Tag Archives: Útilapu

Esőnap

Alakul ez, köszönhetően a viharnak ma már külön a fotóalbumok jönnek a történésekről.
Kicsit lustán indult a szombatom, Először úgy tűnt, esni fog, aztán mégsem, aztán mégis. Nagyjából ez az időjárásjelentés.
Lassan hagyomány már, hogy a szállásról az Oldalvágányra tartva beülünk egy fagylaltra. Ezúttal is így történt, a hagyományosnak mondható citrom mellett most egy újdonságot is megkóstoltam, mert hiányzott a fekete pötty a nadrágomról. 🙂

Idén a Művelődési Ház előterében Kenéz Ica fotókiállítását láthattuk. A kiállítás a Porond címet viselte, nem véletlenül. A képek a színpad szereplőiről készültek, és ha látni szeretnéd őket, hamarosan Nyíregyházán is megtekintheted majd. Szólok, ha tudok pontosat.
Most a megnyitón készült néhány képemmel indítom a szombati albumok sorát. Klikkelj az itt láthatóra!
KLIKK

A Kuckó Művésztanya Viaszkvirág című előadását pár hete láthattam már Nyírbátorban, de az utcaszínházban pont az a jó, hogy kétszer nem láthatod ugyanúgy az előadást.
Most is nagyon jól szórakoztam, és ha kíváncsi vagy a hangulatra, láthatod a társulatot Nyíregyházán, a VIDOR Fesztiválon is. Most azonban egy album tőlem. Klikkelj a képre!
KLIKK

Egyszer az egyik zenész azt kérdezte:
– Nem unod meg a zenénket, hogy szinte minden koncertünkön ott vagy?
– Nem – mondtam – hiszen azért vagyok ott a koncerteken.
Valahogy így vagyok az Éva Presszóval is, bár koránt sem vagyok ott minden koncertjükön, de törekszem rá. 🙂 Fehérgyarmaton is hatalmas bulit csináltak, remélem, képeim visszaadnak valamit a hangulatból. Őket szombat este láthatod ismét Debrecenben, a Békás tó partján.
Most azonban nézegesd a koncert képeit! Klikkelj!
KLIKK

Nagyjából az este közepe volt terv szerint a Blues from Hell and the mad dog family remek blues koncertje, ahol már erősen bizonygattam a nézőtéren, hogy nem én vakuzok. 🙂
Imádtam ezt a zenét is, de azért fényképeztem is közben. Most is klikkelned kell az album eléréséhez.
KLIKK
Szerencsére legalább az egyik blues koncertet engedte megvalósítani az időjárás. A Nelson még felcuccolt a színpadra, el is kezdték, majd jött a jég és a sötét.
Kis zenélgetés még volt a backstageben, aztán vége lett a szombatnak.
A Nelson befejezetlen koncertje mellett a Karmapirin és a Slow Band várva várt koncertje is jegelve lett.
A Karma egyébként vasárnap este héttől Újfehértó főterén játszik. Ja, és van Karmapirin CD-m. Dedikált! 🙂

Holnap programajánló, aztán jön a beszámoló a nyitó napról.

