Időjárás jelentés

Ja, és a karácsony is közeleg. 🙂


100 forintért az Állatparkba

Napok óta ajánlókat írok. Remélem, nem unod még, mert én örülök neki, hogy ennyi érdekes dolog történik a környezetemben, és kicsit büszke is vagyok rá, hogy a mai ajánlómmal ismét Nyíregyházára csalogathatok látogatókat.
Az esemény jövő szombati, de azt gondolom, egy teljes napot simán rá lehet szánni a Nyíregyházi Állatparkra, és még így is kimarad sok dolog szerintem. Legyen tehát idő felkészülni a kirándulásra.
November 28-án tehát 100 forintért juthatsz be az Állatparkba. A linken minden fontos információt megtalálsz, én pedig igyekszem pár száz képpel kedvet csinálni hozzá. 🙂 Mégpedig úgy, hogy fotókat osztok meg időrendben, amelyeket a Sóstói Állatparkban készítettem. Minden fotó egy-egy albumhoz vezet, klikkelj rájuk bátran.
Kezdjük.
2004 nyara:
KLIKK
2006 augusztus:
KLIKK
2009, a nagy visszatérés:
KLIKK
…és egy fókashow album ugyanebből az évből:
KLIKK
2010-ben ismét nyáron:
KLIKK
2011-ben egy különleges decemberi alkalom:
KLIKK
2012 tavasszal:
KLIKK
…majd télen:
KLIKK
…és egy hét múlva újra:
KLIKK
Majd 2013 tavasza:
KLIKK
…és tele:
KLIKK
2014 márciusa az egyik nagy kedvenc képemmel:
KLIKK
…és persze karácsony előtt a téli séta:
KLIKK

Úgy tűnik, erre az évre már csak a tél jut, sajnos év közben nem volt lehetőségem kijutni. De még van jó egy hónap. 😉


Mozgalmas hétvége

Annyira nem jutott eszembe semmi jó cím, hogy ezzel az elcsépelttel indítottam hétvégi programajánlómat.
Persze valóban mozgalmas lehet a hétvége, de akkor is gyenge ez a cím.
A programok azonban nem lesznek gyengék.
A Nyírség Könyvtár Alapítvány csendes, elmélyülős akusztikus koncertet tartogat ma estére. Tristan Crowley a vendég. Az ingyenes rendezvényre regisztrálni kell. Részletek a linken.

A Labor Café az a hely, ahová már többször készültem, de soha nem sikerült még eljutnom. Pedig – ahogy a beszámolókat látom – jó kis rendezvények vannak. Ideje, hogy beszálljak az ajánlók közé.
Ma például Csibe Csütörtök lesz. Kutyás bemutatóval, tanulással, kacagással. Jó szívvel ajánlom a délutáni eseményt, hiszen a valóban színvonalas, szórakoztató és látványos rendezvény záloga Pelyvás Csaba, és kutyája, Jethro.

És ha már Labor Café, akkor egy másik ajánlat, péntek estére. Rendes buli, egyáltalán nem burkolt adománygyűjtési szándékkal. Ha úgy érzed, nem mondtam el mindent, klikkelj a linkre! 🙂

A latin-amerikai hangulat kedvelőinek nyújthat különleges élmény a Habana Social Club koncertje a Nyíregyházi Főiskolán. A pénteki koncert a közép-európai koncert turnéjuk egyik állomása.

A mai stand up-osok közül szerintem magasan kiemelkedik Bödőcs Tibor, aki Nyíregyházán, a Váci Mihály Kulturális Központban lép fel péntek este. Jó hétvége indítónak tűnik ez a program is.

A mozgalmas hétvége jegyében még mindig a péntek esténél tartunk. A Chloé New Yorkban ad helyet a Mystical Plants koncertjének. Ismét leírom, díjazom a Chloé élő zenét támogató tevékenységét, ezért is igyekszem ajánlani a rendezvényeiket – már ha nem nézem el, mint a múlt héten Piláéknál – még akkor is, ha magamat nem tudom elképzelni egy vacsora mellé koncert helyzetben.

