Tag Archives: Tigers

Nyíregyháza Tigers – Gladiators 2

Kezdem a legfontosabbal, a Tigers simán bejutott a Berény Sport Divízió II. elődöntőjébe.
Természetesen amerikai fociról, és a nyíregyházi csapatról van szó, akik múlt vasárnap 28:0 arányú győzelmet arattak a hazai közönség legnagyobb örömére, és ezzel veretlenül jutottak tovább.
A mérkőzés izgalmasan indult, hiszen majdnem a vendégek szerezték meg a vezetést, de a tigrisek remekül védekeztek, és parádés játékkal már az első negyed végén 6:0-val fordultak. A második negyed hozta a legszebb játékot, és a végeredmény is beállítódott.
A vendégek nem adták fel a küzdelmet, de nem sikerült pontot szerezniük a második félidőben sem, a küzdelem azonban eltolódott a kevésbé szép játék felé. Nem emlékszem olyan meccsre, ahol ennyiszer kellett lehajolniuk a játékvezetőknek a sárga zászlóért.
Végeredményben a tigrisek most is megérdemelték a győzelmet, és a továbbjutást is.
Azt hiszem, a korábbi meccsek után is leírtam már, sokat erősödött a csapat, stabil, magabiztos a védelem és a támadósor is. Örömmel megyek majd a következő mérkőzésekre is.
Most pedig mutatom a találkozó képeit. Klikkelj az ittenire!
KLIKK

Búcsú, koncert, vár, Tigers

Egészen röviden le is írtam a hétvégémet. Azért ennyivel nem úszod meg annál is inkább, mert nincs mindenről képem. Kezdem is mindjárt ezzel.
A péntek estét Debrecenben, az Incognitoban töltöttük, ahol a VAN zenekar adott koncertet. Ez mindig különleges esemény számomra, és ha tehetem, ott is vagyok. A mostani koncert azonban más különlegességet is tartogatott.
A zenekar basszusgitárosát az élet távolra sodorta Debrecentől, így tíz év után Márton Gábortól Fábry András György vette át a stafétabotot. Szóval kicsit szomorkodós, kicsit visszatekintős, jövőbe kacsintós, vidámodós, fantasztikusan jó koncerteste volt. Hazafelé még kicsit rátettünk a koncertre, és a VAN lemeze szólt az autóban, a mai montázsba pedig betettem egy képet Gáborról, egy korábbi, mustárházas koncert fotóalbumból. Remélem, azért találkozunk még.
Szombat reggel – mivel a bringafesztivál zárástól keletre lakom, ebben az irányban hagytuk el a város. Így kötöttünk ki Vaján. Most ez is egy mozaikkocka, de lesz majd album róla.
Ahogyan a Kelet Brass Band nagykállói koncertjéről is, amely egy másik szelete a montázsnak, és szombat délután készült. Este ugyancsak Nagykállóban a Balkan Fanatik koncertezett, erről is beszámolok majd sok kép kíséretében, bár ennek a feldolgozása még hátra van.
A kirakós utolsó kockája a Tigers – Gladiators 2 amerikai foci meccsen készült, ahol a tigrisek parádés játékkal, biztosan jutottak tovább. Részletek és fotók is lesznek.
Ez volt tehát a hétvégém, soha rosszabbat.

A lehetetlenek hétvégéje

Érdekesnek ígérkezik ez a hétvége is, és arra is mindjárt fény derül, miért ezt a címet adtam mai ajánlómnak.

Ma délutántól szombat estig tart a Jazz-Blues Jamboree Hajdúböszörmény főterén. A sörfesztivállal egybekötött rendezvény különleges koncertélményt is ígér, és íme mindjárt itt is az első lehetetlen dolog. Ismét csak két helyen kellene lennem egyszerre. De erről majd a péntek esténél.

Péntek délután kettőtől ezen a héten is lehetőség van Ingyenes Városnézésre Nyíregyházán. Jelentkezz a linken lévő elérhetőségen!

Péntektől vasárnapig neves előadók látogatnak Tállyára, és nem csak látogatnak, hanem ők adják a Kerekdomb Fesztivál programját. Csak néhány név: Fábián Juli, Jónás Vera, Palya Bea, Szalóki Ági, Szabó Balázs, és még sorolhatnám.

Nagykállóban idén is megrendezik a Sörnapokat pénteken és szombaton, ahol sokféle műsor látható a színpadon is. Pénteken a RealMen este hatkor kezdődő koncertjét ajánlom. Sajnos ezen nem lehetek most ott.

Ahogy említettem, a Jazz-Blues Jamboree különleges színpadi műsort is ad a sör mellé. Pénteken a Bikini, és a Póka-Tátrai ReGeneráció koncertjét hagyom ki azért, mert egy helyen tudok lenni egyszerre, és egy számomra fontosabb eseményen leszek.

Ez pedig nem más, mint a VAN zenekar koncertje Debrecenben, az Incognitoban.

