Tag Archives: Rabócsiring

Hosszú hétvégére

Sok sok kirándulást, ide-oda menést tervezünk erre a hétvégére, mert lassan vége a gyönyörű ősznek, és alig láttunk még valamit belőle. Persze lesznek egyéb rendezvények is, sorolom.

Ma délután öttől Csütör Tök – Tökös buli a Laborban. Ismét remek délutáni elfoglaltságot ígér a Labor Café. És a Labor Café betartja, amit ígér. :)
Juteszembe! Hamarosan érkezik a fotóalbum az 1. szülinapról. Most csak kinézünk az ablakon.

Péntektől november 11-ig nézhető meg a Star Wars makett kiállítás a Váci Mihály Kulturális Központban. Pár hete írtam a kiállítóról, és a kiállításról, mikor Tiszavasváriban a zárás utáni napon volt szerencsém néhány képet készíteni a kiállítás bontása közben. A mostani kép is akkor készült. Érdemes megnézni Szabó István saját kezűleg készített makettjeit.

Ugyancsak péntek, ugyancsak Nyíregyháza, Jósaváros. III. Könyvtár az éjszakában című rendezvény. Már az előzőre is készültem, talán most erre eljutok, ha nem is érek oda a kezdésre.

És még mindig péntek, és még mindig Nyíregyháza. Rokk Brothers az Unicumban este 10 körültől. Még nem láttam a zenekart, lehet, ez lesz most a késő esti program.

De menjünk kicsit messzebb is. Debrecenben, az Agórában Esti távcsöves csillagnézésre várják a csodára vágyókat. Igazán ez is érdekelne, de nem hiszem, hogy most Debrecenben tudok maradni.

A budapestieknek pedig néhány nyíregyházi zenekart ajánlok. Nem fogtok csalódni a Periscope, a PánPéter és a Kell Egy!Még! zenéjében. Nemrég láttam őket, nyugodt szívvel ajánlom.

A szombat délelőtt minden bizonnyal az Állatbarát Alapítvány meglátogatásával indul majd, ahol Kutyagolás és Örökbefogadó Nap várja a gazdijelölteket, és azokat is, akik csak egy kis sétával, sétáltatással akarják, tudják támogatni az alapítványt. Nagyon sokat tudsz ezzel is segíteni, hiszen a sajnos folyamatosan fullon üzemelő menhelyen minden segítség, gondoskodás számít.

Az időjárás nem volt kegyes az elmúlt hetekben a Rabócsiringhez, így ezen a szombaton újra meghirdették a múlt héten elmaradt Autós Pályanapot. Remélem, most több szerencséjük lesz, és látványos autózásokat láthatsz, ha arra jársz.

Halloween party, valamint jelmez- és tökfaragó verseny lesz szombat délután négytől a Dégenfeld Kastélymúzeumban, Baktalórántházán. Lesz még egy hasonló program kicsit lejjebb, szerintem mindkettőt érdemes meglátogatni. Március óta, mikor ez a kép készült, biztosan kizöldült a fű, és a park is gyönyörű színekben pompázik.

Országos turnéja keretén belül este Nyíregyházán, a Pontban koncertezik az Akela. Még nem tudom, itt kötök-e ki?

De ha nem akarsz a farkasokkal táncolni, viszont jó kis blues zenére vágysz, egy ugrás Debrecen, és az Incognito, akol a Kék Kód Blues Band játszik. Hangulatos estének ígérkezik, és elég régen jártam már az Incognitoban is.

Igencsak biztos pontnak tűnik vasárnap délután a Boszorkányvasárnap a Kállósemjéni Kállay Kúriában. Pár perc az út Nyíregyházáról, gyönyörű a hely, érdekesnek ígérkeznek a programok, mi kell még egy remek vasárnap délutánhoz?

Este pedig Debrecenben a régen látott Éva Presszó a Roncsbárban. Vendég a Panama Magic. Erről nincs is mit beszélni, ott kell lenni, és kész. :)

Hétfőn, amit ugye jól ledolgoztunk már, tehát nyugodtan programozható, Presser Gábor: Dalok régről és nemrégről című önálló szerzői estje látható Ibrányban. Ez biztosan kimarad nálam, de ha kedved tartja, és a jegyárat sem sokallod,, pár perc alatt ott lehetsz.

Ez a hétvége azonban másról is szól. Bár nem csak ezekben a napokban gondolunk azokra, akik már nem lehetnek köztünk, ilyenkor kicsit emelkedettebb hangulatban emlékezünk eltávozott szeretteinkre.
Idén sajnos ismét több gyertyát gyújtok majd, mint a korábbi években…

Nem mindennapi

Már csak azért sem mindennapi, mert nincs mindennap hétvége. Persze ennél jóval többet is rejt a következő pár nap.
Hétvégi programajánlóm következik.

