Category Archives: Fotóalbum

Kassai kirándulás

Nosztalgia kirándulást tettünk múlt szombaton Kassára.
A kirándulás rész most nem Trabanttal, hanem autóbusszal történt, így a társaság, és az út is kicsit más volt, mint pár évtizede. Volt idegenvezetés, magamhoz vettem egész évi Petőfi rádió szükségletemet – talán kicsit többet is -, és nem kellet autót vezetni, valamint visszafelé magyarázkodni a nápolyi, sör és Botas cipő miatt.
A nosztalgia rész mit sem változott. Az üzletekben ugyanúgy nem örültek nekünk, mint pár évtizede, és ugyanúgy hoztam nápolyit, mert azért a nosztalgia az nosztalgia. 🙂
Láthatod majd a képeken, hogy a Nap sem mosolygott különösebben, akárcsak a helyi idegenvezető néni a dómban.
Mindenesetre kellett egy ilyen kirándulás is, hogy legyenek friss képek. Klikkelj, és nézd meg őket!
KLIKK

Koncertek a Wimbledon-ban

Eseménydús volt a szombati napom. A napközbenről majd holnap mesélek, ma az esti koncertekről olvashatsz képes beszámolót.
A kirándulásról hazaérkezve éppen annyi idő maradt, hogy a kicsit megázott táskából átcuccoljak egy szárazba, és már sétáltunk is a szomszéd utcába, ahol a Wimbledon-ban a füstbe burkolózva már javában játszott a Mojo Men.
Nyáron, a VIDOR-on láttam őket legutóbb, így már vártam a következő találkozást. Remek volt a zene most is, kár, hogy nem értünk oda az elejére.
Kis szünet után a No Cont’roll következett, akiket koncerten nagyjából egy éve láttam, így az ő műsorukat is a várva várt kategóriába soroltam. 🙂 Igazi, és kellemes meglepetés volt, hogy a néhány napra hazalátogató Mankó Évi énekelt a zenekarban.
Nagyon örültem az újabb találkozásnak, fantasztikusan jó este volt. Van pár füstös képem a koncertekről, amit az ittenire klikkelve nézhetsz meg. Jó lenne gyakrabban ilyen koncerteket látni, remélem, lesz folytatás.
KLIKK

Hó a subája

Kezdem azzal, hogy nagyra becsülöm azt a kb. negyven motorost, akik vasárnap a meglehetősen mostoha időjárás ellenére mikulásnak öltözve vitték el ajándékaikat a kórház gyermekosztályára.
Hagyományosan, már kilencedik éve gyülekeztek vasárnap a mikulások a Nyírpláza parkolójában, hogy látványos motoros felvonulás után megérkezzenek, elvigyék ajándékaikat a Jósa András Kórház gyermekosztályára.
A mostani hó, havaseső sem tántorította el a lelkes csapatot az ajándékozástól, hiszen – ahogy valahol egy hozzászólásban olvastam – a gyerekek rossz időben is várják a Mikulást.
Most következő albumom képei a gyülekezés és az útrakelés perceit mutatják meg. Klikkelj az itteni képre az albumhoz, és találkozzunk jövőre is!
KLIKK

Világjárás

Kicsit talán nagyképű a világjárás cím, meg a fotóalbum kategória is, de az útilapu azt hiszem, vállalható. 🙂 Meg is magyarázom mindjárt.
Nemrég oda-vissza utazással együtt közel két napot töltöttem Münchenben. Vittem ugyan fényképezőgépet, de mivel nem turistaút volt, ez jórészt a hátamat melegítette.
Elég vegyesek a képek, legalább annyi a mobilos, mint a fényképezőgépes. Tulajdonképpen fényképezőgéppel a reptér előtti vásáron sikerült néhányat lőnöm exponálnom.
Az indexképek alatt azonban találsz egy térképet, amire ha rádobod a kis sárga embert, szétnézhetsz a városban. Én is ezt tettem. 🙂 Ehhez azonban klikkelned kell az itteni képre.
KLIKK

Bagossy Brothers Company

Pár éve koptatja már a színpadot a Club Hollywood szombat esti második fellépője, a Bagossy Brothers Company is. Az Erdélyből érkezett zenekar töretlen lendülettel lépdel fölfelé a hazai popzene létáján, bárhova is vezessen az.
A formáció szombat este, ha lehet még fokozta a Lóci játszik által felforrósodott hangulatot, így egészen az éjszaka közepéig renek volt a buli a Hollywoodban. Még a kabátomat sem gomboltam be, mikor koncert végén kiléptünk a klub ajtaján. 🙂
Természetesen most is vannak képeim, klikkelj bátran az itt lévőre!
KLIKK

