Dévdidózi együttes

Pár napja gondolkodom, írni kellene pár szót a környezetünkben eluralkodó igénytelenségről. Ma egy ártatlan klipp címével csordult túl a pohár. Ő az, amit itt látsz alul.
A címről a hetvenes évek hétfő délutáni rádiós kívánságműsora ugrott be.
A zenekar neve Dave Dee, Dozy, Beaky, Mick and Tich. Ez elég nagy gondot okozott az akkori műsorvezetőknek, így egyszerűen csak dévdidózi együttes lett a nevük, és ha már a nevük rövidebb lett, a dalt is lekeverték. Akkor ezt én lustaságnak gondoltam, és lengyel TAKT kazettákon, jugoszláv bakeliteken igyekeztem hozzájutni a zenék végéhez is…
Manapság a tehetségkutatókat nehéz elkerülni, mert tisztálkodni csak kell, és ugye a vízcsapból is…
Hasonló a helyzet néhány régi életút-mutató emberrel is, akik mára valójában csak egy istent ismernek, de egy másikat hirdetnek.
Valamelyik este az egyik általam is szponzorált híradóban annyi szerencsétlenkedést láttam az alatt az idő alatt, amíg nyomtam egyet a távvezérlőn, hogy komolyan kétségbe estem. És nem beszédhiba volt, arra már fel sem kapom a fejem…
Azt tudom, hogy nekem nem jó ez így. De vajon kinek jó, és miért?