Darufesztivál – A természet őszi ünnepe. Ez a címe a Hortobágyi Nemzeti Park egész hétvégén átívelő programjának. A rendkívüli látványosságot, érdekes bemutatókat, előadásokat felvonultató rendezvényre akár több napra is érdemes felkeresni a közeli pusztát.

A szombatot kezdjük egy olyan eseménnyel, amelyet nem láthatsz, amelyen nem vehetsz részt minden nap. Ez pedig a Tokaj Spartan Super, egy akadályverseny, amely azért messze túlmegy az idősebbek emlékein. Itt az akadály az valóban akadály, legyen az víz, sár, farönk, vagy például homokzsák. A linken bőven találsz olvasnivalót a témában.

A Rabócsiringen az év utolsó előtti Autós pályanapját rendezik szombaton. Akár autósként, akár nézelődőként is érdeklődésre tarthat számot.

Nyíregyházán a Labor Café ünnepli 1. szülinapját szombat délután. Most is különleges program vár mindenkit, aki egy jó közösségre vágyik, és akar is tenni ezért. A linken folyamatosan érkeznek az információk, az ajánlóm írásának pillanatában a süti- és szörp verseny, Hajdú Ágota és a Vikár Sándor Zeneiskola növendékeinek műsora, és a Melounge Duó zenéje már biztos pont.

Este a Junkies érkezik a Club Hollywood-ba. Vendég a Fullstop, és a Sniffyction.

Ezen az estén a barna sörömet az Öreg Motorosban tervezem meginni, ahol a Pila Acoustic Duo zenél majd. Kellemes, baráti hangulatú összejövetel várható.

Az október 23-át általában erdei sétával szoktam tölteni. Most elképzelhető, hogy az Évadzáró Amatőr Gokart Bajnokságot választom a Rabócsiringen.

Délutáni szinte biztos programom Nyíregyházán, a Tigers – Bulldogs U19 amerikai futball mérkőzés, amely vasárnap a szokásostól egy órával korábban, 14 órakor kezdődik, hogy még világosban véget is érjen.

Azt gondolom, az utóbbi idők legváltozatosabb perogramajánlóját olvashattad. Válogass kedvedre!

Hétvégére

Előző hétvégén két nemrég indult zenekart néztem meg a Pontban. Ezen a pénteken újra visszatérek. Most azonban két kedvencem, a PánPéter és a Bluesers lép színpadra. A két koncert között pedig a Lifestyle rappel majd.

Szombaton a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesülete Fehér botladozások címmel szervez egész napos programot, amely igyekszik szemléletformáló képet adni az egyesület tagjainak mindennapjairól. Napközben az Országzászló téren, este a színházban zajlanak az események.

Este Debrecenben, a Roncsbárban a Pokolgép koncertezik. Biztosan sok ismerőssel találkoznék, ha ott lennék. :)

Egészen más zene, egészen más hangulat, és egy másik város, Nyíregyháza. A következő ajánlott program A Hard Day’s Night – Beatles dalok élőben címet viseli, és a Hajóclub a helyszín.

Vasárnapra is jó lenne kis napsütés, mert akkor ellátogatnék Máriapócsra, az Évadzáró Amatőr Gokart Bajnokság VII. Futamára. Kell kis töltődés a tél előtt. :)

Ezzel az ajánlattal a végére is értem a mai bejegyzésnek. Vajon mi maradt ki? :)

Séta, koncertek, autózás

Nagyjából ezek az események színesítik a hétvégét.
Kis pihenő után péntek délutánonként újra érdekes és szakszerű idegenvezetéssel sétálhatsz Nyíregyháza belvárosában. Folytatódik ugyanis az Ingyenes Városnézés sorozat.

Nagykállóban a Terep-Rallye Országos Bajnokság következő futamát rendezik meg hétvégén. Azt gondolom, kicsit össze kellene poroznom magam. :)

Előtte azonban péntek este egy közeli élmény éledhet újjá. A pár napja a VIDOR Fesztiválon hatalmas sikert aratott Jónás Vera Experiment koncertezik a Debreceni Víztoronyban. Nyíregyházi koncertjük után beszélgettem a menedzserükkel, vajon milyen lehet a zenekar egy klubkoncertje. Most megnézhetem, folyik a tervezgetés. :)

Nem lesz csendes a péntek este Nyíregyházán, a Pontban sem, ahol négy zenekar váltja egymást a színpadon. Ha nem sikerül a debreceni szervezkedés, jó eséllyel ide fogok elnézni.