Régen jártam a Romkertben is, és mi lenne jobb alkalom a visszatérésre, mint Rudán Joe koncertje? Péntek estére ez a tervem.

Szombaton Nyíregyháza nem kecsegtet sok programmal. Bár nem az én műfajom, azért had ajánljam a Romkert RÉVEGYHÁZA PARTY című programját.

Ha pedig a szomszéd városban járnál, térj be az Incognitoba, ahol a Panama Magic játszik este. Ráadásul egy igen jó hangulatú hely.


Előajánló

Több oka is van annak, hogy ma is egy ajánlót hozok a szokásos csütörtöki előtt, és nem is ez az első alkalom.
Az egyik, hogy rendkívüli módon kedvelem az Éva Presszó zenéjét, és magát a társaságot is, a másik, hogy ha holnap ajánlanám, az már késő lenne.
Ugyanis a Sikk klubban az Orange Sofa, és a Half Note City mellett, illetve után az Éva Presszó is a színpadra lép ma este. 19 órától lehet gyülekezni, aztán tart, ameddig tart. 🙂
Az biztos, hogy én sajnos nem leszek ott, de az is biztos, hogy aki az ajánlásomra elmegy a Sikkbe ma este, nem fog rám megorrolni. Én meg szopogatom a cseresznyemagot otthon.
Jó bulizást!


Erdőszél


Nap

Péntek délután ismét útra keltem a Nap együttessel. A mostani úti cél nem Révfülöp volt, hanem Budapest, a Glob Royal Rock & Blues Club.
A klubban Török Ádám fogadott. Kis beszélgetés, becuccolás, beállás után kétszer egy órás koncert következett.
Nálam itt, most a képek nagy része látható majd a fotóalbumban, a zenekarnál majd lehet, hogy mások is. 😉
Klikkelj, és nézelődj!
KLIKK


Előzetes

A tegnapi idővonalat folytatva: útra keltünk, megérkeztünk.
A többit szerintem holnap. 😉


Ha már

Jó ideje hever a dobozában egyik régi gépvázam. Nem keres ilyet már senki. Hirtelen elhatározásból rendeltem egy átalakítót, amellyel erre a vázra tehetek egy régi objektívet. Ezt a kombót is bepakoltam tegnap a fotós táskámba. Filléres kísérlet. 🙂
Volt kis időm, míg a várakoztam a művház előtt, gondoltam, készítek pár képet. Ez az egyik.


Van még

Van még néhány “buszvárós” képem. Lassan előkerülnek.


Közel, s távol

Mai ajánlómat olyan módon kezdem, amelyen rengetegszer mérgelődtem már. Sokszor olyankor értesülök eseményekről, amikor azok már elmúltak, pedig szívesen ott lettem volna. Most egy tegnap volt eseményről mesélek kicsit. Szerencsére ott voltam. 🙂
Tegnap este hangtechnikai eszköz bemutató volt a Club Hollywoodban a Musik World Hangszerbolt szervezésében. Nincs képem a történésekről, mert tegnap tudtam meg, és a munkahelyről azonnal oda mentem. A közösségi oldalon volt időm csak osztani az eseményt.
Nem ez volt az első ilyen bemutató, legutóbb az ütős szekció eszközeit láthattuk, hallhattuk, most pedig az erősítőkőn és a mikrofonokon volt a sor. A forgalmazókat két remek gitáros, Megyaszay István és Lukács Peta segítette játékával. Igen nagy élmény volt, köszönöm a meghívást.

Ez volt tehát a volt program, jöjjenek a lesz programok. 😉
Péntek délután az Állatbarát Alapítvány szervez kihelyezett örökbefogadó napot. Ezen sajnos nem tudok ott lenni, aki tud, teheti, segítsen gazdát találni a kutyusoknak.

A Romkertbe újra ellátogat a Makrohang, ezúttal a Luauna társaságában. Remek estének ígérkezik, nagyon kedvelem a Makrohang zenéjét.

A Black Sabbath zenéjét kedvelőknek – például nekem 🙂 – a Szmog Pub-ba érdemes ellátogatni péntek este. Itt a Sabotage játszik. Kíváncsi lennék rájuk.

