Monthly Archives: július 2017

You are browsing the site archives by month.

Ír este

A szombat délutáni természetjárás után megerősödött bennünk az elhatározás, hogy valami jó kis zenét kellene hallgatni. Ír zene volt a tarsolyban, az nem túl nagy kontraszt a gemenci kirándulás után. 🙂
Debrecenben, az Incognitoban koncertezett ezen az estén Peter Moynahan, akiről igazán semmit nem tudtunk, de néhány kedves ismerős ajánlása alapján ezt választottuk.
Azóta persze volt időm kicsit utánanézni – nem volt túl eseménygazdag a hétvége -, és már tudom, hogy Peter agy közel húsz éve alakult romániai, ír folk zenét játszó együttes, a Blackbeers frontembere is.
Így méginkább érthető volt, miért is volt ilyen jó a szombat esti koncert. Az egy szál gitáros műsor nekem olyan tábortűz hangulatot idézett, amit csak fokozott az Inco légköre és a szülinapozós társaság.
Szóval ismét csak jó döntés volt a szombat este az Incognitoban. Én most nem fényképeztem, hacsak ezt a mobilos képet nem lehet annak tekinteni. 🙂

Látogatás az Andrássy-kastélyban

Hétvégi igencsak szegényes programtervemen keseregve jött a megvilágosodás, hogy ideje lenne felkeresni Tiszadobon az Andrássy-kastélyt. Az elhatározást tett követte, útra keltünk.
Útközben – és már máskor is – megállapítottam, hogy olyan, mintha teljesíthetetlen kihívás elé akarnák állítani azokat, akik az ország szép helyeit, nevezetességeit szeretnék felkeresni. Meglehetősen rossz minőségű úton sikerült megközelíteni Tiszadobot, és visszafelé sem jártunk jobban, pedig szándékosan már útvonalat választottunk.
A megérkezés sem okozott különösebb katarzist, gondozottabb környezetre számítottam. A kapunál elmondták, hogy a sétányon érjük el a kastélyt, addig azonban romos épületek között vezetett az utunk. Igaz, az egyik oldalon a Templomút kiállítás paravánjai jótékony takarást nyújtottak.
Az épületek közül kiérve a gyönyörűen felújított kastély látványa fogadott.
KLIKK
A következő ámulatba esés az épületbe lépve következett. A gyönyörű falépcsősortól szinte földbe gyökerezett a lábunk, majd felocsúdva szinte látni véltem az elégedett mosolyt a szemben, a lovagterem bejáratánál álldogáló vendégfogadó arcán.
Körülnézni sem volt időnk azonban, mert éppen elindult a tárlatvezetés. Még utolérhetjük – mondták.
Olvastam ugyan indulás előtt, hogy csak vezetéssel látogatható a kastély, de úgy gondoltam, ez nem egy végigszaladás, sokkal inkább egy ráérős séta lesz. Kicsit elszomorított, hogy ez nem így történt.
Szabadon lehet fényképezni, de igazán körülnézni, kiírásokat olvasni sem maradt idő. Ez mindjárt az első teremben megvilágosodott, ugyanis lemaradtam egy szobányit a csoporttól – gondoltam, megvárom, míg “kimennek a képből” – máris megjelent egy hölgy, és éreztem, nem maradhatok tovább.
Szóval kattintgattam, ahogy tudtam, lett is fotóalbum, de alapjában véve csalódás volt a látogatás a csodálatos látvány, és a kedves tárlatvezetés ellenére is, amiből nem sokra emlékszem, mert a gyors fényképezéssel voltam elfoglalva jórészt. Azt azonban kiemelném, hogy a bejárat-kijárat lovagteremben egyetlen kérésre felkapcsolták a boltívek világítását. Jó lett volna többet kihozni a fényekből, mint ami végül az albumba került, de sietni kellett a Herendi kiállításra.
Szóval – bár nem erre készültem – most azt mondom, kipipálva, mégegyszer ugyanígy nem fogom végigrohanni. Több lehetett volna benne, de ennyi fért a belépőbe.
…és az album. Az itteni, vagy a fentebbi képre klikkelve éred el. Nem akartam elvenni a kedved a látogatástól, érdemes meglátogatni a kastélyt, de így felkészültebben érkezel és nem ér csalódás. 😉
KLIKK

