Nyíregyháza Tigers – Budapest Cowbells

Nehéz elkezdenem az írást, hiszen a néhány alkalom, amikor Tigers meccsen voltam, mindig remek időtöltésnek bizonyult, pedig ahogy írtam a múltkor, nem igazán értek az amerikai focihoz.
Ami tetszett, hogy a külsőségek alapján durva játéknak tűnő mérkőzéseken szinte soha nem történt sérülés, a nagyon komoly küzdelem ellenére figyelnek, vigyáznak egymásra a játékosok, és szívüket-lelküket adják a közönség szórakoztatásáért.
A hét végi mérkőzés más volt, mint a korábbiak. A Tigrisek nagyjából úgy folytatták, ahogy az Eger elleni utolsó negyedben játszottak. Igazán semmi nem jött össze, sok volt az eladott labda, amit az ellenfél rendre kihasznált, és ez vezetett végül 7:45-ös eredményhez. Ez nyilvánvalóan frusztrálta a játékosokat, ami odáig vezetett, hogy a saját kispadjuknál szinte tettlegességig fajultak a dolgok. Nem volt jó ezt látni.
Remélem, a visszanézett mérkőzés után megszületik a megoldás és a Tigrisek újjáélednek. Nem lesz könnyű a következő találkozó sem, hiszem a vasárnapi csata ismétlődik majd, de immár Budapesten.
Én drukkolok a csapatnak, mert jó kimenni vasárnaponként a mérkőzésre a néhány száz szurkoló közé, és remek játékot nézni.
Természetesen most is van néhány képem a mérkőzésről, amelyeket az ittenire klikkelve érsz el.
KLIKK