Monthly Archives: november 2017

You are browsing the site archives by month.

Mikulásra várva

Néha már meg-megzizzenek a mikuláscsomagok zacskói, lassan megtelnek finomságokkal, és várják, hogy a mikulás zsákjába kerüljenek. Erre azonban még várni kell a jövő hétig. Addig se tétélenkedjünk, nézzük, mit csinálhatunk a hétvégén?

Megnyílt Nyíregyházán is az ünnepi forgatag, ami alkalmat nyújt arra, hogy kis séta közben összefuss barátokkal, ismerősökkel. Pár percet már töltöttem itt, és visszatérek majd, ha megérkeznek a fények is.

Nem csak a mikulás érkezik, hanem egy kis tél is az ígéretek szerint. Szánkóversenyt azért még ne keress a programok között, de a Hajóclubban például Télnyitó Metal Night lesz péntek este, ahol három zenekar zúz majd. Két event linket is találsz most erről az eseményről.

A Mustárházban a Múzeum Rock Band idei? utolsó koncertjét adja. A kérdésre a pontos választ este kilenc után kapod meg. Ajánlott esemény részemről.

Debreceni kedvenc pub-omban, az Incognito-ban a Smith Rock Family foglalja el a lépcső melletti sarkot, és teremt minden bizonnyal fergeteges hangulatot. Ez az esemény is este kilenckor kezdődik.

Bizonyára idén is nagy tömeget vonz majd a 100 Ft-os nap a Nyíregyházi Állatparkba. Gondolj azokra, akiket az itt öszegyűjtött ajándékokkal szeretnének meglepni. Segítsd őket azzal, hogy viszel valamit, amit szívesen elajándékoznál.

Az ünnepekre készül a Tokaji Múzeum is. Karácsony a Karátsonyi házban címmel nyílik időszaki kiállítás szombat dékután kettőkor. A megnyitó mellett adventi “szöszmötölőre” is várják a vendégeket. A mostani kép a korábbi év kellemes hangulatát idézi.

A Képmás zenekar vendégeskedik Bodrogkeresztúron este héttől. A kellemes hangulatú borházban várják a zenéjük iránt érdeklődőket.

A Chloé-ba szombat este érkezik a Karácsony. Mégpedig két kiváló zenész társaságában. A Karácsony János Trió lép ugyanis az étterem közönsége elé. Ezt a formációt egyszer majd nagyon jó lenne meghallgatni.

Az Incognito Club szombat este is remek koncerttel vár. A Neonhal mutatja be lemezét. Nem tudom, ott leszek-e, de jó lenne. Szóval szívesen ajánlom ezt a programot is.

A kerékpárosoknak és az extrém helyzetek kedvelőinek egyaránt ajánlom a Decathlon kupa nyíregyházi fordulóját. Vasárnap fél tíz és fél három között számíthatsz a bringások felbukkanására a sóstói erdőben.

A gyerekek nagy örömére Mikulásváró Koncertet ad vasárnap délelőtt a Vidám Manók Együttes a Váci Mihály Kulturális Központban. Tehát nem csak én várom a mikulást. 🙂

Vasárnap este meggyújtják az első adventi gyertyát Nyíregyháza főterén, és várhatóan kigyúlnak a fények a forgatag faházain is. A színpadon ezen a vasárnapon Takács Nikolas – ahogy a művész írja – “30.perces fellépés”-ét is láthatjátok 16:30-tól.

Végül legyen még itt egy ajánlat jövő kedd estére. Debrecenben, az Incognito-ban Sárvári Géza Zsolt Egy év Sanghajban című élménybeszámolóján vehetsz részt. Biztosan csudajó fotókat is láthatsz majd. Az én képem pedig itt az, ahogy én megismertem. 🙂

Volt még két esemény, ami eredetileg szerepelt volna az ajánlómban, de most nyomát sem találom. Ha mégis előkerülnek, a naptárban megtalálod majd.

Korai ajánló

Mai programajánlómat már kedd este összeállítottam, mert bizonyos okból később erre nem volt lehetőségem. A bizonyos okról is lehet, hogy mesélek majd, ha lesz lehetőségem néhány képet is készíteni. Reményeim szerint itt oldalt a program naptárhoz valamelyest hozzá tudok majd férni, és talán információk is eljutnak hozzám, tehát ott is nézz majd körül, hátha megjelenik valami jó. 🙂
Kezdem tehát sorolni, amit most tudok, és úgy írok, mintha ma, csütörtökön tenném. 🙂
Ma délután fél hattól a Tokaji Múzeumban a Szalonesték a múzeumban című rendezvény témája a “Népi egészségkultúránk, holisztikus népi gyógyászatunk”. Ha érdekel a téma, keresd fel a hangulatos múzeumot Tokaj belvárosában!

A hétvégi koncertek sorát Nyíregyházán, az Öreg Motorosban Száraz Tamás nyitja meg este kilenckor. Jó kis retró rockzene és a Moci hangulata vár.

Péntek este elvileg már itthon leszek, persze annyira még nem, hogy biztosan ott tudjak lenni este hattól a Váci Mihály Kulturális Központban, ahol Bödőcs Tibor vidítja és gondolkodtatja el majd a közönséget.

