Dust

Belefutottam este egy Backstage Live műsorba a Kölcsey Tv-n.
Amolyan visszaemlékező, időutazó műsor volt. Balázs végigvezetett az első klippjüktől egy mostaniig, és ismét meg kellett állapítanom, hogy rengeteg nagyon jó zenét játszó csapat van a környéken.
Illetve kis szomorúság is vegyült az érzések közé, mert a pár év alatt volt néhány nagyon jó csapat, amelyik feloszlott.
Nemrég emlékeztem meg a Big Happy Woman Church-ről, most pedig az a zenekar következik, akiket több koncerten is hallottam, és ezt igen nagy szerencsének tartom.
Van jó sok képem is róluk, keresd meg a koncertfotóim között, ha gondolod. (Segítek. 3 album, és 2007-ben keresd 😉 )
A zenéjüket ITT meghallgathatod, sőt, videók is vannak.
Képnek pedig egyik kedvenc koncertfotóm róluk.

Dust a Vidoron