Akusztikus péntek

Van még régről egy Helló Nyíregyháza beszámoló tartozásom, de az továbbra is ráér, így most az elmúlt hétvége eseményeiről kezdem el a beszámolókat. Ma Az Akusztikus Zene Ünnepe című rendezvény képeit osztom meg. Ebben nem szerepelnek a Pila Acoustic fellépésének képei, mert arról külön bejegyzésben emlékezem majd meg holnap.
Pedig számomra pont a Pila Acoustic koncertjével kezdődött az akusztikus ünnep. Te nem vagy ilyen szerencsés. 🙂
Megemlítem gyorsan, hogy a Mentha Project fellépéséről ne keress képeket, nálam most nem találsz. Kicsit távolabb vonultunk a színpadtól, mert az ének hangosítása bántóan túlvezérelt volt. Pedig korábbi rendezvényeken rendben volt ez a hangosító csapat.
A Roversong nekem zenekarként kicsit hiányosnak tűnt, bár határozottan hallhatóak voltak színpadon nem jelen lévő hangszerek is, az ilyen nekem azonban átverés. Ebben a felállásban ez a zene inkább komikus volt, bár határozottan táncolható. Így a képeim is inkább a tánc irányából érkeznek a műsor ezen részéről.
Petruska András ismét fantasztikus produkcióval érkezett, kiemelkedően jó része volt az esti programnak.
A napot a Dimenzió együttes zárta, amely 80 százalékban a Folkfusion, azonban egészen más a repertoárjuk. Ők is meghozták a táncos kedvet, bár ez már nem a linedance volt.
A hétvégi Városnap rendezvényei közül ez volt az egyetlen, amin ott voltam.
Holnap tehát Pila koncert beszámoló, most pedig klikkelj, és nézegess képeket.
KLIKK