Gyerünk a szabadba!

Azzal, hogy hétfőn lecseréltettem az autómon a gumikat nyárira el is dőlt, hogy megérkezett a tavasz. Itt az ideje hát szabadtéri programoknak is.

Péntekre azonban még zárt téri koncerteket ajánlok.
A Chloéban a Mystical Plants tart terápiás estet.

A Very Take Band a Santa Fe Music Clubban ad koncertet. Ez az az alkalom, ahol Tusi elbúcsúzik a zenekartól.

Debrecenben, az Ifjúsági Házban a Kuttya zenekar koncertje látható. Terveim szerint itt bukkanok fel majd.

Szombatra remélhetőleg sikerül összerakni a BuSzaCsa udvarát, és délben kezdetét veszi a Halat-Vadat GasztroFeszt.
Szívcem szerint leginkább a szombati nap programjából tudok ajánlani, de egy órácskára vasárnap is benézek terveim szerint. És mivel a időbeosztás is ismert, az ajánlott fellépőket időponthoz is tudom kötni. Bár az elmúlt órák azt bizonyítják, csaka változás örök…
Tehát az írás pillanatában ezek az időpontok:

12 órától a Nap együttes lép színpadra. Azt gondolom, érdemes lesz a BuSzaCsa parkolójába tervezni az ebédet.

Itt kis szünet következik nálam, el lehet intézni ezt-azt, aztán gyerünk vissza, mert 16:30-tól a Zenith muzsikál.

18 órától a Bluesers lép a deszkákra. Ők is nagy kedvenceim, tehát ott a helyem.

A programnak ezzel még nem lesz vége, de az ajánlóm a rendezvényről ennyire szól. A linken minden egyéb információt megtalálsz.

Az esti rendkívüli eseményt Nyíregyházán a Tara Hotel és Étterem szolgáltatja a Grunting Pigs koncertjével. Pribojszki Mátyás és Szász Ferenc alkotja a formációt, amivel azt hiszem mindent el is mondtam a várható fergeteges estéről.

Ha azonban mégsem ezt választanád, a Club Hollywoodban Ganxsta Zolee és a Kartel zenél szombat este.

Ahogy említettem, vasárnap még tervezem, hogy visszatérek pár percre a BuSzaCsa parkolójába, mert a Halat-Vadat GasztroFeszt programjában ezen a napon is találtam egy formációt, akiket nem hagynék ki szívesen az ajánlómból, és a megnézendő koncertek sorából sem. Ők pedig a Pán Péter.

Hétfő koraeste ismét a Club Hollywood vár Nyíregyházán, és Szendőfi Péter a TAMA bemutató és dobkurzussal.

…és már benne is vagyunk a következő hétben.