Sétáló

Sokan ismeritek a véleményemet Nyíregyháza belvárosának lekövezéséről. Sokszor írtam már arról, mennyire elhibázott lépésnek tartom a belváros betonszarkofágos lezárását. Ezt a nézetemet most is tartom.
Nem igaz az, hogy a városnak szüksége volt mégegy ilyenre, hiszen a környéken társaiban már akkor is üresen kongtak üzlethelyiségek, mikor válságról még szó sem volt, sőt, a “Városkapu” csúfabbnál csúfabb tervei még meg sem születtek.
Nem állja meg a helyét az sem, hogy a belvárosból sétálóutcát “varázsoltak”. Hiszen kimaradt, és ki is marad a növények telepítése, amely enyhíthetné a kő- és betonrengeteg szürkeségét. Egyébként is milyen sétálóutca az, amely Megállni tilos! táblával kezdődik?
Ha a város szívében annak idején park készül, az ott felállított színpadon nyugodtan zenélhetnének a helyi- és vendégzenekarok.

Hogy miért veszem ezt pont most elő?
Mert pár napja véget ért a VIDOR, ahol a fellépők mellett 2-3 méterre álltak a járó motorú autók – amit a vendég többször is szóvá tett -, szabályos autós forgalmi dugók keletkeztek, miközben a színpadról a zenekar tagjai figyelmeztették a nézőket, vigyázzanak magukra, húzódjanak el az autók elől.

Ez elég illúzióromboló.

És pár nap múlva jön a következő hasonló rendezvény ugyanott. És megint jönnek majd a járművek, megint azzal foglalkoznak a nézők, az előadók, hogy ugráljanak előlük.

Értem én, hogy kell a bevétel az üzletháznak. Értem én, hogy oda kell csalogatni az embereket. De tetszettek volna idejében gondolkodni, és úgy, oda építeni a beton kolosszust, ahol helye van. Ha meg így alakult, a rendezvényt kell onnan biztonságos helyre vinni még akkor is, ha esik az üzlet forgalma.
Vagy vállalni a konfliktust a beton közé zárt lakókkal, és megtiltani a járműforgalmat a rendezvény idejére. Autók mondjuk a mélygarázsba, természetesen ingyen, elnézést kérni a kellemetlenségért, satöbbi.
Kínos? Igen az.
De ki fogja elvinni a balhét, ha egyszer baj történik? Az autós? A gyalogos? Az üzletház? Az önkormányzat?

VIDOR