Törpsimogatás

Azt hiszem, éppen végeztem az állványos fotózással, és ráeszkábáltam az összecsukott eszközt a fotóstáskára. (Inkább a vállam szakadjon le, minthogy ne tudjam rendesen fogni a fényképezőgépet 🙂 ) Szóval igyekeztem nem elhagyni sem magam, sem az állványt, sem a többi cuccomat.
Így botorkáltam a sötét Múzeumfaluban Szent Iván éj idején. Sok értelme már nem volt tócsákat kerülgetni, hiszen vagy fél órája mászkáltam már a kivilágított udvarokon a magas, és vizes fűben. Mégis néha beugrott édesanyám hangja a távoli múltból: Ne lépj a tócsába!
Ekkor ért el egy másik hang. Egy köszönés. Felnéztem, köszöntem, de valamiért nem álltam meg. Talán akkor még azon méláztam, hogyan váltom meg majd a világot a fotóimmal. Párszor még voltunk két méternél közelebb egymáshoz az este folyamán, de valahogy mégsem beszélgettünk. Most meg látom, egy lapon emlegetnek a Lovasival, meg a törpsimogatással 😀