Az ajánló ajánlója

Tegnap délután találtam egy hétvégi programajánlót a város hivatalos lapján.
Meglepődtem, hiszen évek óta arra várok, hogy hivatalos forrásokból, az események előtt lehessen tudni a dolgokról. Évek óta bosszankodtam az “ez történt hétvégén” témájú írásokon, mert csak ritkán előzte meg az “ez fog történni” témájú.
Örülök, hogy eljutottunk ide, és remélem, rendszeres lesz a hasonló ajánló. Ráadásul kevés átfedés van az ő és az én ajánlóm között, nyilván az információforrások különbözősége miatt, így jól kiegészíthetik egymást.
És a hosszú, de örömteli bevezető után 🙂 két olyan eseményről, ami nálam is és a város oldalán is kimaradt tegnap.
Az elsőnél eléggé érthető a dolog, hiszen Debrecenben lesz. 🙂
El sem hiszem, hogy már 25 éves a Rocksuli. Pedig így van, és ez alkalomból tartanak koncertet ma este héttől a Roncsbárban.
Idehozok most egy képet a 18. szülinapjukról. Hú, de roszz képeket készítettem akkor. 🙁
Rocksuli 18.
Egyébként számos kellemes délután, este fűződik a nevükhöz. Mondom ezt úgy, hogy én sosem jártam oda, csak az eredményt élveztem, amiért ők, és “diákjaik” megdolgoztak. Remélem, sokáig működnek még, szóval boldog szülinapot!

A másik esemény gondolom, azért nem szerepelt az említett városi ajánlóban (egyetlen koncert sem egyébként), mert nem a “város szervezi”. Jó ideje megfigyelhető, hogy mintha az ilyen dolgokat az adott szervező üzletének tekintenék, szinte mindenhol kimaradnak az ajánlókból.
Csúnya, anyagias világ…
Nekem mindenesetre semmibe sem kerül, sőt, kifejezetten jól esik hírt adni a többi esemény mellett arról is, hogy a Pila Acoustic ismét a Chloé színpadán lesz szombat este, és ahogy látszik a linkelt bejegyzésből, ismét meglepetéssel készülnek. Gondolom, a meglepetés most nem a mikulás lesz 😉