BUÉK

Ezen az oldalon most elbúcsúzom az évtől, mert mindjárt kezdődik a következő.
Tehát BUÉK!
Szerk.:A következő év, és a következő képeskönyv. 😉


Élőzés

Ha Kispál, legyen kövér.
Talán lassan rám is igaz a következő dal címe 😉
Egyébként a felvétel a délelőtt említett lovardás koncerten készült.
Ahogy elnéztem, van néhány…

A szövegtanulóknak egy link. 🙂


Töri a sósat a tv-hez

…már aki otthon kuksol, nem a munkahelyen.
De remélem, a munkanapnak hamarabb vége lesz, mint az évnek.
Apropó, év vége.
Nem hiszem, hogy normális dolog az év utolsó napján koncert fotóalbumot megjelentetni, meg koncertbeszámolót írni.
Különösen, ha ez lesz az év utolsó bejegyzése.
Sőt, a következő év új kötettel indul, tehát igen kevesen jutnak majd el ide, hiszen abban sem hiszek, hogy az ország az én lapomra klikkelgetve búcsúztatja az évet.
Most hogy egy csomó – szilveszterkor sokakat érdeklő 🙂 – technikai részletet elmondtam, lássuk a koncertbeszámolót.
Ja, azt még nem mondtam, hogy a Kispál és a Borz december 12.-én a Lovardában tartott koncertjéről van szó.
Persze napok óta ezt ígérgetem, nem nehéz kitalálni.

Szóval a Jurij után, negyed tíz körül kezdtek.
A közönség szépen be volt melegedve köszönhetően a Jurij remek koncertjének.
Nem is tudom, mit lehet mesélni egy Kispál koncertről?
El kell jönni, és kész 😉
Közel három órán át szóltak a dalok, több száz – szerintem – fős kórus kíséretében.
Én igencsak jól éreztem magam.

Nagyjából ilyen volt a koncert:


Második félév

Hirtelen úgy döntöttem, hogy két részletben írom le az évet.
Ezt gondolom, észrevetted tegnap 😉

Tehát folytassuk júliussal!
Ebben a hónapban van a képeskönyvem szülinapja.
Idén a harmadikat töltötte be.
Aztán mi is volt még?
Cívis Korzó Debrecenben.
Ebben az a remek, hogy hétvégén van, tehát nem kell szabadságon lenni, csak péntek – szombat – vasárnap koncertek sora egy
hónapig.

Kiemelném a Napra koncertet, mert csak 🙂

Ha a júliust a zene hónapjának nevezném, mondhatnám, hogy augusztus a közlekedési hónap. 😀
Nyíregyházán a kerékpárosok uralták a hónap első részét.
Az igazi nagy esemény ebben a hónapban a KGST Party volt.
Idén két napos rendezvényt szerveztek Pócsi Pistiék.
Nem volt semmi!
Az iménti linken végignézheted az eseményeket, de legyen itt egy kiemelt kép a közel hatszázból:

Persze nincs hónap zene nélkül, legalábbis nálam 😉
A hónap végére – még mielőtt a VIDOR elkezdődött volna – ismét a Mustárház vendége voltam.
Jó kis nyárzáró koncertek a FairPlay, Shortbus Circus, és a Jurij előadásában.

A szép kis átvezetés elhozta nekünk a szeptembert.
Nyíregyháza életében – szerintem – szeptember első hete a legjelentősebb, mármint eseményileg 🙂
Itt nyilván pozitív eseményekre gondolok, nem pl. szarkofág üzletház átadásra.
De ezt most felejtsük el.
Tehát VIDOR.
Évi szabadságom egyik fele 😉

Aztán Gyümölcskarnevál, és Fesztivál az állatokért.
Ja, meg homokszobrok.

Október közepén sikerült egy napsütéses hétvégét kifognom, így
született jó néhány hangulatos őszi fotó.
Egy hatalmas koncert is volt ebben a hónapban a Lovardában.
Akkor még nem tudtam, hogy ekkor látom életében utoljára Tunyót. 🙁

A november szomorúan kezdődött.
Jó egy hétig küzdöttek az orvosok Tunyogi Péter életéért.
Sajnos eredménytelenül 🙁

Erre a hónapra esett az igazi, nyaralós szabadságom is.
Nagyon rámfért, és mint akit kicseréltek, úgy tértem vissza.
A beszámolóval azóta is adós vagyok, néhány képet azonban láthattál már.