A Queen zenét kedvelőknek az AQueenCum formáció szolgál kellemes zenével pénteken Nyíregyházán, a Szmog Pubban.

A szombat hozza a következő lehetetlent, hacsak nem kerékpározol. Ez pedig nem más, mint a Nyíregyházán belül a napközbeni közlekedés, ugyanis a Bringafesztivál zárja le ismét a belvárost szinte egész nap.
Az eventben az írás készítésekor még nem volt térkép az útlezárásról, ennek az oldalnak a közepén azonban megtalálod.

Jól jön majd az évzárókhoz, ballagásokhoz és a BuSzaCsában hétvégén megrendezendő férfi röplabda Európa Liga mérkőzéseire látogatóknak.

Mire az esti programok kezdődnek, már közlekedhető lesz a belváros, így egyszerűen eljuthatsz akár Nagykállóba is, ahol a sörfesztiválon a Kelet Brass Band és a Balkán Fanatik műsorát ajánlom. Lesz más is. 🙂

A Móricz Kertben este Visioned Frailty + Don Gatto lesz. Gyorsan belehallgatva – mert kicsit összekevertem az eseményeket – lehet, hogy arra járok majd.

A vasárnap délután az amerikai focié, Tigers – Gladiators 2 meccset nézhetünk a Nyíregyházi Vasutas Sport Club Sportpályán. Az esemény érdekessége a plakát szerint, hogy 14 órától Dj. Bárány szórakoztatja a nézőket, a mérkőzés 15 órakor kezdődik. Én azt hiszem, ekkorra érkezem majd.

Végül most is ideteszem a hétvége naptárképét. Szólj majd, ha már unod. 🙂

Nyíregyháza Tigers – Budapest Eagles II

Kicsit újragondoltam a hétvége koncert látogatásait, így nem vagyok képben a hétvégét illetően. 🙂 Maradt azonban lehetőségem utolérnem magam. Ráadásul azt hiszem, már mindenki leírt mindent a hó végi Tigers amerikai foci meccsről, így már viszonylag kevés szöveggel beérem, viszont megosztok pár akciófotót.

Az előző nap időjárásából tanulva alaposan felöltöztem múlt vasárnap délután, és a lelátó harmadik sorából, hátamat egy oszlopnak támasztva vígan néztem a Nyíregyháza Tigers – Budapest Eagles II meccset. Igen jó küzdelemre készültem, hiszen a Tigrisek veretlenül érkeztek a találkozóra, és előző meccsüket 20:0-ra nyerték.
Kellemes meglepetés volt számomra a mérkőzés közvetítése. Nem vagyok nagyon jártas a szabályokban, így különösen jól jött a szakértő komment. Sajnos név szerint nem tudom említeni a speakert, de az albumban láthatod, és találkoztunk már korábban is, hasonlóan tetsző közvetítéssel. Én örülnék neki, ha minden mérközésen itt lenne.
De a játékról is kicsit. Ismét nagyon jó meccset láttunk, most is csak azt mondhatom, nagyon sokat javult a csapat a korábbiakhoz képest.
Most pedig – ha már megígértem, hogy nem sokat beszélek – jöjjenek a fotók. Klikkelj a képre az albumhoz!
KLIKK

Éljen az éljen!

E heti programajánlóm ismét kicsit hosszabb időszakot ölel fel, amit én csöppet sem bánok.

Hét elején nyílt meg P. Balogh Attila Valami Amerika című poszterkiállítása a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Sajnos a megnyitóra nem tudtam elmenni, de amint alkalmam nyílik rá, megnézem a kiállítást.

Ma délután igyekszem haza, hiszen Markó Ádám dobkurzus és NATAL bemutató lez a Club Hollywoodban a Musik World Hangszerbolt szervezésében. Ezekben a bemutatókban nem csak az a jó, hogy a hangszerek kiváló ismerői, remek zenészek mutatnak olyan dolgokat, amiktől eláll a lélegzetem, hanem olyan dolgokat is hallhatok, amelyek után kicsit másként látom a koncerteket is. Még úgy is, hogy nem értek a zenéhez.

Péntek este a Mystical Plants koncertjével nyit a Móricz Kert. Kíváncsi vagyok, milyen a kert tavaszi ruhája, és persze a koncertet is várom, régen találkoztunk.

Nem kell messzire menni a másik érdekes programhoz sem. Müller Péter Sziámi és barátai zenélnek a Club Hollywoodban.
Külön érdekessége az estének, hogy a No Dress Code Acoustic nevű nyíregyházi formáció is újra színpadra lép, amire én a VIDOR óta várok.

Szombat délelőtt kerül sor a Braille olvasásversenyre, amelyen mindenképpen szeretnék ott lenni. Jó pár évvel ezelőtt egy alkalommal kevés sikerrel próbáltam érezni, értelmezni az apró pontokat, melyek ezen a versenyen újra kimondott szavakká állnak össze. Szeretném sokaknak megmutatni, milyen az, mikor ez a mindennapi élet része.

Este az Öreg Motoros ünnepli születésnapját. Bográcsozás és élő népzene várja a vendégeket.