Zenés-táncos

Ezen a hétvégén is nagyobbrészt környékbeli eseményeket ajánlok, de már látszik, hogy a következő hétvége mozgalmasabb lesz szülővárosomban is.
A kezdés mindenesetre biztató, itthoni programokkal kezdek. Csütörtök este hazai és külföldi slágereket hallhatunk az Öreg Motoros Sörözőben Száraz Tamás tolmácsolásában. Tamás este kilenckor csap a húrok közé.

Már a múlt szombat esti mozidélutánon 🙂 felmerült, hogy be kellene ülni a Krúdy Art Moziba is. Akkor kicsit belekavarodtunk az időpontokba, de szerencsére nem egyestés a film, amit kinéztem, így egészen augusztus másodikáig él a lehetőség, hogy megnézzük a Gemenc című filmet. Erre a szombat, vagy a vasárnap délután tűnik megfelelőnek számomra.

Szombatra Nyíregyházán a Gokart Rally a Kocka klubban! című rendezvényt ajánlom a Labor Caféban.

Könnyen elképzelhető, hogy este Debrecenben kötünk ki. Régen jártam már az Incognito Club-ban, ahol este kilenctől Peter Moynahan – The Irish Balladeer című műsorát élvezhetjük.

Kellemes egész napos kirándulás zárása lehet az Anna napi ünnepség Háromhután, melynek nyíregyházi vonatkozása, hogy este kilenctől a Karmapirin ad koncertet Óhután, a Községháza előtti téren.

De másik nyíregyházi zenekart is megnézhetsz, meghallgathatsz nem is olyan messze. A Múzeum Rock Band Nyírkarászon eleveníti fel a magnókazettás korszak zenéit.

A Nagyhalászi Városnap esti vendége, a Honeybeast bizonyára sok látogatót vonz a környező településekről is.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy valaha is kedvencem volt a Modern Talking, de biztos vagyok benne, hogy sokak érdeklődését felkelti egyikük, Thomas Anders műsora Tokajban, a Fesztiválkatlanban szombat este.

Vasárnapii kirándulós, terepezős program a Természetesen túráZOOM szervezésében a Terepjárós vadles- és kalandtúra. Ma délutánig tudsz regisztrálni a linken lévő elérhetőségen.

Pár hete hatalmas érdeklődés kísérte az El-Vándorló Lovastanya családi napját. Vasárnap Szabadidőlovas versenyre várják a versenyzőket és a nézőket is. Látványos kikapcsolódásnak ígérkezik ez is.

Kicsit elgondolkodtam a Sóstói Múzeumfalu vasárnapi rendezvényének, a Rendkívüli Gyermeknapnak első szaván, merthogy hónap utolsó vasárnapja, meg minden. Aztán leesett, a hónap nem stimmel csak a valódi gyermeknaphoz. Azt hiszem, ideje lenne pár hét szabadságnak. 🙂

Addig is igyekszem legalább a hétvégéket kikapcsolódással tölteni. Tedd ezt te is!

Herendik és Andrássyak

Áprilisban nyílt meg Tiszadobon, az Andrássy-kastélyban a „Herendi porcelán és az Andrássyak” című kiállítás. Hétvégén ellátogattunk a kastélyba, és megnéztük.
Három helységet rendeztek be az ismert manufaktúra termékeivel. Az egyikben egy hatalmas megterített asztal, míg a másikban inkább dísztárgyak láthatók.
Számomra az igazán meglepő a harmadik – tulajdonképpen első, mert itt lépünk be a kiállításra – helység berendezése volt. Ezek a motívumok, ezek a tárgyak nálam nehezen kapcsolódtak össze Herednddel, de ez nyilván az én felkészületlenségem.
A kiállítást egyébként szeptember végéig nézheted meg, illetve kis ízelítőt kaphatsz, ha klikkelsz a képre, és végiglapozod fotóalbumomat.
KLIKK

