Sebességmámor

Amikor annak idején úgy döntöttem, hogy megválok korábbi internet (meg telefon, meg tv) szolgáltatómtól, igazán nem az a cél vezetett, hogy hogy őrületes sebességgel jussak majd információkhoz, pusztán csak az, hogy egyáltalán hozzájussak.
Talán emlékszel – mert nyilván évek óta csak az én problémáimmal vagy elfoglalva 🙂 – hogy elég sokat dörmögtem az éppen nem működő, vagy látszólag működő, de használhatatlan internet hozzáférésemen.
Váltottam tehát, de az eszközeim maradtak. Stabilan működtek, nem kerültek halállistára.
Nem oly régen valamiért megmértem az internetem sebességét, és köszönőviszonyban sem volt papíron ajánlottal. Korábbi rossz tapasztalataim alapján nyomban a szolgáltatóra gyanakodtam, de szerencsére közbeiktattam egy kontrollt.
Így nem kellett égnem a netszolgáltatóm szakembere előtt, és némi olvasgatás után jelképes összegért új routert vásároltam.
Tegnap estém jó része az eszközcserére ment.
Első estés tapasztalat röviden: ég és föld. Remélem, nem változik a véleményem, és a következő pár évben jól megleszünk új szerzeményemmel.

https://speedtest.net/