No, ezek azok a koncertek, amelyekre most nem fogok eljutni. Kicsit világgá megyek, és elkísérem a Nap együttest a Glob Royal Rock & Blues Club-ba. Remélem, hozok majd pár jó koncertfotót is.

Szombat este terveim szerint visszatérek a Club Hollywood-ba egy jó kis Pokolgép koncertre. Jó régen láttam őket, ideje újra.


Kitérő

Sokszor hallottam így nevezni nagymamámtól a Tölgyesnél lévő villamosmegállót.
Ha vele voltam, mindig itt szálltunk le, és sétáltunk át az erdőn keresztül hozzájuk. Én mindig a nyitott kocsiban akartam utazni, ő pedig végigizgulta az utat.
Nagyjából itt volt a kitérő.


Vásári komédia

Pár évvel ezelőtt ugyancsak a Sóstói Múzeumfaluban találkoztam először a Kuckó Művésztanya előadásával. Azóta, ha rendezvény van a Múzeumfaluban, azonnal megnézem, ott lesznek-e?
Szerencsére, ahogy a húsvéti programnak, a Márton napnak is állandó fellépői. Megunhatatlanok számomra. Van olyan darabjuk, amelyet már láttam korábban előadásukban, de így is meg tudnak lepni minden alkalommal. Igen jól szórakoztam most is, amikor a Darumadár combja és a Matyiné aranya című előadásukat néztem.
A most következő képeken láthatod majd, hogy a Múzeumfalu vendégeinek nagy része a színpad köré gyűlt ezúttal is. A fotóalbumhoz pedig most is az itt lévő kép vezet. Klikkelj rá bátran!
KLIKK


Márton nap

Ködös időben indultam el szombat reggel a Sóstói Múzeumfaluba és sajnos az ígért napsütés egész nap váratott magára. Szerencsére aki elhatározta, hogy részt vesz a Múzeumfalu idei utolsó rendezvényén azt az időjárás sem tartotta vissza.
A Márton-napi vigasságoknak hosszú évekre visszatekintő hagyománya van már.
A bejáratnál most is libazsíros kenyérrel, tepertővel, és újborral fogadták a vendégeket, és a mesterségek műhelyei is nyitott ajtóval fogadták őket.
Közeledve a falu főteréhez már hallható volt a versenyző libák gágogása. Ugyanis ebben az évben is megrendezték a liba szépségversenyt. De ne szaladjunk ennyire előre.
A kádár mester inasai már javában faragták a minta virágkarót, napközben pedig a látogatóknak is lehetősége volt a faragásra.
A hordó készítéséhez is hozzáláttak már, és rövidesen a színpadi produkciók is elkezdődtek.
A Művészeti Szakközépiskola táncosait a Mandala Dalszínház produkciója követte.
A Kuckó Művésztanya előadásáról külön fotóalbumot készítek majd, de néhány kép a maiba is belekerült.
A napot, és a Sóstói Múzeumfalu idei rendezvényeinek sorát a liba szépségverseny eredményhirdetése zárta.
Elég sok képet sikerült most készítenek, és idén is sok dolog kimaradt.
Klikkelj, és nézelődj!
KLIKK


Buszváró

Tart még a tegnap készült képek feldolgozása. Addig legyen itt egy pillanat a buszra várakozás sok pillanata közül. Lehetne a címe: Kilátás az erdőre


A Múzeumfaluban


Piacon

Kép nagyjából abból az időből, mikor még nagymamám is járt piacra. Sajnos róla nincs ilyen képem.


A címből talán kiderül, mai ajánlómban jelentős szerephez jutnak a libák, köszönhetően a közelgő Márton napnak.
Debrecen Egerrel fog össze a hétvégére, így a libás ételek mellé remek egri borokat is kínálnak a Márton napi libalakomán. A linkről azonban kiderül, hogy remek színpadi műsorok is várják a Cívis város főterére látogatókat péntektől egészen vasárnapig.

Ha már Debrecen, akkor ITI. Ugyanis a Roncsbárban péntek este az Intim Torna Illegál koncertezik. Talán mégiscsak vissza kellene menni Debrecenbe péntek este.