Oldalvágány hírek

Közeleg az idő, amikor ismét eltölthetsz egy kellemes hétvégét Fehérgyarmaton remek társaságban, igényes programokkal. Augusztus 11 és 13 között ugyanis újra Oldalvágány Fesztivál. Ha totós hasonlattal akarok élni, azt mondom, jól fizet a +1, ugyanis az idei a 14. Oldalvágány, és most is pazar a műsorkínálat.
Ha önző módon csak magamat nézem is ott lesz ezen a hétvégén szinte az összes környékbeli kedvencem, és még rajtuk kívül is sokan. De nem akarok önző lenni, így felsorolom az összes fellépőt, hogy te is megtaláld a kedvencedet.

Pénteken a Bordó Sárkány nyitja az Oldalvágányt. Ha bármit is írnék most róluk, az önmagam ismétlése lenne. Cserébe linkelem oldalukat, ahol bővebb infókat is találsz. Sőt, mindenkihez linkelem majd az elérhetőséget.

Szirota Jennifert sem kell bemutatnom, azt hiszem. Zenekarával ők az este második fellépői.

VAN. Hát na! Ismét elfogytak a szavak, de a rajongás maradt. 🙂 Alig várom, hogy újra halljam őket.

Müller Péter Sziámi AndFriends. Ifjúkorom nagy zenéi avatott előadók interpretálásában. Csudajó zenészek játszanak csudajó zenét az este főidejében.

Ha pedig nem ugráltad ki magad még, jön a Skafunderz. Ska a javából.

A hajnalba idén is Ordiman vezet át esténként.

A szombat délutánt a Kuckó Művésztanya vidítja majd fel, őket is igyekszem követni szinte bárhová.

Ármós Levente sem ismeretlen a fesztivál látogatói körében, ő vezeti fel az estét. A programot végignézve nem hiszek a szememnek.

Éva Presszó, mint következő kihagyhatatlan. Azt hiszem, ezen az estén is beletörik az a durva fű a nadrágomba. 🙂

A Selfie-Stick nyíregyházi feldolgozás zenekar, ők vezetnek át a blues világába, és ők azok, akikről nincs képem.

A Blues from Hell and the mad dog family ugyancsak a kedvencek listáján szerepel, tehát a kihagyhatatlan listán is.

Szirota Ciki a Nelson együttessel érkezik késő este, de ezzel még közel sincs vége a napnak.

A Karmapirin még nem zenélt az Oldalvágány színpadán, örülök, hogy ide is eljutnak.

Múlt évben vasárnap estére esett a Slow Band, amit nem lehet otthagyni, és szerencsére nehezen is hagyják abba a zenélést, így elég érdekesen néztünk ki hétfőn. A Nap hamarabb ért Nyíregyházára, mint mi. 🙂

Vasárnap PSD kezd koradélután. őket a Catcha Lab követi. Nekem bejön a zenéjük, a két énekes remek választás.

Utánuk a Rockzone nyomja a gázt. Jó buli lesz ez is.

Gabrien Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai sem ismeretlenek az Oldalvágány közönsége előtt.

“Esteledett már, mikor a Takáts Eszter & Horváth Mihály duó lépett színpadra.” – írtam múlt évben. Nos, idén is találkozhatunk Eszterrel.

És hát újra Madafakörz. Ugyancsak egy múlt évi képpel csinálok kedvet a koncerthez.

Feztiválzárás előtt pedig Elvis dalok is felcsendülnek a színpadon Ed Philips and the Memphis Patrol előadásában.

A végére is értem a(z olvasni) rövid beharangozónak, amiből viszont képet kaphatsz a fellépőkről, ha eddig nem ismerted volna őket.
A fenti első linken pedig megtalálod az Oladalvágány közösségi lapját, ahol folyamatosan frissülnek az információk.

Légy te is oldalvagány!

