Jégtánc követés

A mesélők is folyton az igazságot mondják, csak épp ők másként realisták; hát ez a csodatételük titka.
Az idézet Vavyan Fable: Jégtánc című könyvéből való, és internetes keresés útján jutottam hozzá a nagy igazsághoz. Mert nincs elég bajom, elhatároztam, kicsit utánajárok a jégtáncnak, ha már a mű ihlette blues egyik kedvencem a Karibra Kollektíva repertoárjából.
Viszonylag hamar rájöttem, hogy a nagy összefüggéseket nem egy este alatt fogom megtalálni, de legalább olvastam egy jó kis írást a könyvről, és egyszer talán mélyebbre is ások majd.
Most azonban a péntek esti hajdúböszörményi koncertről inkább. A tegnapi PUF bejegyzésben már írtam, rendkívül jók a Hajdúböszörményben szervezett koncertek. Mind a fellépők, mind a technikai megvalósítás tekintetében. A mostani, a múzeum udvarán pedig egy olyan környezetet is adott a hangulathoz, ami a korábbiak közül is kiemelte a mostanit.
A Karibra koncert repertoárja ismerős már, bár vannak még szöveg tévesztéseim. 🙂 Nagyon tetszik a zenei stílus sokfélesége és az, ahogy ebből a műsor összeáll.
Most ide linkelem demójukat, hogy miközben a képeket nézegeted, belehallgathass zenéjükbe. Aztán majd találkozunk a következő koncerten.
Klikkelj tehát előbb a fenti linkre, majd a képre, és hajrá! 🙂
KLIKK