Egy éjszaka a múzeumban

A hosszú hétvége második állomása volt idén a Múzeumok éjszakája. A pénteki koncertekről, mint első állomásról később írok majd.
A veterán autósokkal, motorosokkal egyidőben érkeztem a Jósa András Múzeum elé. A megnyitóbeszédek alatt körbenéztem, és megállapítottam, hogy nincs külső helyszín. Volt időm elgondolkodni, hogy ez már a programból is kiderülhetett volna számomra. mégis meglepődtem. És az érkezők jó része is. Kíváncsian vártam, mi lesz bent.
A múzeum udvarán a hagyományos színpad állt a hozzá tartozó nézőtér kialakítással, de valahonnan ismerős hang köszöntött.
Hamar megtaláltam a hang forrását, és aztán az este folyamán többször is megpihentem Shulcz papa discosátra mellett, ahonnan a műsorok szünetében hajnalig szóltak a jobbnál jobb dalok.
És lássuk, mit kaptunk a külső színpad helyett?
A büfé melletti sarokban egy szalagfüggöny rejtett meglepetést. Belépve egy régi nyárikonyhába jutottam, ahol igazi, ragadós légyfogó is lógott a plafonról, mint régen nagymamámnál. De nem ez volt az egyetlen meglepetés. A kis helység időkapuként működött, a másik oldalon kilépve katonák, és harcjárművek fogadtak, némelyikből gyerekkek kandikáltak.
A másik irányba elhagyva a múzeum udvarát pattogatott kukorica-, és vattacukor árus mellett haladhattam el, majd egy sok gyermekkel körülvett részen repülőgép szimulátor működött.
Órákig mesélhetnék még, és biztos lenne olyan, amit kihagyok. Így inkább csak felsorolok néhány eseményt, és engedlek képeket nézegetni 🙂
Az Országzászló téren látványos lovagi küzdelem, és zászlóforgatók kápráztatták el az arra járókat, a múzeum épületében számos kiállítás, és játszóhely várta az érdeklődőket, az udvar műsora pedig a játékos műsortól a bábszínházon át a színvonalas koncertekig vezetett.
A Hétfő Este Blues Band után Komár László tartotta az udvaron a vendégeket, a nap zárásaként – a másnap nyitásaként 🙂 a Szüret Utcza búcsúztatta a remek napot.
Ismét érdemes volt egy délutánt, estét, éjszakát a Jósa András Múzeumban tölteni. Nézd meg, hogyan láttam a rendezvényt, klikkelj a habverős képre. 🙂

KLIKK - Múzeumok éjszakája Nyíregyháza 2012