárkányt is.
A Várszínpad felé haladva benéztünk az Uzipov beállására, és nem tűnt rossznak, amit hallottunk.
A nap első kiszemelt koncertje az Emma Undressed volt. Nem maradtunk sokáig, mert ez a nap nem az énekesé volt. Ha nem hallottam volna őket már szuperül szólni (és itt nem a technika minőségére gondolok, az a fesztivál teljes ideje alatt rendben volt), egészen mást írnék most. Így viszont remélem, tegnap este Tokajban, a tehetségkutatón rendben voltak.
Hamar visszatértünk hát az Uzipov koncertjére, és nem bántuk meg. Remek zenét csinálnak.
Kis bringás nézelődés következett, de erről ebben az albumban nem találsz képet. Van viszont néhány a Kaukázus koncertjéről. Nekem valahogy szólóban, vagy majdnem szólóban jobban tetszik Kardos-Horváth Janó zenéje.
Hosszú-hosszú bringás percek következtek. Hihetetlen, amit a srácok műveltek, majd meglátod a következő albumban. 😉
Kis időre visszatértünk a Várszínpadra, hallgattunk kis Keleti Frontot, majd irány a Rockaréna. A Dorothy zenekar nem okozott csalódást, becsülettel döngettek a lányok, de talán kicsit kevesebb összekötőszöveggel is beértem volna.
Az előkészülezek során kicsit benéztem a STU33-at. Mikor készültem a fesztiválra, és belehallgattam a fellépők zenéjébe, nagyon ismerősnek tűnt az övék, de nem tudtam hova tenni. Visszatérve a Várszínpadhoz jött a megvilágosodás. Ők voltak azok, akiknek különleges zenéje múlt évben is nagyon tetszett. Az elmúlt napokban sokat hallgattam őket a videomegosztón, és nem tudom megállni, hogy kedvencemet ide ne linkeljem. Remélem, találkozunk még.
Legyen az ő koncertképük a fotóalbumra vezető. Klikkelj rá, és nézd végig az albumot! Holnap pedig megyünk biciklizni. 🙂
KLIKK