Vasárnaptól péntekig

Bizony, ez egy időutazás lesz, ráadásul vissza az időben. 🙂 Ma elkezdem az Oldalvágány Fesztivál teljes képanyagának megosztását. Hogy miért a végén kezdem? Egyszerű fizikai okai vannak. Az éjszakák végesek, a feldolgozásra pedig ez az idő adott. Tehát azzal a nappal kezdek, amelyen a legkevesebb képet készítettem, így ma már teljes albumot tudok mutatni, de már bele tudtam kezdeni a következő nap feldolgozásába is. Remélem, beválik a terv. 🙂
Szóval vasárnap.
A szombat esti vihar szerencsére kevés látható nyomot hagyott a fesztivál helyszínén, a szalmabálák és a pokrócok gyorsan száradtak a kellemes szélben, és az újra éledő napsütésben, a színpadi eszközök is örültek a nyárnak, és a vendégek is visszatértek.
Kevés képet készítettem a nem színpadi dolgokról, de a mai albumban találsz néhányat. Kellett volna még mászófalas, trambulinos, meg néhány látványos sörös rekesz építős például.
KLIKK
A színpadi programok sorát a PSD nevű formáció kezdte, akik komoly rajongóbázissal érkeztek.
Az általam igazán várt műsor azonban Takács Eszteré volt, aki idén zenekarral érkezett, és fantasztikus koncertet adtak.
A Gabrien Néptánc Együttes vasárnapi előadásáról előzőleg annyit sikerült megtudnom, hogy semmiképpen ne hagyjam ki. Az előadást pár nappal korábban Panyolán is bemutatták, és valóban kihagyhatatlan volt. Jókat vigyorogtam a gegeken.
Számunkra a fesztivál végét a Szatmár Néptánc Együttes műsora jelentette, így éjfél körülre haza is értünk, és mielőtt lőtt medveként elnyúltam volna az ágyamon, még gyorsan bemásoltam a záró nap képeit a számítógépemre.
Azóta már a többi nap képe is átkerült az archívumba, de ne szaladjunk ennyire előre.
A képre klikkelve a vasárnap képeit egy albumban láthatod. Hosszú téli estéken lehet, hogy külön szedem majd, de most lapozgatnod kell. 😉
KLIKK

Pénteki gyors

Ahogy reggel már beharangoztam a közösségi oldalon, nem igazán állok jól a képfeldolgozással, de egy kis összefoglalót azért tudok mutatni az Oldalvágány Fesztivál péntek estéjéről.
A Bordó Sárkány,

Szirota Jennifer és zenekara,

a VAN zenekar,

Müller Péter Sziámi AndFriends,

és a Skafunterz voltak a fellépők.

Oldalvagánykodás

Ez a hétvégém is egy fesztivál jegyében telik majd el reményeim szerint. Egy kedves közösségbe csöppenek majd péntek estére, és csudajó programokon veszek majd részt. Ezekről is mesélek mai ajánlómban.
Az esemény pedig az Oldalvágány Fesztivál Fehérgyarmaton, amelyet tizennegyedik alkalommal rendeznek meg idén és péntektől vasárnapig nyújt kellemes szórakozást.

Nagy-nagy kedvenceim is fellépnek már az első napon is, és remélem, nem haragszanak meg a többiek, ha külön kiemelem őket. A fesztivált a Bordó Sárkány nyitja, ami most is egy ajándék lesz számomra.

Amikor megláttam a plakátot, nem hittem a szememnek, hiszen a VAN zenekar neve is szerepelt rajta. Ők is péntek este zenélnek majd.

Ifjúságom felejthetetlen dalait a Müller Péter Sziámi AndFriends zenekar hozza el péntek estémre.

Persze számos más igen jó koncert lesz még, amelyeket az első linken találsz meg.

Ez a hétvége nem csak a zeneszeretőknek tartogat érdekes programokat. Hajdúböszörményben rendezik meg ugyanis a Traktorhúzó Európa Kupát, amely a látványos járműves produkciókon túl felvonulást, de favágó versenyt is tartogat. A rendezvény péntektől vasárnapig kínál remek programokat.

Nyíregyházán ezen a pénteken is a Kossuth szobortól indul az Ingyenes Városnézés délután kettőtől.

Este a kassai Jazzemice Bodrogkeresztúron, a Keresztúri esték jegyében. Hallgattam kicsit őket, nem lesz rossz.

Szombaton folytatódik a Traktorhúzó Európa Kupa Hajdúböszörményben, és az Oldalvágány Fesztivál Fehérgyarmaton is.
Utóbbiból erre a napra is kiemelek pár kedvencet. Gondolom, nem lepődsz meg, ha az Éva Presszó koncertje lesz az első.

A folytatásban pedig blues következik a debreceni BLUES from HELL előadásában.

