Behajózás

A hétvége igencsak pürgősen indult. A Labor Caféban kezdtünk, és fájó szívvel jöttünk el a szünetben. Nagyon kíváncsi voltam azonban egy új zenekar bemutatkozására, így tíz óra körül megérkeztünk a Hajóclubba.
Itt három zenekar szórakoztatta a közönséget. Sajnos nem a plakát szerinti sorrendben, így lemaradtunk a Black Stage koncertjéről, de megtudtuk, hogy lesz egy második forduló, ahol akusztikus gitár kísérettel zenélnek. Szóval nem volt minden veszve. 🙂
Érkezésünkkor a Very Take Band zenélt, majd következett az ezen az estén először közönség elé lépő Rock Planet. Persze a zenészek ismertek voltak már, de így együtt ezzel a repertoárral újak voltak mindenki számára. Én is nagyon vártam a műsorukat, melyben többek között Deep Purple és P. Mobil dalok is szerepeltek. Az első pillanattól látszott, hogy ez olyan zene, amelyet mindannyian szívesen játszanak. Mátyás Tamás kiváló éneke Dr. Csiky Nándor fergeteges gitárfutamai, Dankó Pál billentyűs játéka, Pákey Béla basszus kísérete és Nagy István dobolása tette felejthetetlenné a koncertet. Igazán remek bemutatkozás volt, várom a folytatást.
Az este azonban még nem ért véget. Bár a Black Stage műsorának első részét elmulasztottuk, a második, akusztikus részt nem hagytuk ki. Fantasztikus ez a csapat is, bár ezt talán már írtam. 🙂
Végül pár szó a helyszínről. A Hajóclub átment némi átalakuláson, mióta ott jártam, és előnyére változott. Lett színpad, lettek fények, amelyek inkább diszkófények, de el lehet velük boldogulni, ahogy majd a képeken láthatod. A közönség összetétele is változott szerintem jó irányba, a mindegyközönségtől a rétegközönség felé. Az utóbbi idők zenei programjait nézegetve pedig még nagyobb előrelépést látok. Szinte mindenféle zenét befogadnak, de tematikusak az esték, nem keveredik a nézését meg a járását a Hold sötét oldalával, és ez így van jól. remélem, megmarad ez az irány, akkor minden bizonnyal sokat írok még az itteni koncertekről.
A sok mese után pedig következzenek az este képei az általunk látott fellépés sorrendjében.
Klikkelj a képre az album lapozgatásához
KLIKK

Tom Waits est

A Labor Café ismét különleges, elcsendesedős este helyszíne volt. Ezúttal Pila és Bubu Tom Waits estjén mélázhattunk el mosolyogva az élet dolgain, dobolhattunk lábunkkal a blues ritmusára, hallgathattuk Pila átkötő szövegeit. Szóval jól szórakozhattunk ismét.
Az általam készített néhány képet az ittenire klikkelve nézheted meg, a fenti linkem pedig Konyha Miki remek fotót, és videőját láthatod.
KLIKK

Maskarádé

A tegnap délutáni napsütésben Debrecen főterén találtunk remek szabadtéri programot, ahol végül a kiszebábot is elégették. Erről is jönnek majd a részletek.

Négykoncertes péntek

A mai montázson Pila és Bubu Labor Caféban tartott Tom Waits estjéről, valamint a Hajóclub hármas koncertjén fellépő Rock Planet, Black Stage és Very Take Band koncertjéről láthatsz egy egy pillanatot.
Mindkét eseményről jön majd a beszámoló az én képeimmel, bár az elsőről “normális fotókat” nem én készítettem. 😉

Motoros blues

Szerencsére az utóbbi időben minden hónapban van hangulatos koncerteste az Öreg Motorosban. Múlt szombaton Pila és barátai varázsolták el a vendégeket fantasztikus blues zenével.
A fotóalbumom képeivel igyekszem visszaidézni az estét.
Ma este pedig a Labor Caféban találkozhatsz Pilával, ahol Tom Waits dalaiból hallhatsz válogatást előadásában.
Most pedig klikkelj a képre, lapozz bele a blues est fotóalbumába!
KLIKK

Tavaszváró

Kérdezte a kollégám, mikor lesz már tavasz. Mondtam, legkésőbb hétvégén, úgyhogy lassan ideje a napsütésnek, és bár én hiszek magamban, mégis kerestem néhány zárthelyi programot is.

De kezdjük a szabadban. Kedd óta zajlanak Debrecenben a XVI. Debreceni Maskarádé eseményei, melyből igazán a hétvégi dolgok tarthatnak számot érdeklődésemre. A linken a teljes programot megtalálod.

Ha már Debrecen, akkor Csokifesztivál péntektől vasárnapig a Fórumban.

A péntek estém azonban Nyíregyházáé. Legalább két, de inkább három eseményen kellene ott lennem. Az egyik a Tom Waits est Pilával a Labor Caféban. Nem kétséges, hogy itt kezdek.

Ugyancsak ezen az estén jönne el az alkalom, hogy ellátogassak a Hajóclubba. Három koncert is lesz, amelyből legalább az egyikre oda kellene érnek, de jó lenne minél többre. A három formáció a Very Take Band, a Black Stage és a Rock Planet. Előbbi két zenekartól viszonylag friss élményeim vannak, a harmadik csapat viszont egészen új, és nagyon kíváncsi vagyok rájuk. Jó lenne tehát, ha a plakáton szereplő lenne a sorrend, mert így van esélyem az odaérésre.

