Hatodik nap

Kicsit kezdenek keveredni a dolgok, mert szerencsére voltak több napos rendezvények mostanában, és szerencsére képanyag is van bőven.
Mielőtt belekezdenék a VIDOR Fesztivál albumainak megosztásába, még lezárom kecskeméti “nyaralásom” történetét és jön még egy csütörtök is. 😉
A VIDOR előtt elég szép sorozatot raktam össze a VIII. Kecskeméti Bor- és Pálinkaünnep képeiből, eljutottam a végéig. Volt azonban mégegy nap, amit csak úgy levezetésként töltöttem Kecskeméten.
Ennek megfelelően viszonylag kevés már a kép az albumban, és vannak visszatérő tájak, épületek. Ez amolyan búcsúséta volt. Remélem, következő ottlétemre nem kell több évtizedet várni. Vendég szemmel szerethető, vendégbarát hely, szívesen eltöltenék pár napot ismét Kecskeméten.
Kilikkelj az itt lévő képre, és sétálj velem egyet a vasútállomástól a belvárosig!
KLIKK