Nyíregyháza színeiben a Karmapirin jelenik meg elsőként este,

de had emeljem ki a Slow Band-et is, mert bluesból sosem elég. 🙂

Ha Nyíregyházán lennék, semmiképpen nem hagynám ki este fél héttől Sóstón, a szökőkútnál a Zene Sóstón – Melounge Duo műsorát,

mint ahogy ha Debrecenben lennék, ugyancsak kihagyhatatlannak tartanám a Pál Utcai Fiúk koncertjét a Nagyerdei Víztoronyban.

Vasárnap az Oldalvágány Fesztivál és a Traktorhúzó Európa Kupa mellett érdeklődésre tarthat számot a Tokaj Hegyalja Piac – a Sárga Borháznál.

Mai ajánlómat is megtoldom kicsit vasárnap utáni programokkal, ugyanis mindkét rendezvény elkezdődik a következő ajánlóm megjelenése előtt.
Kedden kezdődik Nyíregyházán a Nyírség Nemzetközi Néptáncfesztivál, amely a belépős programokon kívül ingyenes Kossuth téri műsort is kínál.

Debrecenben a Virágkarnevál felvezetéseként keddtől folyamatosan találhatsz érdekes és látványos programokat a Fények éjszakái rendezvénysorozaton.
Ehhez még nincs képem, legyen hát itt a hétvége naptárképe.

Sörözős, fesztiválozós

Ismét egy új hónap, amely eseményekben gazdagnak ígérkezik, de most csak ezzel a hétvégével foglalkozunk.
Tegnap elindult egy koncert sorozat Nyíregyházán, amely Sóstó életébe visz újabb színeket szerda és szombat esténként. Nyíregyházi zenekarok kapnak egy órás műsor lehetőséget ezeken a napokon este fél héttől. Tegnap az Ukulele trió játszott – erről majd lesz albumom szerintem pénteken -, most szombat kimarad ebben a sorozatban, lesz más Sóstón, jövő szerdán pedig a No Dress Code Accoustic játszik majd.

Ma különféle zenei fesztiválok indulnak a környéken, amelyek egész hétvégén kínálnak szórakozásrt.
Ma kezdődik például a PanyolaFeszt, amely különleges hangulatával, és neves fellépőivel csalogatja a vendégeket.

Debrecenben a Bor-és Jazz Napok veszi kezdetét ma és nem kevésbé neves fellépőket hoz a Békás tó partjára.

Révfülöp ezen a hétvégén a Blues szerelmeseit várja remek koncert estéivel. Napközben pedig ott a Balaton.

Péntek délután Nyíregyházán a már megszokott Ingyenes Városnézés indul a Kossuth térről szakavatott idegenvezetéssel.

Folytatódnak a tegnapra felsorolt fesztiválok, de Nyíregyházán a Sóstóra látogatók, vagy éppen ott tartózkodók a Sóstó Serfeszten vehetnek részt, amely egészen vasárnap estig tart, és a sokféle sörkülönlegesség mellett nyíregyházi együtteseknek is fellépési lehetőséget biztosít mindhárom este.

Tegnap, az Ukulele koncert közben egy Pozsonyból érkezett családnak vázoltam a programot, úgy tűnik, ők ott lesznek minden este a színpad és a sörös pavilonok környékén.

Szombaton a környező fesztiválok még mindig várják vendégeiket, de ha más jellegű szórakozásra vágysz, jó lehetőség a Jet-Ski Országos Bajnokság a leveleki tavon. Ez az esemény vasárnapra is ígér látnivalót.

Ha időutazáson szeretnél részt venni, legjobb alkalom, hogy ellátogass Boldogkő várába, ahol Középkori Várjátékokat tartanak hétvégén. Igen jó hangulatúak, látványosak és szórakoztatóak szoktak lenni ezek a rendezvények.

Vasárnapra új eseményt nem tudok ajánlani, a már ajánlottak közül azonban még mindig folytatódik a Jet-Ski Országos Bajnokság Leveleken, a Bor-és Jazz Napok Debrecenben és a Sóstó Serfeszt Nyíregyháza Sóstón. Nem fogsz tehát unatkozni ezen a napon sem.

