Bejgli lejáró

“Úgy gondoltam – mondom -, hogy nem olyan sürgős a dolog, mert hun van még karácsony?!” Ez a klasszikus idézet jutott eszembe az Indul a bakterház-ból, mikor ráeszméltem, hogy ideje megírni a heti programajánlót. Sőt, előrébb is hozni kicsit, hogy ne zavarkodjak ezzel a karácsonyfa alatt. 🙂
Azt gondolom, most nem hagyom el az ajánlóval szülővárosomat, még ha kicsit rövidebb is lesz emiatt a programok sora.

“A hagyományokhoz híven idén is Nyír1házán karácsonyozik az Óperentzia!” – olvasható az eventben. A koncert helyszíne és időpontja is hagyományos, Romkert Retro Söröző, december 25.

Szerencsére most nem akadnak össze a jobbnál jobb koncertek, így akár mindegyiken ott lehetek. Így például szombat este a várva várt Éva Presszó és Karmapirin koncerten is, a Club Hollywoodban. A leírt sorrend a színpadra lépésé is egyben.

Ezen a hétvégén vasárnap sem maradunk különleges zenei csemege nélkül. A Club Hollywood ad helyet az Európa Kiadó koncertjének.
Majd küldök egy jelet a koncertről. Természetesen lentről felfelé 😉

Ja, és persze békés, boldog karácsonyt!