Zenés hétvége

Vadregényes környezetben, a romokban heverő BuSzaCsa udvar mellett, a parkolóban rendezték meg hétvégén a Halat-Vadat GasztroFeszt-et. Zeneileg a szombati nap jó része volt vállalható számomra, illetve vasárnap dél körül ellátogattunk a Pán Péter zenekar fellépésére, és terveztünk egy ebédet is, ha már gasztro…

A szombati időjárás inkább a pálinkázásnak kedvezett, szerencsére remek italokkal készültek, és persze a koncertek is nagyon jók voltak.
A programot a Nap együttes kezdte. Nekik jutott a technika beállításának feladata is. Szerencsére a kezdeti egybenmorgásból viszonylag hamar sikerült hallgathatót csinálni.
A fesztivál fellépőit nagyrészt a múlt évi Sóstó Serfeszt előadóiból válogatták, így kiszámítható volt, a Nap koncert végeztével nagyjából mikor kell visszatérnünk a BuSzaCsa parkolójába.
Nem sokkal a Zenith koncertkezdése előtt érkeztünk vissza kicsit melegebben öltözve, mint délelőtt. Megérte. Mind a koncert, mind a melegebb ruha. 🙂

Az estét számunkra a Bluesers zárta, és azt mondom, érdemes volt fagyoskodnunk.
Vasárnap fél 12 körül érkeztünk. Kiderült, a teljes délelőtti színpadi program elmaradt, de a Pán Péter játszani fog. A bejáratnál szembesültünk azzal, hogy nem csak a kulturális program lett hiányos, hanem az ételeket sem tudják a meghirdetettnek megfelelően kínálni. A belépőjegyért cserébe hal vagy vad ételt lehetett volna választani, de ezt valamiért csak halászlére módosították. Elgondolkodtunk, hogy bemenjünk-e egyáltalán, de úgy gondoltam, a zenészek iránti tiszteletből mindenképpen megváltjuk a belépőt, az étel lehetőségét pedig elajándékoztuk.
A Pán Péter koncertje után – ami simán megérte az ötszáz forintot 😉 -, mikor Kocsis Janika átadta a CD-t a technikusnak, gyorsan elindultunk a Twin Peaks-be egy finom cézár salátára.
A két napot most két képbe sűrítettem, aztán jönnek majd a fotóalbumok a koncertekről.
A cézár salátáról nem lesz több. 🙂