Eközben Nyíregyházán, a Romkertben kemény zúzás várható. Színpadon az Integral Vortex, a Heartless és a Drow

A Chloé sem marad csendes péntek este. A Szüret Utcza hozza el régi és új dalait.

A szombat egyértelműen a Múzeumfaluban telik számomra. A Márton-napi vigasságok ebben az évben is érdekes, látványos, szórakoztató és ízletes elfoglaltság lesz.

Ha Mátészalkán járnék szombat este, egészen biztosan elmennék a Realmen koncertjére. Sajnos erre nem sok esély van, de ha te arra jársz, ne hagyd ki.

Vasárnap is sokfelé indulhattok. Motorzaj barátoknak Nagyhalász, ahol a salakmotorosok adnak látnivalót, és esetleg fotótémát, és ki tudja, mi történik még?

Este Debrecen csábít egy különleges koncertre. A Sikk klubban a Djabe zenekar tart edzőtábort. 🙂 A Művészetek Palotájában rendezendő Forward lemezbemutató koncert anyagát játszák el a debreceni közönségnek. Biztosan rendkívüli koncertélmény lesz.
És már vége is a hétvégének.


Játszani is engedd

A hétvége nagyon gyorsan repült el, és ha visszagondolok, nehéz lenne elszámolnom magamnak az időmmel. Kell néha ilyen is, azonban ebből az is következik, hogy egy kb. húsz perces időszak jutott fotózásra. Ezt Sóstó új játszóterére szántam.
A játszótér, és talán pihenőparknak is nevezhetném, a tó keleti partján található egy kis fenyves árnyékában. Hangulatos, bár láthatóan a környezete még nincs teljesen befejezve. A játszóteret pár hete adták át, és a városban található társaihoz, és a kondiparkokhoz hasonlóan ezt is a Borsi Fajáték nevű cég készítette.
Szép színes játékok, vár, mászóka, rugós “hintaállatok” (nem jut eszembe jobb szó) várják a gyerekeket, akik láthatóan szeretik és használják is ezeket, a felnőtteket pedig pingpong asztalokkal, napozópadokkal csábítják a tó partjára.
A játszótér készítésénél tehát azokból az elemekből válogattak, amelyek a város többi pontján is megtalálhatók. A különbség, mondhatnám, a többlet, a – talán valami gipsz szerű – mesefigurák megjelenése. Az ötlet nagyon jó, a megvalósítás hagy némi keserű szájízt. Mégpedig a táblák a látványelemek – így nevezi a figyelmeztető tábla – oldalán. Merthogy ezek egyrészt nagyon sérülékenynek látszanak, és a már megjelent sérülések nem tűnnek szándékos rongálásnak, másrészt elég nehéz megmagyarázni egy kisgyereknek, hogy az egyik dologra felmászhat, sőt, az a dolga, míg a másikra nem.
Mivel a készítő referenciaképei között nem láttam máshol ilyen szobrokat, gondolom, ezek még fejlesztés alatt állnak, és a tapasztalatokat felhasználva később mászható, játszható elemek lesznek. Nyilván nem értek hozzá, de ha mondjuk ugyanabból az anyagból készülnének, mint a rugós “hintaállatok”… de ez csak ötlet részemről. Az mesefigurákat egyébként nagyon jónak tartom, és nem csak én, hanem az ott lévők is. Remélem, tavasszal is ilyen vidám színekkel találkozunk majd itt.
Érdekes stílusú, nem hivalkodó, stabilnak látszó lámpatestek is kerültek a térre. Remélem, ezek jobban bírják majd a diszkópatkányok rohamait, mint a tóparti műanyag társaik, és talán egyszer a vandáloknak is sikerül útját állni. Nem mindenben egyezik a véleményem a tó körüli építések tervezőivel, de a vélemény nyilvánításnak ezt a formáját nem tudom elfogadni, és nyilván nem is azok.
Pár képet még a tó partján is készítettem, és tervezek is még fotózást Sóstón, még ha néha bele is sajdul a szívembe. De ezekről ismerheted a véleményemet.
Most igazán kevés kép van a fotóalbumban de szerintem érdemes klikkelni az itt lévőre.
KLIKK


Elmúlás


Még mindig ősz