Tokaji Múzeum

Mint kisgyerek az édességboltban, úgy kapkodtam a fejem pár hete a Tokaj főterén található Tokaji Múzeumban.
A felújítás után március közepén újranyitott múzeum tele van kincsekkel, érdekesebbnél érdekesebb és igazán látványos kiállításokkal, hogy magáról a védett épületről ne is beszéljek.
Jó két hete sétáltuk körbe, vagy inkább fel és alá a múzeumot.
A bejáratnál csodálatos zászlók fogadtak, és kísértek végig a folyosón. A linkelt videón Nagy Géza beszél a kiállítás megnyitóján. Egyébként Lajter Imre oldalán, ahol a videó is található, számos érdekes képet találsz a felújításról is.
A földszinten a tokaji vár ásatásainak anyagát úgy nézhettük meg, hogy közben Makoldi Miklós, az ásatások vezetője mesélt a vár történetéről. Nagyon hálás vagyok ezért a tárlatvezetésért.
A mesémmel azt a sorrendet igyekszem követni, amit majd a fotóalbumban látsz. Következik tehát az emeleti rész, ahol a megláthatod majd, milyen gyönyörű is az 1790 környékén épített ház.
Az első kép, amit láttam a múzeum belsejéről a Kincses Padláson készült, és teljesen elvarázsolt. Amikor aztán felértünk a padlásra, a valóságban is leesett az állam. Mérhetetlen érték van itt kiállítva, meg sem kísérlem elmesélni, mi minden. A képeken majd láthatod egy részét, de azt ajánlom, inkább személyesen látogass el a Tokaji Múzeumba. Addig pedig klikkelj az itteni képre!
KLIKK