Vidor az egész Szüret utcza

A címmel nagyjából össze is foglaltam a szombat történéseit, de azért kifejtem kicsit.
Tegnap az után tudtam csak igazán értékelni a szoba hűvösét a maga 28 Celsiusával, mikor kidugtam az orrom a házból.
Csöppet sem irigyeltem a színpad fényeit a Szüret utcza zenészeitől, azonban egy forró pad árnyékba hurcolásával sikerült iskolát teremtenünk nézőtér rendezés témában. 🙂
A Szüret utcza koncertje most is igen jól sikerült, remek zene, pontos, igényes előadás. Kattintgattam párat, de mikor ma megláttam pár fotót a koncertről, tudtam, ezt linkelem inkább. A 7. képnél meg is találod a mai cím forrását. Azt hiszem, van még mit tanulnom.
Tegnap én a Kuttya zenekart harangoztam be, és kicsit meg is lepődtem, mikor csak a frontemberüket láttam, de Kónya Levente így sem okozott csalódást. Annyira nem, hogy ajánlom pénteki fellépését is.
Az ezt követő bóklászásom közepette időről időre belefutottam a két lányba, akik kifogyhatatlanok voltak ötletekben. Szerintem joggal pályázhatnak a VIDOR mulattatói címre.

Életkép - VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza

Lassan elérkezett a hét óra, és megérkezett a PASO. A nézőtér pedig percek alatt átrendeződött. Hamar kiderült, ez a zene nem az első sorokat korábban elfoglalóknak szól, így ők hátrébb húzódtak, a kordon előtti részt pedig ellepték a rajongók.
Kezdődött a tánc.

PASO - VIDOR Fesztivál, Nyíregyháza

One Reply to “Vidor az egész Szüret utcza”

  • […] Nagyon vártam a hétvégét, mert idén szakítottam a hagyományokkal, és nem voltam szabadságon a VIDOR idején. Így a délutáni munkábólvidorrarohanás helyett jöttek a nyugodtanvidorrasétálás napjai. Az időjárás nagyon nem volt barátja sétálgatásnak, hiszen a majdnem 40 fokos hőség árnyékban sem esett jól, ahogy azonban hiteles forrásból tudjuk, a fotós hős, és nem árnyékból fotóz, hanem bátran égeti magát a napon. 🙂 És ugyanilyen hős az a fellépő, aki ugyanez időben közel egy órát játszik a színpadon, nappal szemben. És ráadásul még jól is! 🙂 Minden tiszteletem a Szüret utcza zenekaré, akik ezen a napon vállalták ezt. És minden tiszteletem azoké a bohócoké, akik az egész fesztivál ideje alatt fáradhatatlanul, és ötletekből kifogyhatatlanul tartották a VIDOR hangulatot. Idén minden estére egy fellépő jutott a nagyszínpadra. Szombaton ez a PASO volt. Őket is láthatod majd az album második felében, ha klikkelsz a képre, illetve bővebben olvashatsz a napról, ha IDE klikkelsz! […]

Comments are closed for this post.