Mozidélután

Alap DVD gyűjteményem részét képezi a nagyjából ötven éve készült, örök aktuális Tűz van babám című alkotás, és mivel egyik nagy kedvencem, így mindig felkapom a fejem, ha megjelenni látom valahol a címet.
Hétvégén a Tubitubi eseményei között bukkantam rá, és mivel elég régen jártam arra, gondoltam, megnézem, mi is lesz az esemény.
Szombat délután a belvárosban kóborolva gondoltuk, mozidélutánt csinálunk, de a Gemenc kezdéséről lecsúsztunk. Adódott a lehetőség, hogy megtudjuk, mi és mikor történik a Tubitubiban?
Finom csapolt barna sört iszogatva üldögéltünk a teraszon, hamarosan pedig az esti mozihoz készülő popcorn-t is megkóstolhattuk.
Szóval elvileg otthon is megnézhettük volna a filmet, még sör is akadt volna, de ez így azért mégis más volt, és akkor még nem beszéltem a tomboláról, ahol előtte nem volt villanyoltás, így mindenki nyert valamit.
Gondoltam, az én nyereményemet autentikus környezetben örökítem meg. 🙂

Levezetés

Szombaton ebéd után visszatértünk Sóstóra, ahol még tartott a sárkányhajók versenye, de a parton már a Szabolcs Táncegyüttes tagjai mozgatták a vendégeket. Ezután koncertek, és hajós- és főző versenyek eredményhirdetései következtek a Krúdy Vigadó előtti téren felállított színpadon.
Az Old Rock Band hosszúra nyúlt beállása után remek koncertet adott, ahol már táncra is perdültek néhányan. Őket Száraz Tamás műsora követte. A régi idők nagy dalaiból összeállított repertoár nagy tetszést aratott a hűvösödő idő és a közben eleredő eső ellenére is.
A terasz szakadozott vászon teteje alatt keresett menedéket a nézők nagyobb része, ami alkalmat nyújtott arra, hogy felelevenítsük a régi időket, mikor élt még a terasz, a Krúdy Szálló és az ifiparkba indulás előtt kicsit elüldögéltünk az asztalok mellett.
Most sajnos zárva az épület, nincsenek asztalok, székek, nincs, aki takarítsa a teraszt, ciril betűs üres italos üvegek jelzik, hogy külföldi turisták is meglátogatják Nyíregyháza gyöngyszemét. Kellene kis gondot fordítani erre az öreg, de magát még mindig jól tartó épületre. Megérdemelné, és megérdemelnék a nosztalgiázni ide érkezők is.
Így a végére kicsit borongós lett a beszámoló, de a képre klikkelve a fotóalbum talán visszahoz kis jókedvet.
KLIKK

Meglátjuk hétvége

Most kicsit megszakítom az elmúlt hétvége beszámolóit, mert ma az előttünk álló hétvégével foglalkozunk. Jön a hétvégi ajánló.
Csendesnek ígérkezik ez a hétvége, mert csendeset csináltam belőle. Illetve nem nagyon volt más választásom.
Legszívesebben Révfülöpön lennék akár már tegnap óta, ahol ma este kezdődik, és egész hétvégén tart a Country Music Fest. Kovács Pepi fantasztikus hangulatú fesztiválokat szervez, legyen szó bármilyen zenei irányzatról. Három éve szerencsém volt ott lenni az egyiken, és felejthetetlen élményekkel tértem haza. Sajnos a mostanira nem volt lehetőségem elmenni, pedig a neves country bandák között két nyíregyházi is ott lesz pénteken és szombaton.

Különösen hiányzik most ez, mert Nyíregyházán idén elmaradt az Akusztikus Zene Ünnepe, amely mindig tartalmazott country-t is.

De ha már Nyíregyháza, lássuk, mi történik szülővárosomban ma délután?
A Labor Caféban délután kettőtől Fűszer palánta címmel zenés kézműves délutánt rendeznek. A programot többek között Hajdú Ágota neve fémjelzi.

Tegnap Debrecenben megnyitotta kapuit a Campus Fesztivál, amely hétvégéig számos hazai és külföldi előadóval kényezteti a közönséget. Tegnap például az Anna and the Barbies is színpadra lépett.
Nem szeretném az összes fellépőt felsorolni, de a hazaiak, környékbeliek közül kiemelnék párat. Skafunderz, Neonhal, Kelet Brass Band, Two of Us, Éva Presszó, VAN zenekar, Benzin… így hirtelen.

