VIDOR szombat

Ahogy láthatod, az idei őszi erdő képei helyett folytatódnak a VIDOR beszámolók. A nyitó nap képei nem pörgették fel az oldal látogatottságát, talán a maiak jobban tetszenek majd.
A VIDOR-ban a hétvégi napok a kedvenceim. Ilyenkor már kora délután tele a belváros vidám emberekkel, akár a műsorszolgáltató, akár a műsorélvező oldalt nézzük. Az első szombat azonban még ennél is jobb. Ekkor nyílik ki igazán a fesztivál. Megjelennek a mutatványosok, az élő szobrok, és persze a legfontosabbak, a bohócok. Szóval megérkeznek a fesztiválarcok.
Ezen a szombaton is igyekeztem időben a térre érni, mert ráadásul remek zenék is vártak. Az Artézis trió műsorát mindig megnézem, ha tehetem, mert igazi csemege a zenéjük.
Az esti Djabe koncert is nagyon érdekelt, és bennük sem csalódtam, különösen a koradélutáni dobshow után.
Az este másik nagyszínpados fellépőjétől előzetes nézelődés után nem sokat vártam, ezt hozta is, így az ő műsoráról már kevés kép került a mai albumba.
Klikkelj!
KLIKK