A december normális esetben a karácsonyra, újévre hangolódás jegyében zajlik.
Amolyan könnyed, kicsit szaladgálós, visszatekintős, de mindenképpen örömteli időszak.
Ezt keserítették meg idén is a gaskólegények.
Ennyi örömük legyen…
Volt azonban egy hétvége, amely igen jó koncerteket ígért.
Azon a pénteken a Lovardában Jurij, és Kispál és a Borz, szombaton pedig Nyíregyházán Vörös István.
A Kispál koncertbeszámolóját ezévre ígértem, így vagy ma, vagy holnap kell, hogy legyen. 😉
A Vörös István koncert kezdetét meg egyszerűen elaludtam 🙁
Karácsony előtt volt mégegy koncert.
A Jurij évről évre megtartja ünnepi akusztikus koncertjét a Mustárházban.
Így volt ez idén is, de most én is ott voltam.
Jövőre is ott akarok lenni. 🙂
Nagyjából ez volt az év nálam.
Holnap még munka, aztán igyekszem haza.
A többit meglátjuk.


Hoppá!

Éjszaka volt kis galiba.
Kicsit figyelmetlen voltam az évváltás előkészítésében.
Ellenben ismét csak dicséret illeti a DotRoll munkatársát, gyors, és precíz volt.
Köszönöm.
Ja, a DotRoll a domain regisztrátorom, akiket korábban PSGdomains-nek hívtak.


Visszatekintés

Bizony, a standard év végi miktörténtek? bejegyzés következik.

Januárban igen sokat foglalkoztam a vasúttal.
Sajnos tettek róla, hogy ez egész évben így legyen.
Ebben a hónapban sikerült megszereznem új fényképezőgépemet, és elkezdődött az összeszokás.
A gép első igazi próbája Vörös Pisti koncertje volt.

A február sok érdekességet hozott.
Sikerült megválnom előző fényképezőgépemtől.
A Mustárházban láthattunk egy remek Óperentzia koncertet.
Sikerült pont szabadságon lennem, mikor a jégszobrászok munkálkodtak Nyíregyházán a Kossuth téren.
A szabadság arra is jó volt, hogy szétnézzek a belvárosban.
Jó pár napig szörnyülködtem is a szarkofág üzletház építkezésén.

Március, húsvét például.
Ez egy remek kirándulást hozott Tokajba.
De jártam a Múzeumfaluban is, ahol sikeresen eltemettük a telet.

Persze foglalkoztam a vasúttal rendesen ebben a hónapban is.
Legalább én…

Az április már eléggé tavaszos volt.
A Botanikus kert nyílt napján igencsak sokan nézegettük a szebbnél szebb virágokat.

Ebben a hónapban lett nagykorú a Rocksuli is, hosszan időztünk a Lovardában 😉

Az év 5. hónapja meglehetősen aktívan telt.
Múzeumfalu – kedvenc nyíregyházi helyeim egyike – Mustárház, majd ismét Múzeumfalu, valamint Robinson domb.
No ezt jól összeszedtem egy mondatba 🙂

És máris félévnél tartunk. Június.
Nyár, de nem nyaralás.
Pulykanapok Debrecenben, fantasztikus koncertek a Mustárházban – Óperentzia, Fortress, Jurij -, és némi sportfotó a stadionban.
Ez utóbbiból egy labdakezelős kép, ha nem lenne egyértelmű 😀


Koncert tartozás

December közepén egy fantasztikus koncerteste színhelye volt a Lovarda.
A Jurij, és Kispál és a Borz zenéjét hallgathattuk.
Pár napja már láthattad a Jurij koncertbeszámolót, és még az idén láthatod majd a Kispál fotóalbumot.


Elrepült a karácsony


.


.


.


.


.


.