Lóci játszik

Szombat este is két helyszín közül kellett választanom, és ezúttal sem volt könnyű. Végül az általam koncerten látott, hallott, nagyon tetsző zenét játszó zenekarral szemben győzött a koncerten még számomra ismeretlen két formáció. Így kerültem a Club Hollywoodba.
A Lóci játszik zenekar pár éve már működik, és a koncerten látszott, hogy Nyíregyházán is szép számú rajongó tábora van, engem eddig valahogy mégis elkerültek. Szóval ez volt az első olyan koncertjük, amikor Lóci nekem is játszott. 🙂
Hamar felpörgették a klub közönségét, és ezután már el sem engedték őket a koncert végéig. A kiváló közönségkapcsolatra mi sem jellemzőbb, mint hogy vendégénekes is érkezett a közönség soraiból, nem is akármilyen énekhanggal. Szóval jó koncert volt, szép színes fotóalbum készült róla. Klikkelj a képre, és nézd végig a képsort!
KLIKK

Miro & the Playground

Két koncerthelyre visznek el majd hétvégi beszámolóim, de lehetett volna másik kettő is, ahogy programajánlómban olvasgattad. A döntés nem volt könnyű, de nem bántam meg, hogy ezeket a koncerteket választottam.
Péntek este három helyszín közül a Labor Café-t választottam. Régen jártam itt és Miroékat is régen hallottam.
Az adománykávézót zsúfolásig megtöltötte a lelkes közönség, akik fantasztikusan jó hangulatú koncertet kaptak. A koncert szünetében és utána jöt beszélgettünk, közben pedig készítettem néhány képet is.
Klikkelj az itteni képre, és nézz bele az este hangulatába!
KLIKK

A Labor café következő eseményén Szabolcsi Tamás mesél majd kedd délután.

Ómen a Club Hollywood-ban

Akartam kicsit játszani az ómen szóval, hiszen pár hete a P. Box énekelt róla éppen, aztán szombaton maga az Ómen jelent meg a Club Hollywood-ban, de aztán úgy gondoltam, ez nem jó jel, így inkább a koncertről mesélek. 🙂
Ez a hévége igazán jó koncerteket hozott. Kori is az az énekes, akit bármelyik formációjában szívesen hallgatok, legyen az egy akusztikus duó, vagy egy nagyobb létszámú rock együttes. Igazi húzó ember, igazi frontember és persze remek énekes.
Ennek megfelelően a szombat esti koncert is fergeteges volt. Szép számú néző jelent meg ezen az estén a szórakozóhelyen, és láthatóan jól is érezték magukat.
Jó sok képet készítettem, amit most meg is mutatok. Klikkelj az ittenire!
KLIKK

No Dress Code Acoustic

Azt mondtam tegnap, két legyet is üthettem péntek este. Nos, volt az négy is, de a negyediket mostmár tényleg elengedem, hátha nem lesz több ilyen helyzet.
Szóval a péntek este egyik legjobb döntése volt, hogy a Long Dusty Road és a No Dress Code Acoustic koncert közötti szünetet, beállást arra használtam, hogy elszaladtam a Black Stage koncertjére. Az Unicum annyira megtelt, hogy esélyem nem volt fényképezni, de a zenét nagyon élveztem most is.
Aztán vissza a Hajóklubba, pont időben a koncetkezdésre. Így szerencsére nem maradtam le egyetlen Kispálról, Tankcsapdáról és Cseh Tamásról sem. Nagyon kedvelem ezeket az előadásokat, és gyakran eszembe jut egy VIDOR délután, mikor először találkoztam a zenekarral, a Budapest, amely sokkal jobb volt tőlük, mint ahogy nem sokkal később, a nagyszínpadon, a híres zenekartól elhangzott.
Azt hiszem, eléggé megindokoltam, miért is járok No Dress Code koncertekre. 🙂 Most itt vannak a pénteki koncertfotók. Klikkelj a képre!
KLIKK

Long Dusty Road

Két kedvenc zenekar koncertjére érkezett felhívás múlt hét közepén. Volt már egy harmadik kiszemelt is, így nem volt könnyű a döntés, de ahogy tegnap olvashattad, elég jól sikerült megoldanom. Ma a Hajóklub péntek esti első koncertjéről mesélek.
Örömmel olvastam a beharangozóban, hogy két legyet is üthetek egy csapásra, talán ez volt, ami segített a helyszín választásban.
Én módjával hallgatok country zenét, a Long Dusty Road azonban olyan zenét játszik, amit bármikor szívesen hallgatok. Sajnos ezen az estén egy másik rendezvény is volt a Hajóban, a felső szinten, ami nem zavart volna, ha nem hallatszik le. Gondolom, a fentieket éppúgy zavarta ez az áthallás, mint a lentieket.
Azért így is élveztem a koncertet. A lentit. 🙂 Képeket is készítettem, a fotóalbumot az itteni képre klikkelve éred el.
KLIKK