Egy legenda haláltusája

2006 februárjának végén fedeztem fel azt a miskolci rendezvényt, amely azóta is a tavasz kezdetét jelentette számomra. Az első szabadtéri koncerteket, még akkor is, ha közben szállingózik a hó, vagy szakadó esőben álldogáltunk a színpad előtt.
A tavasz kezdete volt, mert a három napban mindig volt legalább egy napsütéses, ha szerencsénk volt, több is.
A színpadtól színpadig vándorlás, a program böngészése, a nehéz döntések olykor, hogy a két jó közül melyiket válasszam.
A fesztivál előtti hetekben a fellépők keresése a neten, az izgalom, idén vajon kit, kiket fedezek fel magamnak?
És kit, mit is fedeztem fel?
A jégszobrászokat, a Frappe triót, a fesztivál hangulatot, a tündért, aki mindig vidám volt, a garabonciásokat, a plüss békákat, a Kortyot, Slamó újrakezdését, a Csírázó Búzakalászt, Kiss Erzsit, Harcsa Veronikát, a ZUP-ot, az Apnoe-t, az Ocho Macho-t, a Paddy and the Rats-t, a Crossroad-ot, a Balkan Fanatik-ot, itt láttam fantasztikus Anna and the Barbies koncertet, és itt zenélt a villamos oldalán a Hollóének Hungarica.

Idén aggódva figyeltem a híreket. Pénzügyi gondok, a város támogatása körüli huzavona, a lassan csöpögő hírek a fellépőkről, az áthelyezett fesztivál.
Hetek óta várom a fesztivál programját, és pár napja már nagyon rossz előérzetem van.
A tegnap megjelent fesztiválprogram azonban annak ellenére megdöbbentett, hogy felkészültem a rosszra.
Már nem igazán hiszek benne, hogy csak elírás a program, már nem igazán hiszek benne, hogy nem ez lesz az utolsó Kocsonyafesztivál. Már nem igazán hiszek benne, hogy az emberi butaság nem tehet tönkre bármit. Azt hiszem, a Kocsonyafesztivált is sikerült megölni. Kár érte.
Azért remélem, a múlt évben szerzett barátokkal történő találkozás enyhít majd a keserűségen, legalább egy jó koncert lesz, egy sör mellett sikerül ismét P. Mobil dalokat énekelni, és talán mégis sikerül idén is találni valami más jót is…

Kocsonyafesztivál 2012

One thought on “Egy legenda haláltusája

Comments are closed.