A Mustárház már esélyesebb fél nyolctól, ahol Papp Csaba és barátai jazzt játszanak majd. Ezek a koncertek mindig érdekesek szoktak lenni, jó lenne odaérni.

Szombatra is két helyszínt találtam eddig. A Hajóclub-ban a Mojo Men, a Tibi a hegyről és a Folkfusion váltja egymást a színpadon. A sorrendet még nem tudom, de egy kis blues jólesne.

A Club Hollywood zúzósabb zenét ígér erre az estére. Bad Habit, Pennhurst és Cadaveres lesz a színpadra lépés sorrendje.

Pillanatnyilag ennyi az infóm, de szerintem mikor az ajánlót olvasod, már bővült a lista a naptárban. Válogass, tedd át saját naptáradba, ami kedvedre való.

Bagossy Brothers Company

Pár éve koptatja már a színpadot a Club Hollywood szombat esti második fellépője, a Bagossy Brothers Company is. Az Erdélyből érkezett zenekar töretlen lendülettel lépdel fölfelé a hazai popzene létáján, bárhova is vezessen az.
A formáció szombat este, ha lehet még fokozta a Lóci játszik által felforrósodott hangulatot, így egészen az éjszaka közepéig renek volt a buli a Hollywoodban. Még a kabátomat sem gomboltam be, mikor koncert végén kiléptünk a klub ajtaján. 🙂
Természetesen most is vannak képeim, klikkelj bátran az itt lévőre!
KLIKK

Lóci játszik

Szombat este is két helyszín közül kellett választanom, és ezúttal sem volt könnyű. Végül az általam koncerten látott, hallott, nagyon tetsző zenét játszó zenekarral szemben győzött a koncerten még számomra ismeretlen két formáció. Így kerültem a Club Hollywoodba.
A Lóci játszik zenekar pár éve már működik, és a koncerten látszott, hogy Nyíregyházán is szép számú rajongó tábora van, engem eddig valahogy mégis elkerültek. Szóval ez volt az első olyan koncertjük, amikor Lóci nekem is játszott. 🙂
Hamar felpörgették a klub közönségét, és ezután már el sem engedték őket a koncert végéig. A kiváló közönségkapcsolatra mi sem jellemzőbb, mint hogy vendégénekes is érkezett a közönség soraiból, nem is akármilyen énekhanggal. Szóval jó koncert volt, szép színes fotóalbum készült róla. Klikkelj a képre, és nézd végig a képsort!
KLIKK

Miro & the Playground

Két koncerthelyre visznek el majd hétvégi beszámolóim, de lehetett volna másik kettő is, ahogy programajánlómban olvasgattad. A döntés nem volt könnyű, de nem bántam meg, hogy ezeket a koncerteket választottam.
Péntek este három helyszín közül a Labor Café-t választottam. Régen jártam itt és Miroékat is régen hallottam.
Az adománykávézót zsúfolásig megtöltötte a lelkes közönség, akik fantasztikusan jó hangulatú koncertet kaptak. A koncert szünetében és utána jöt beszélgettünk, közben pedig készítettem néhány képet is.
Klikkelj az itteni képre, és nézz bele az este hangulatába!
KLIKK

A Labor café következő eseményén Szabolcsi Tamás mesél majd kedd délután.

Két hosszú nap

Új billentyűzetem van, és még nem szoktunk teljesen össze. Ezt azért írom le, mert vissza-vissza térek előző írásaimhoz elírást javítani. Igyekszem azért figyelni.
De miért is írtam két napot? Igazán most péntekre és szombatra találtam programokat, viszont mindkét nap elgondolkodtatott, mit is válasszak?
Ráadásul az ajánlóm megjelenése után mindig találok még programokat, szóval figyeld most is itt oldalt a naptárt!

Kezdjük tehát a péntekkel.
Este nyolckor kezdődik a Mustárház következő klubkoncertje. Most a Mentha Project lesz a fellépő.

A Hajóklubban is nyolckor kezdődnek a koncertek. Ismét kedvelt zenekarok lesznek, az Ukulele Trió, az Artézis Trió és a JazzMed szolgáltatja a remek zenét. Remélem, csak ők. 🙂
Ukulele Trió

A Labor Café adománykávézó is különleges programmal csábítja a támogatókat. A Miro & The Playground zenéje járja mad be a kávézó tereit.

A Karmapirin ezúttal Hajdúszoboszlóra, a Rock Cafe-ba látogat. Élénken él még bennem az Incognito koncert emléke, így jó szívvel ajánlom ezt az eseményt is.

Ha már az Incot említettem, este kilenctől a Várvölgyi, Dénes, Kalmár Trió játszik a hangutos pub-ban.

