Tavasz köszöntő

Tegnap az elmúlt hétvége koncertjeiről meséltem. A meséből kimaradt ugyan Tünde és Pila műsora a Mociban. Külön bejegyzést nem kap most, mert nem fényképeztem, és így archív illusztráció követhetné csak az írást, amit nem szeretnék, de mindenképpen szólnom kell róla, mert most is, ott is remek hangulatot teremtettek, nagyon jó este záró esemény volt. Arra nem találtam információt, ezen a hétvégén fellépnek-e valahol, ha találok ilyet, pótolom. 😉

Igaz, most nem csütörtöki programmal, de most is a Labor Caféval kezdem az ajánlót. Péntek este ugyanis Tavasz köszöntő Ukulele koncert lesz a helyen, és ahogy a napsütést nézem, lehet, hogy valóban kinyílnak a virágok addig. 🙂

Ha már jó idő, akkor erdei séta. Szombat koraeste a Sóstói-erdőbe várnak esti bagolycsalogatóra. Kellemes sétát ígér az esemény.

A séta után vár Hollywood. 🙂
A Bluesers nyitja az estét a Bethlen Gábor utcai szórakozóhelyen, ami nekem igen tetsző dolog, szívesen hallgatom őket.

Az este másik fellépője a Firkin, akiket múlt év nyár végén láttam már, és most derült ki, hogy az akkor készült képeket nem osztottam meg azóta sem. Mondjuk sokat nem vesztettél, de egyet idehozok most mégis.

Nyíregyháza zenés éttermében, a Chloé-ban a Fix együttes szolgáltatja a muzsikát szombaton. Íme a demó videójuk:

A mostani ajánlóm meglehetősen Nyíregyháza centrikusra sikerült, amit nem bánok, sőt, örülök, ha vannak események a városban.
Tegnap azonban feltettem egy képet, meg két kérdést a közösségi oldalra, így nem hagynám ki a megfejtést itt sem. 😉
Péterfy Bori & Love Band lesz a debreceni Roncsbár vendége szombat este. Ez a válasz az első kérdésre,

és a második válasz is kiderült már. A Club Hollywoodban, ahol Boriról ez, és még néhány fotó készült múlt évben, a Bluesers és a Firkin koncertezik szombaton. Én ott leszek. 🙂