Péntek kora délutánra most is az Ingyenes Városnézést ajánlom Nyíregyházán. Szerintem biztosan a hűvös, árnyékos részeken álltok majd meg beszélgetni a városról. 😉

Augusztus közepén lesz Hajdúböszörményben a nagy traktorhúzó verseny. Ennek előszeleként péntek délután négytől rendezik meg az I. Pulling Party-t a városban.
Ez a kép itt most csak illusztráció, de tervben van az augusztusi esemény meglátogatása.

Ismét szólok pár szót a révfülöpi Country Music Fest-ről, ugyanis péntek este a No Techno Country Band nyitja a színpadi programot. Az egyik rádió készített egy riportot Pepivel a fesztiválról. ITT meghallgathatod.

Szombaton is lesz nyíregyházi fellépője a Country Music Fest-nek. Ezúttal a Long Dusty Road kápráztatja majd el Révfülöp vendégeit. Hallhattad az interjúban az imént, hogy Pepi megnézte egy próbájukat. Nekem abban a szerencsében volt részem, hogy egy teljes koncertjüket láthattam, és fényképezhettem végig. Ezért is sajnálom nagyon, hogy most nem leszek ott a koncerten.

Nyíregyháza most nem kényeztet el hasonló remek programmal, de este nyolctól a Móricz Kertben a Parno Graszt lép színpadra. Ezen én biztosan nem leszek ott, csak tudnám, hogy hol leszek akkor?

Tavi sárkányok

Szombaton a tokaji kissárkányok Sóstón vendégeskedtek. Itt rendezték meg ugyanis a Sárkányhajó Fesztivál és Barkács-Bogrács Amatőr Főzőversenyt, ahol 10 fős csapatok nevezését várták a sárkányhajókba, főzőcsapatokét pedig a tó partjára. Mindkét versenyszámban nagy volt az érdeklődés, a hajósok még kora délután is eveztek, és délután három körül elkészültek az ételek is.
Mai fotóalbumom nagyrészt a vízi verseny pillanatait mutatja be, de néha elkalandozok Sóstó szépségeinek irányába is. A képre klikkelve éred el a fotóalbumot, a délutáni szárazföldi programról pedig pénteken tervezek beszámolni.
KLIKK

Térzene

Mivel Nyíregyházán egy kezemen (ujjamon) meg tudom számlálni azon helyeket, ahol színvonalas élő zenét lehet hallani, különösen jólesett az Öreg Motoros szombat estére hívogató plakátja.
A hely lehetőségeihez képest eddig is igen sokat tett az élő zene népszerűsítéséért, emlékezzünk csak például Piláék teltházas, vagy Miróék körbenállós, ugyancsak teltházas koncertjeire. De nyilván volt más is, csak most ezek ugrottak be hirtelen.
Az épület melletti bontások után kitágult a tér, és – bár belvárosi háttérnek nem túl hízelgő a kép, ahogy majd látod – lehetőség nyílt szabadtéri akusztikus koncertekre. Igaz, az elhelyezkedésből adódóan nem az éjszakába nyúlóan, de kiderült, hogy szombaton 19 órára is összegyűlik a közönség, ha erre érdemes programra számíthat.
Márpedig a Kelet Brass Band ezen az estén is igényes műsorral kényeztette a közönséget. Ahogy a dobszerkó kezdett felépülni a macskakövön, annak volt egy varázsa, a hangulatot pedig csak fokozta, mikor a koncert közepén fürdőnadrágban, törölközővel a nyakában keresztbe sétált egy fickó.
Sokan érkeztek a környékről a koncert közben is, ami azt bizonyítja, hogy a jó utcazenére nem csak Cegléden és Egerben van igény – ezekről a helyekről hozott el utcazene fesztivál díjakat a Kelet Brass Band -, hanem Nyíregyházán is van befogadó közönsége ennek a hangulatnak.
Mai fotóalbumon ennek az estének a képeit hozza el, de nem beszél a koncert után a Mociban töltött további órákról. 😉
Klikkelj a képre!
KLIKK