Eleven

Mi is juthat eszedbe a címről?
Nyilván elsőként valami olyasmi, mint
mozgékony, sajtkukac, élő.
Nos, ez utóbbival most helyben vagyunk.
Tehát valami, ami élő.
Mit jelenthet még?
Jelenthet például egy számot.
11
Ezzel is helyben vagyunk.
Néhány zenekar koncertalbuma is viselte ezt a címet jelezve, hogy nem stúdió, és nem is playback a felvétel.
Tudod régebben az volt a divat, hogy előadók kiálltak a színpadra, és énekeltek, zenéltek.
Ők, maguk.
Persze ők zenészek, énekesek voltak, nem megasztárok…Hol is tartunk?
Élő, koncert, és tizenegyedik. Debrecenben idén már 11. alkalommal rendezik meg a Cívis Korzó című rendezvénysorozatot.
Fogták a júliust, megállapították, hogy négy hétvégéből áll, és minden hétvégére szerveztek koncerteket. Minden hétvége egy-egy stílus, irányzat, hangulat köré épül.
A múlt évi Cívis Korzó igen sok szép estét szerzett, bár ahogy emlékszem, akkor is nyafogtam, hogy kevés az ismert név.
Aztán a számomra ismeretlenek is olyan parádét csaptak, hogy csak néztem.
Idén a mostani hétvégén a Pribojszki Mátyás Band műsorát ajánlom. Majdnem biztos, hogy nekem ez most kimarad, de hátha mégsem…
A második hétvégén a Folkfree zenéjét ajánlom, de minden évben nagy meglepetést okoznak a szlovák és román csoportok…
A következő hétvége nagy durranása minden bizonnyal a Rendhagyó Prímástalálkozó. Gondolj csak vissza a VIDOR Fesztiválunkra…
A záró hétvége műsorában pedig a Makám nevén akadt meg a szemem.
Nem tudom, mennyire sikerül majd ott lennem, de úgyis megtudod majd 😉
Valami ilyesmire 000számítok: