Csík zenekar

Már az előző Vidor Fesztivál koncert fotóalbumánál mondani akartam, hogy eszméletlenül jó volt az új 70-300-as objektívemmel dolgozni. Ha végignézted a Juan Carlos Cáceres albumot láthattad, milyen jól lehetett portrézni vele, és mindezt a kordonon kívülről.
Hogy ezt miért pont most említem? Ma a Csík zenekar koncertjéről készített fotóalbumot osztom meg. Ennél a koncertnél nem hogy a kordonon belülre, de a kordon közelébe sem jutottam. E koncert alatt egy tűt nem lehetett leejteni a Kossuth téren, vagy legalábbis nem volt érdemes 🙂
Lehet arról elmélkedni, mennyire a Quimby vagy Kispál feldolgozások, vagy Lovasi húzták a közönség hangulatát, az azonban nehezen vitatható, hogy sokkal kevésbé félteném az ifjúság ízlését ettől a zenétől, mint mondjuk Lagzi Lajosétól. Sőt, ettől egyáltalán nem félteném…
Talán még annyit erről a koncertről, hogy aki ott volt, és visszagondol a záró muzsikára, szerintem most is borsózni kezd a háta az emléktől. És az népzene volt. Virtuóz előadásban, igazi népzene.
Aki ezt látta, hallotta, ha teheti biztosan ott lesz a következő koncerten is.
Ez közelünkben pont ezen a hétvégén lesz. Nagykálló, péntek este 20 óra. Bővebben a programajánlómban, és ITT.
Térjünk vissza most képekben, hangulatban ehhez az estéhez.