A búcsú hosszabb is lehet

Ez volt a MÁV egyik szlogenje, mikor próbáltak utasbarátok lenni.
Persze ezzel egyidőben olyan járatirtást hajtottak végre, hogy a szlogen mindjárt vicces is lett.
Nos, ma reggel a hosszú búcsú megismétlődött.
A vasúttársaságnak sikerült ismét a becsületesen utazókat szivatni.
Az eseményeket nagyjából 15 percen keresztül volt alkalmam figyelemmel kísérni, hála a remekül átgondolt helyi autóbusz közlekedésnek.
A mai ötlet: peronon csak érvényes jeggyel tartózkodhatsz.
Ebből lett néhány érdekes eset.
Ifjú szerelmesek például az ellenőrök vizsla tekintete előtt, a tömeg közepén váltottak búcsúcsókot, vagy nagymama a várótól cipelhette a bőröndöt lépcsőn le, lépcsőn fel.
Megértés semmi, mert nyilván a hetven éves nagymama a csaló, nem az, aki az állomást megkerülve lazán kisétál.
Az igazán találékony az az anyuka volt, aki vett egy 5 kilométeres jegyet, és így lazán, legálisan, és – szerintem teljesen indokoltan – elég csúnyán beszélve átjutott a szűrőn.
…és persze azok is, akik miatt az egészet kitalálták… csak ők ingyen.