Ha már előző nap megnyílt a Móricz Kert, mindjárt rá is tesznek egy lapáttal. Szombat este a Jurij tér haza ismét.

Vasárnap délután ismét amerikai foci, Nyíregyháza Tigers – Budapest Eagles II. Ott kell lennem. 🙂

Aztán lassan elérkezik a majális. Igaz, ez még vasárnap esti program, de a Rockmajális az Rockmajális. A máriapócsi eseményen a Karmapirin koncertezik.

És akkor jöjjön az igazi Május 1! Számos helyen rendeznek majálist városunkban. Én a Sóstói Múzeumfalut ajánlom, mert – ahogy a korábbi években, várhatóan most is – más lesz, mint a többi.

Zárásként pedig legyen egy különleges koncert, és május 2. A Szarvas irodaház – mielőtt megkérdeznéd, a volt pártház – nagytermében Nuestro Ritmo Trió koncert a Labor Caféért. Gyere el, támogasd az adomány kávézót, és érezd jól magad a koncerten!

Ja, és még valami. Felmerült az igény, így INNEN letölthetsz egy képet, amin összefoglalva megtalálod az eseményeket. Vidd magaddal, hogy mindig képben légy 🙂
Ez az:

Tigrisek

A hétvége egyik sporteseménye a Nyíregyháza Tigers – Rebels Oldboys amerikai foci mérkőzés volt, melyen a Tigrisek nagy különbségű – 20:0 – győzelmet arattak.
A mérkőzés azonban nem tükrözött ekkora fölényt, így látványos játékot láthattunk mindkét oldalon. A Tigrisek korábbi játékához képest sokat javult a védelem, szinte áthatolhatatlan volt, remek labdaelkapásokat is láthattunk, és a kemény, de nem durva játék is segítette a győzelmet. A korábban feltűnően látványos elfutások most elmaradtak.
Összességében szórakoztató, szép játékot láttunk, a következő hazai mérkőzés pedig jövő vasárnap lesz.
Lássuk most a múlt hét képeit! Klikkelj az itt lévőre!
KLIKK

Nyuszis, baris

Szép hosszú hétvégének nézünk elébe, és a kölni illatú rokonlátogatáson kívül is rengeteg szórakoztató esemény vár ránk. Lássuk a programajánlót!

Ma délelőtt nyílik a Sóstói Múzeumfaluban Kolozsvári-Donkó Rebeka zománcműves, mézesbábkészítő “Kisütött mesék” című időszaki kiállítása. Sajnos eventet nem találtam az eseményhez, így a képet linkeltem.

Este Száraz Tamás szórakoztatja a vendégeket a Húsvéti party-n a Jessica Pub-ban.

Péntektől hétfőig számos húsvéthoz köthető esemény zajlik majd a Sóstói Múzeumfaluban. A csatolt kép mellett szöveges leírást is találsz. Aztr hiszem, több napon is kinézek, csak tudjam összerakni az időbeosztást. 🙂

A péntek esti koncertkínálatból sem könnyű választani. A Hajóclubban a Rock Planet koncertezik, amit nem szívesen hagynék ki.

Ugyanakkor szívesen megnézném újra a Miro & The Playground-ot a Mociban. Valamit kitalálok, jó lenne mindkettőn ott lenni.

Idén is megrendezik Nyíregyházán a Nyuszifutást a Városi Stadionban. Szombat délelőtt 10 órakor, a megnyitó után futás! 🙂

A délután is a sport eseményeké. Itthon játszanak a Tigrisek. A Nyíregyháza Tigers – Rebels Oldboys amerikai foci meccs 15 órakor kezdődik az Nyvsc pályán. Go Tigers!

Este ismét remek koncertek várnak, ezúttal a Club Hollywoodban töltöm majd az estét az Auróra és az Éhenkórászok koncertjén.

Ahogy tegnap már említettem, két napos autós fiesta színhelye lesz a RabócsiRing. Vasárnap és hétfőn az Oláh-Gumi Rallycross Közép-Európa és Országos Bajnoki II. Futamán töltheted kellemesen az időt. A Vasárnapi előfutamok szinte biztos helyen vannak a naptáramban, a hétfőit még családi események alakíthatják.

Vasárnap este ismét Club Hollywood, mégpedig Mobilmánia koncert. Elképzelhető, hogy itt találkozhatunk majd.

Hétfőre újat nem tudok mondani, hiszen mindkét eseményről írtam már, de megismétlem itt is, hogy könnyebben tudd naphoz kötni.
Egyrészt a versenyekkel folytatódik a RabócsiRingewn a rallycross bajnokság, másrészt a Sóstói Múzeumfaluban a Falusi Húsvét ígér ünnepi programot. Ide legalább délután háromra ki kellene érnem, ekkor kezdődik ugyanis a Kuckó Művésztanya Az ördögidéző diák című vásári komédiája.
Egy korábbi előadásuk képével invitállak, és zárom is az ajánlót.