Dirty Lyle Brothers és Bluesers

Miután sikeresen utolértem magam a képfeldolgozással, nincs más hátra, mint közkinccsé tenni őket.
Jöjjön hát a várva várt hétvégi koncertbeszámoló a Club Főnix eseményéről.
Szombat este két olyan csapat lépett fel, akiket korábban már hallottam, és volt némi fülesem arról, hogy komoly fejlődésen mentek át.
Hiszem, amit látok alapon sikerült is eljutnom hétvégi koncertjükre.
A fülesek igaznak bizonyultak. Két olyan csapattal találkoztam, akik olyan zenét játszanak, amely Nyíregyházán és környékén nincs igazán előtérben. Ráadásul mindezt igen jól teszik.
Annak ellenére, hogy eddig együtt említettem a két zenekart, közel sem ugyanolyan zenét játszanak, ami azért a felállásból elég egyértelműen látható.
A Dirty Lyle Brothers két tagú formáció, gitár-ének, és dob a felállás, ami önmagában sem szokványos. Nagyon nem tudom kihez hasonlítani a zenéjüket, maradjunk abban, hogy tetszik, de hogy mégse csak a levegőbe beszéljek, belinkelem az egy hónappal ezelőtti, Mustárházban felvett koncertjüket. Azt sajnos más elfoglaltságom, egy parádés Karmapirin koncert miatt kihagytam.

Az este másik zenekara a Bluesers volt. Kb. egy évvel ezelőtt hallottam őket eléggé más felállásban. Igen kellemes meglepetést okoztak szombat este. Ki játszik Cream-et a környéken? Nos ők. Mit mondjak, nagyon tetszett. Tőlük nem tudok most koncertvideót linkelni, de vasárnap, a Sóstói Múzeumfaluban, a motoros véradó napon megnézheted őket. Jó szívvel ajánlom.
…és akkor jöjjenek a képek. Klikkelj az itt lévőre!
KLIKK