Ír este

A szombat délutáni természetjárás után megerősödött bennünk az elhatározás, hogy valami jó kis zenét kellene hallgatni. Ír zene volt a tarsolyban, az nem túl nagy kontraszt a gemenci kirándulás után. 🙂
Debrecenben, az Incognitoban koncertezett ezen az estén Peter Moynahan, akiről igazán semmit nem tudtunk, de néhány kedves ismerős ajánlása alapján ezt választottuk.
Azóta persze volt időm kicsit utánanézni – nem volt túl eseménygazdag a hétvége -, és már tudom, hogy Peter agy közel húsz éve alakult romániai, ír folk zenét játszó együttes, a Blackbeers frontembere is.
Így méginkább érthető volt, miért is volt ilyen jó a szombat esti koncert. Az egy szál gitáros műsor nekem olyan tábortűz hangulatot idézett, amit csak fokozott az Inco légköre és a szülinapozós társaság.
Szóval ismét csak jó döntés volt a szombat este az Incognitoban. Én most nem fényképeztem, hacsak ezt a mobilos képet nem lehet annak tekinteni. 🙂

Látogatás az Andrássy-kastélyban

Hétvégi igencsak szegényes programtervemen keseregve jött a megvilágosodás, hogy ideje lenne felkeresni Tiszadobon az Andrássy-kastélyt. Az elhatározást tett követte, útra keltünk.
Útközben – és már máskor is – megállapítottam, hogy olyan, mintha teljesíthetetlen kihívás elé akarnák állítani azokat, akik az ország szép helyeit, nevezetességeit szeretnék felkeresni. Meglehetősen rossz minőségű úton sikerült megközelíteni Tiszadobot, és visszafelé sem jártunk jobban, pedig szándékosan már útvonalat választottunk.
A megérkezés sem okozott különösebb katarzist, gondozottabb környezetre számítottam. A kapunál elmondták, hogy a sétányon érjük el a kastélyt, addig azonban romos épületek között vezetett az utunk. Igaz, az egyik oldalon a Templomút kiállítás paravánjai jótékony takarást nyújtottak.
Az épületek közül kiérve a gyönyörűen felújított kastély látványa fogadott.
KLIKK
A következő ámulatba esés az épületbe lépve következett. A gyönyörű falépcsősortól szinte földbe gyökerezett a lábunk, majd felocsúdva szinte látni véltem az elégedett mosolyt a szemben, a lovagterem bejáratánál álldogáló vendégfogadó arcán.
Körülnézni sem volt időnk azonban, mert éppen elindult a tárlatvezetés. Még utolérhetjük – mondták.
Olvastam ugyan indulás előtt, hogy csak vezetéssel látogatható a kastély, de úgy gondoltam, ez nem egy végigszaladás, sokkal inkább egy ráérős séta lesz. Kicsit elszomorított, hogy ez nem így történt.
Szabadon lehet fényképezni, de igazán körülnézni, kiírásokat olvasni sem maradt idő. Ez mindjárt az első teremben megvilágosodott, ugyanis lemaradtam egy szobányit a csoporttól – gondoltam, megvárom, míg “kimennek a képből” – máris megjelent egy hölgy, és éreztem, nem maradhatok tovább.
Szóval kattintgattam, ahogy tudtam, lett is fotóalbum, de alapjában véve csalódás volt a látogatás a csodálatos látvány, és a kedves tárlatvezetés ellenére is, amiből nem sokra emlékszem, mert a gyors fényképezéssel voltam elfoglalva jórészt. Azt azonban kiemelném, hogy a bejárat-kijárat lovagteremben egyetlen kérésre felkapcsolták a boltívek világítását. Jó lett volna többet kihozni a fényekből, mint ami végül az albumba került, de sietni kellett a Herendi kiállításra.
Szóval – bár nem erre készültem – most azt mondom, kipipálva, mégegyszer ugyanígy nem fogom végigrohanni. Több lehetett volna benne, de ennyi fért a belépőbe.
…és az album. Az itteni, vagy a fentebbi képre klikkelve éred el. Nem akartam elvenni a kedved a látogatástól, érdemes meglátogatni a kastélyt, de így felkészültebben érkezel és nem ér csalódás. 😉
KLIKK

