Vidorcsütörtök

Ma délután az összes személyszállító társaság remekül teljesített. A vonat pontosan érkezett, és a nyolcasbusz is megvárta a vonattól érkezőket. Mivel az idő így elég korai volt, a Kossuth térre mentem. Este fél hétkor jó pár napja nem láttunk ilyen fényeket. Az élő szobrok is mintha egykedvűen az eget kémlelték volna. Bizonyára azon méláztak, vajon visszatérnek-e az előadások a térre? Igazából én is ezért mentem a tér felé. Nos, a válasz: nem. Sem a mai, sem a holnapi előadások nem térnek vissza. Marad minden az iskola tornatermében. De gondolom, furdalja az oldaladat a kíváncsiság, vajon ki lehet az első képen az árnyénekes? Elárulom. Csak így, semmi rejtvény. Jár a pihenő a rejtvényfejtőknek is 🙂

Így ismerősebb? Igen, Mankó Éva.
Láthattad például valamelyik tv tehetségkutatóján, talán a Megasztáron (nézd el nekem, ha nem tudom, nem követtem egyik sorozatot sem), illetve az Első (egyetlen) Nyíregyházi Jazznapokon a Jonas trió negyedik tagjaként. (Juteszembe! Mától hétvégéig Debrecenben Jazz Napok.)
No de ugorjunk, mert mindjárt reggel, és még nem szóltam a mai koncertekről.
Romano Drom, néhány zenésszel kibővült hagyományos cigányzenét játszó együttes.

Mint tudjuk, ez nem az én műfajom, nagyon nem. Ráadásul a közönség összetétele is jelentős változáson ment keresztül a koncert hírére.
Így aztán csak néhány képet készítettem.
Így azonban az udvaron a második koncertre várakozva sikerült megbeszélnem az illetékessel a tegnapi dőltbetűst. A koncertre visszatérve biztosan jó volt annak, aki szereti, (volt üdvrivalgás, visszatapsolás, minden) én jobban éreztem magam az udvaron.
A második koncertre füstfelhőbe burkolózott a színpad.

Általában óvatosan fogadom az előadókra aggatott jelzőket, Johnny Clegg-nél azonban valóban helytálló a ”dél-afrikai Sting”.

Szinte felrobbant a színpad a koncert dinamikájától. Profi megszólalás, profi előadók, kidolgozott produkció, és valóban stinges hangzás.