Az előzőekből viszont az következik, hogy sajnos biztosan kimarad most a Jam Session a Mystical Plants-el az X-Presszóban. Sajnálom, mert izgalmas bulinak ígérkezik ez is.

Mondom, a péntek estém Nyíregyházáé, pedig Debrecen koncertprogramjai ezen az estén sem hagynak kívánnivalót maguk után.
A Nagyerdei Víztoronyban ZUP és KiSTeHéN. Ebből igazán a ZUP érdekelne jobban.

A Roncsban pedig Köpönyegforgatók és Éva Presszó koncert lesz. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, ide is szívesen mennék.

Szombat este is lehetne világgá menni, egy elég nehéz döntés lesz, hol kötök majd ki.
A lehetőségek:
Nyíregyházán, a Club Hollywoodban a Jurij és a Kell Egy! Még! koncertezik, ami elég egyértelművé tenné a döntést, hacsak…

…hacsak nem lenne Debrecenben, az Incognitoban például Ef.Zámbó Happy Dead Band

…vagy a Roncsban Anna and the Barbies. Elképzelésem sincs, melyiket választom majd.

Ez így nagyvonalakban a hétvége, vasárnapi pihenővel. Válogass te is!

Visszatérés az X-be

Ha emlékszel még a múlt heti ajánlómra, kicsit aggódtam, hogy újra az X-be megyek koncertre. No nem a zenekar miatt, inkább a hellyel kapcsolatos korábbi – mondjuk így – élményeim miatt.
Kellemes meglepetés ért péntek este. Nyoma nem volt a korábbi időszak levegőtlen, ezer fokos pincéjének. Normális hőmérséklet, megfelelő mennyiségű oxigén, és egy fantasztikus koncert. Ez a péntek este mérlege.
A Black Stage most is hozta azt a formáját, ahogy pár hete megismertem őket. Ugyanolyan jól szóltak ugyanolyan gondosan beállított hangszereken, kiváló énekkel. Élmény volt a koncert és jó volt látni a szép számú rajongótábort is.
Ezen a pénteken a Hajóclubban játszanak másik két zenekar mellett, de erről majd holnap, az ajánlómban.
Most klikkelj a fotóra, nézegesd a koncert képeit!
KLIKK

Falukerülés

Az utolsó pillanatban értünk ki szombat délután a Sóstói Múzeumfaluba. Már nem volt időnk felmenni a magtárhoz, így a kapunál vártuk a falukerülő menet érkezését. Ahogy majd a képeken láthatod, hamarosan meg is jelentek a kanyarban a panyolai Szamosparti Nyugdíjas Klub jelmezbe öltözött tagjai.
Aztán mögöttük megjelent egy BMW, amit a farsangi menet félrehúzódva elengedett, majd a kapunál várakozók is félreálltak és hősünk elhagyta a Múzeumfalut. Kicsit megdöbbentett a jelenet.
A falukerülés azonban folytatódott. A menet megérkezett a bejárathoz, a Nyírség Táncegyüttes táncosai táncoltak, a talpalávalót a Bürkös zenekar húzta, a gólya megkereste a lányokat, asszonyokat, a tollas ember is elosztogatta tolla egy részét, majd folytatódott a felvonulás. Megkerülve a faluközpontot elértünk az új magtárhoz, ahol a táncosok újra táncra perdültek.
A magtárban a földszinten kézműves foglalkozás, teázás és fánk várta a vendégeket. Utóbbi kapcsán szóba kerültek a korábbi rendezvények Magdi néni által készített süteményei.
A beltéri programhoz a magtár félemeleti terme kissé szűknek bizonyult. Aki időben bejutott, megnézhette a szatmári farsangi játékot, a Nyírség Táncegyüttes műsorát és táncolhatott is a Bürkös zenekar zenéjére.
Mi haza indultunk, így fotóalbumom a látványos szabadtéri eseményeket örökíti meg.
A képre klikkelve lapozgathatsz benne.
KLIKK

Vizslát!

Szombat délelőtt számos autó parkolt az Állatbarát Alapítvány Csatorna utcai állatotthona előtt. Ez azt is jelentette, hogy sok kutyus tudott sétálni kicsit ezen a délelőttön is. Sajnos azonban még mindig rengeteg a felelőtlen, házőrzőjével nem törődő ember, így az állatotthonban továbbra is teltház van. Gyönyörű, hálás tekintetű kutyák ugrálták körbe az őket a kennelből kivezető aktivistákat. Tudták, ez a nap kicsit más lesz, mint a többi. Kis időt tölthetnek a szabadban, pár percre mintha gazdisok lennének. Jó volt látni, hogy sokan viselik a szívükön a mások által eldobott kedvencek sorsát. A kutyagolásból visszatérő vendégeket forró tea és zsíroskenyér várta.
A kedves fogadtatás, és kis beszélgetés után készítettem néhány képet a gazdira váró kutyusokról. Talán ez is segít, hogy valamelyik megtalálja álomgazdiját. Klikkelj a képre!
KLIKK
A Vau-lentin napi rendezvényről haza indulva köszöntek el így tőlünk, Vizslát!