Zenés-táncos

Ezen a hétvégén is nagyobbrészt környékbeli eseményeket ajánlok, de már látszik, hogy a következő hétvége mozgalmasabb lesz szülővárosomban is.
A kezdés mindenesetre biztató, itthoni programokkal kezdek. Csütörtök este hazai és külföldi slágereket hallhatunk az Öreg Motoros Sörözőben Száraz Tamás tolmácsolásában. Tamás este kilenckor csap a húrok közé.

Már a múlt szombat esti mozidélutánon 🙂 felmerült, hogy be kellene ülni a Krúdy Art Moziba is. Akkor kicsit belekavarodtunk az időpontokba, de szerencsére nem egyestés a film, amit kinéztem, így egészen augusztus másodikáig él a lehetőség, hogy megnézzük a Gemenc című filmet. Erre a szombat, vagy a vasárnap délután tűnik megfelelőnek számomra.

Szombatra Nyíregyházán a Gokart Rally a Kocka klubban! című rendezvényt ajánlom a Labor Caféban.

Könnyen elképzelhető, hogy este Debrecenben kötünk ki. Régen jártam már az Incognito Club-ban, ahol este kilenctől Peter Moynahan – The Irish Balladeer című műsorát élvezhetjük.

Kellemes egész napos kirándulás zárása lehet az Anna napi ünnepség Háromhután, melynek nyíregyházi vonatkozása, hogy este kilenctől a Karmapirin ad koncertet Óhután, a Községháza előtti téren.

De másik nyíregyházi zenekart is megnézhetsz, meghallgathatsz nem is olyan messze. A Múzeum Rock Band Nyírkarászon eleveníti fel a magnókazettás korszak zenéit.

A Nagyhalászi Városnap esti vendége, a Honeybeast bizonyára sok látogatót vonz a környező településekről is.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha is kedvencem volt a Modern Talking, de biztos vagyok benne, hogy sokak érdeklődését felkelti egyikük, Thomas Anders műsora Tokajban, a Fesztiválkatlanban szombat este.

Vasárnapii kirándulós, terepezős program a Természetesen túráZOOM szervezésében a Terepjárós vadles- és kalandtúra. Ma délutánig tudsz regisztrálni a linken lévő elérhetőségen.

Pár hete hatalmas érdeklődés kísérte az El-Vándorló Lovastanya családi napját. Vasárnap Szabadidőlovas versenyre várják a versenyzőket és a nézőket is. Látványos kikapcsolódásnak ígérkezik ez is.

Kicsit elgondolkodtam a Sóstói Múzeumfalu vasárnapi rendezvényének, a Rendkívüli Gyermeknapnak első szaván, merthogy hónap utolsó vasárnapja, meg minden. Aztán leesett, a hónap nem stimmel csak a valódi gyermeknaphoz. Azt hiszem, ideje lenne pár hét szabadságnak. 🙂

Addig is igyekszem legalább a hétvégéket kikapcsolódással tölteni. Tedd ezt te is!

Herendik és Andrássyak

Áprilisban nyílt meg Tiszadobon, az Andrássy-kastélyban a „Herendi porcelán és az Andrássyak” című kiállítás. Hétvégén ellátogattunk a kastélyba, és megnéztük.
Három helységet rendeztek be az ismert manufaktúra termékeivel. Az egyikben egy hatalmas megterített asztal, míg a másikban inkább dísztárgyak láthatók.
Számomra az igazán meglepő a harmadik – tulajdonképpen első, mert itt lépünk be a kiállításra – helység berendezése volt. Ezek a motívumok, ezek a tárgyak nálam nehezen kapcsolódtak össze Herednddel, de ez nyilván az én felkészületlenségem.
A kiállítást egyébként szeptember végéig nézheted meg, illetve kis ízelítőt kaphatsz, ha klikkelsz a képre, és végiglapozod fotóalbumomat.
KLIKK