Szombat este sem lesz könnyű a döntés. Ha csak Nyíregyházában gondlkodom, még csak-csak, mert a Club Hollywoodban a Lóci játszik és a Bagossy Brothers Company zenél, így tehetek azért, hogy haladjak a korral. 🙂

A populárisabb jazz kedvelőit este nyolctól a Budapest Latin Jazz Session várja a Chloé New Yorkban nevű szórakozóhelyen. Nem kis gondot okoz a hely nevének ragozása, de ez az én problémám. 🙂

Az idei év tavaszának egyik érdekes eseménye volt az Öröm a zene tehetségkutató a Váci Mihály Kulturális Központ mellett. Azzal együtt, hogy voltak fenntartásaim a végeredményt illetően, nagyon jó rendezvénynek tartottam. A vetélkedő első fellépője a Before The Last volt, őket láthatod este kilenctől Debrecenben, az Incognito-ban.

Az idei VIDOR Fesztivál egyik említésre méltó koncertje a Tárkány Műveké volt. Szívesen látnám újra őket, mert nagyon tetszett a műsoruk, de azt hiszem, ez most nem jön össze. Ha te teheted, legyél este hét körül Bodrogkeresztúrban, a Henye Borbárban. Ott játszanak ugyanis.

Ennyi eseményt sikerült összeszednem a hétvégére, de jöhet még bármi, szólok majd a naptárban, ha találok még. 🙂

Ómen a Club Hollywood-ban

Akartam kicsit játszani az ómen szóval, hiszen pár hete a P. Box énekelt róla éppen, aztán szombaton maga az Ómen jelent meg a Club Hollywood-ban, de aztán úgy gondoltam, ez nem jó jel, így inkább a koncertről mesélek. 🙂
Ez a hévége igazán jó koncerteket hozott. Kori is az az énekes, akit bármelyik formációjában szívesen hallgatok, legyen az egy akusztikus duó, vagy egy nagyobb létszámú rock együttes. Igazi húzó ember, igazi frontember és persze remek énekes.
Ennek megfelelően a szombat esti koncert is fergeteges volt. Szép számú néző jelent meg ezen az estén a szórakozóhelyen, és láthatóan jól is érezték magukat.
Jó sok képet készítettem, amit most meg is mutatok. Klikkelj az ittenire!
KLIKK

No Dress Code Acoustic

Azt mondtam tegnap, két legyet is üthettem péntek este. Nos, volt az négy is, de a negyediket mostmár tényleg elengedem, hátha nem lesz több ilyen helyzet.
Szóval a péntek este egyik legjobb döntése volt, hogy a Long Dusty Road és a No Dress Code Acoustic koncert közötti szünetet, beállást arra használtam, hogy elszaladtam a Black Stage koncertjére. Az Unicum annyira megtelt, hogy esélyem nem volt fényképezni, de a zenét nagyon élveztem most is.
Aztán vissza a Hajóklubba, pont időben a koncetkezdésre. Így szerencsére nem maradtam le egyetlen Kispálról, Tankcsapdáról és Cseh Tamásról sem. Nagyon kedvelem ezeket az előadásokat, és gyakran eszembe jut egy VIDOR délután, mikor először találkoztam a zenekarral, a Budapest, amely sokkal jobb volt tőlük, mint ahogy nem sokkal később, a nagyszínpadon, a híres zenekartól elhangzott.
Azt hiszem, eléggé megindokoltam, miért is járok No Dress Code koncertekre. 🙂 Most itt vannak a pénteki koncertfotók. Klikkelj a képre!
KLIKK

Long Dusty Road

Két kedvenc zenekar koncertjére érkezett felhívás múlt hét közepén. Volt már egy harmadik kiszemelt is, így nem volt könnyű a döntés, de ahogy tegnap olvashattad, elég jól sikerült megoldanom. Ma a Hajóklub péntek esti első koncertjéről mesélek.
Örömmel olvastam a beharangozóban, hogy két legyet is üthetek egy csapásra, talán ez volt, ami segített a helyszín választásban.
Én módjával hallgatok country zenét, a Long Dusty Road azonban olyan zenét játszik, amit bármikor szívesen hallgatok. Sajnos ezen az estén egy másik rendezvény is volt a Hajóban, a felső szinten, ami nem zavart volna, ha nem hallatszik le. Gondolom, a fentieket éppúgy zavarta ez az áthallás, mint a lentieket.
Azért így is élveztem a koncertet. A lentit. 🙂 Képeket is készítettem, a fotóalbumot az itteni képre klikkelve éred el.
KLIKK

Hazai pálya

Ezen a hétvégén nem mozdutam ki Nyíregyházáról és sok évek óta először kihagytam a múzeumfalus Márton napot.
Zenei események töltötték be az estéimet. A következő napokban három fotóalbum és a hozzátartozó beszámolók következnek majd.
Péntek este a Long Dusty Road és a No Dress Code Acoustic volt a betervezett koncert az egyik helyen, ahol bónuszként kaptunk egy másik rendezvényt is, ami inkább hangversennyé változtatta a dolgot. Jobban szerettem volna itt tisztán csak a két kiválasztott zenekart hallgatni.
Volt mégegy tervem péntekre, a Black Stage. Ide is eljutottam kicsit. Hatalmas buli volt, nagyon jó döntés volt, hogy elszaladtam megnézni őket, de erről most nem lesz képem.
Szombaton pedig ismét egy hatalmas buli, az Ómennel.
Holnaptól jönnek a részletesebb, képesebb beszámolók.