Egy hét Vidorgás

Ismét elérkezett augusztus vége, ismét kezdetét vette egy hetes szabadságom, szóval indul a VIDOR Fesztivál.
Most kicsit megszakítom a KGST Party képeinek vetítését, de van még bőven 😉

A Vidor kapcsán azt tervezem, hogy minden nap lesz legalább egy bejegyzés, amely beharangozza az aznapi zenei fellépőket Nyíregyháza belvárosában, illetve az előző napi műsor egy-egy jellemző pillanata is felvillan majd.
A mai természetesen csak ajánló 🙂
A kezdő napon még csak a nagyszínpadon lesznek koncertek, a fesztivál többi napján azonban a belváros különböző pontjain csendül fel a zene.
Ezekre is érdemes odafigyelni, hiszen a korábbi években is voltak nagyszínpad minőségű zenék a kisebb helyeken. Gondoljunk csak az Antré-ra, vagy a VAN zenekarra.

De lássuk a mai programot!
A műsort minden nap a VIDOR honlapjáról linkelem, ahol az előadók nevére klikkelve bővebben olvashatsz róluk.

Tehát a megnyitó után a Romániából érkező Szászcsávási Band melegíti a hangulatot valahogy így:

Este fél kilenctől Manu Dibango különleges afrikai zenével kápráztatja el majd a közönséget.

A koncertek – illetve a további napokon a filmvetítés – után a tűzzsonglőrök bemutatóját láthatod majd.