Oldalvágány hírek

Közeleg az idő, amikor ismét eltölthetsz egy kellemes hétvégét Fehérgyarmaton remek társaságban, igényes programokkal. Augusztus 11 és 13 között ugyanis újra Oldalvágány Fesztivál. Ha totós hasonlattal akarok élni, azt mondom, jól fizet a +1, ugyanis az idei a 14. Oldalvágány, és most is pazar a műsorkínálat.
Ha önző módon csak magamat nézem is ott lesz ezen a hétvégén szinte az összes környékbeli kedvencem, és még rajtuk kívül is sokan. De nem akarok önző lenni, így felsorolom az összes fellépőt, hogy te is megtaláld a kedvencedet.

Pénteken a Bordó Sárkány nyitja az Oldalvágányt. Ha bármit is írnék most róluk, az önmagam ismétlése lenne. Cserébe linkelem oldalukat, ahol bővebb infókat is találsz. Sőt, mindenkihez linkelem majd az elérhetőséget.

Szirota Jennifert sem kell bemutatnom, azt hiszem. Zenekarával ők az este második fellépői.

VAN. Hát na! Ismét elfogytak a szavak, de a rajongás maradt. 🙂 Alig várom, hogy újra halljam őket.

Müller Péter Sziámi AndFriends. Ifjúkorom nagy zenéi avatott előadók interpretálásában. Csudajó zenészek játszanak csudajó zenét az este főidejében.

Ha pedig nem ugráltad ki magad még, jön a Skafunderz. Ska a javából.

A hajnalba idén is Ordiman vezet át esténként.

A szombat délutánt a Kuckó Művésztanya vidítja majd fel, őket is igyekszem követni szinte bárhová.

Ármós Levente sem ismeretlen a fesztivál látogatói körében, ő vezeti fel az estét. A programot végignézve nem hiszek a szememnek.

Éva Presszó, mint következő kihagyhatatlan. Azt hiszem, ezen az estén is beletörik az a durva fű a nadrágomba. 🙂

A Selfie-Stick nyíregyházi feldolgozás zenekar, ők vezetnek át a blues világába, és ők azok, akikről nincs képem.

A Blues from Hell and the mad dog family ugyancsak a kedvencek listáján szerepel, tehát a kihagyhatatlan listán is.

Szirota Ciki a Nelson együttessel érkezik késő este, de ezzel még közel sincs vége a napnak.

A Karmapirin még nem zenélt az Oldalvágány színpadán, örülök, hogy ide is eljutnak.

Múlt évben vasárnap estére esett a Slow Band, amit nem lehet otthagyni, és szerencsére nehezen is hagyják abba a zenélést, így elég érdekesen néztünk ki hétfőn. A Nap hamarabb ért Nyíregyházára, mint mi. 🙂

Vasárnap PSD kezd koradélután. őket a Catcha Lab követi. Nekem bejön a zenéjük, a két énekes remek választás.

Utánuk a Rockzone nyomja a gázt. Jó buli lesz ez is.

Gabrien Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai sem ismeretlenek az Oldalvágány közönsége előtt.

“Esteledett már, mikor a Takáts Eszter & Horváth Mihály duó lépett színpadra.” – írtam múlt évben. Nos, idén is találkozhatunk Eszterrel.

És hát újra Madafakörz. Ugyancsak egy múlt évi képpel csinálok kedvet a koncerthez.

Feztiválzárás előtt pedig Elvis dalok is felcsendülnek a színpadon Ed Philips and the Memphis Patrol előadásában.

A végére is értem a(z olvasni) rövid beharangozónak, amiből viszont képet kaphatsz a fellépőkről, ha eddig nem ismerted volna őket.
A fenti első linken pedig megtalálod az Oladalvágány közösségi lapját, ahol folyamatosan frissülnek az információk.

Légy te is oldalvagány!