Nyuszi ül a fűben

Pihenj meg egy kicsit! – mondta egy ismerős néhány perce egy parkolóban.
Ha sikerül. – mondtam neki, mert hirtelen ez jutott eszembe.
Sikerüljön. – jött a válasz.

Hét elejétől küzdök egy megfázással(?), és mostmár úgy gondolom, nem érte meg, nem volt értelme nem itthon kikezelni. Olyan Kőmíves Kelemenes volt a történet. Amit este kikúráltam, másnap a munkahelyi szellőző visszarakta. Így tegnap délutánra már egészen érdekes állapotba kerültem. Leginkább az fáj, hogy remek koncerteket kellett kihagynom. (meg persze az orrom is)
Az indító beszélgetésből úgy tűnik, alaposan nyomot hagyott rajtam a hét. Így aztán most kicsit “nyuszi ül a fűben” lesz, még ha nehezemre esik is így az ablakon kikandikálva.
De kell az erő hétfőre, a Múzeumfalura. 🙂 Már alig várom.

Nem volt könnyű az illusztrációhoz nyulat találni az archívumomban – már ha ez nyúl 🙂 -, ami ugyancsak arra sarkall, hogy látogatást tegyek a Sóstói Állatparkban.
Nyúlirányosan. 🙂
SóstóZoo