Kicsit összeakad két autós rendezvény a hétvégén. Azt hiszem, most a nagykállói terepverseny fog győzni szombaton, de ha egy más jellegű autós napra vágysz, esetleg kiis akarod próbálni magad zárt pályán, ajánlom a Rabócsiringet, és az Autós Pályanapot szombatra.

Aki az erdő csendjére vágyik, remek társaságban, hasznosan töltheti a szombat délelőttöt. Őszi odútakarítás a Sóstói-erdőben. Nem hiszem, hogy mesélnem kell még róla. :)

Bár múlt hétvégén láthattunk lovagokat, és gasztronómiai élményben is részünk lehetett, egy jóval nagyobb szabású és látványosabb programra várnak Boldogkőváraljára szombaton. A főzőverseny és a lovagi torna mellett koncert élményben is részed lehet. Napközben Péter Szabó Szilvia énekét, este pedig Mobilmánia és Karthago koncertet láthatsz.

Sok hétvégére való

Hirtelen annyi program akadt, hogy elég lesz felsorolni. Esélyem sincs rá, hogy nagyobb részét meglátogassam.
Ma Nyíregyházán, a város főterén kerül megrendezésre a Görkapocs Fesztivál, ahol este nyolctól a Kerekes Band ad koncertet. Ha elmulasztanád, másnap Erdőbényén pótolhatod, bár az már fizetős lesz.

Tehát Erdőbényén csütörtöktől vasárnapig tart a Bor, Mámor, Bénye című rendezvény. Ha nem máshol lennék hétvégén, biztosan ki sem mozdulnék innen. Kis felsorolás, néhány kiragadott koncert: Muriel, Kiscsillag, Kerekes Band, Bluesers, Meszecsinka.

Péntek délután négytől Nyíregyházi SZÜV-ösök találkozója a Vasvári Pál utcai épületben. Sajnos nem tudok ott lenni, pedig de jó csapat volt ez. Ja, meg lehet keresni a képen. :)

A Tokaji Múzeumban Zenélő Múzeumkert címmel hangulatos nyáresti koncertsorozat indul. Péntek este héttől Tünde és Pila a fellépő. Nagyon jó szívvel ajánlom ezt a programot, amelyen sajnos most nem tudok ott lenni.

Van azonban egy hely, ahol biztosan ott leszek, és ez be is tölti a hétvégét. Kis utazás, és péntektől vasárnap késő estig Oldalvágány Fesztivál Fehérgyarmaton. Korábban Írtam már róla kedvcsinálót, alig várom, hogy ott legyek.

Ugyenebben az időben, ugyancsak Fehérgyarmaton rendezik meg a Gyarmati Vigasságokat is. Itt a Balkán Fanatik és a Karmapirin koncertjét emelném ki.

Hajdúböszörményben péntektől vasárnapig tart a Mitas Tractor Pulling Európa Kupa. Igencsak látványosnak ígérkeznek a traktorhúzó versenyek, de most ez is kimarad, így továbbra sem lesz traktoros fotóm. De legyen mondjuk ő egy traktor, hogy meglegyen az illusztráció. :)

Szombaton Máriapócson füstölik el a gumikat az Autós Pályanap résztvevői a Rabócsiringen. Ide is szívesen elmentem volna, de lesz még, nem is sokára.

Ez a nap úgy látszik olyan, hogy nem nagyon találok aláfestő képeket az eseményekhez. Alig hiszem el, hogy a hetvenezer képem között nem találtam egy virslit ábrázolót. Pedig a Mocinál Virsli sütés lesz szombat este. Nyomatékosan felhívom a figyelmedet, hogy a kép illusztráció. :)

Hogy a vasárnap se maradjon ki az ajánlóból, egy kicsit távolabbi eseményt ajánlok. 21:30-kor Sárospatakon Esti folk címmel Szalonna és bandája muzsikál. Biztosan remek lesz a hangulat.

Én pedig hétvégén az Oldalvágány Fesztiválról jelentkezgetek majd.

Campuson innen és túl

Mivel tegnap megnyitotta kapuit, kezdjük a Campus Fesztivállal. Debrecen legnagyobb könnyűzenei eseménye idén is rengeteg jó koncertet ígér. Nem nagyon mondok újat azzal, hogy számos külföldi fellépő mellett ott lesz a hazai zenei élet apraja, nagyja is. Nem tervezem felsorolni őket, sőt, nem is emelek ki senkit, a linken szemezgethetsz kedvedre. Na jó, azért egy képpel mégis kiemelek. 😉

Ha már a fesztiváloknál tartunk, pénteken jelentik be az idei VIDOR Fesztivál programját. Igaz, még nem fújják a lufikat, még több, mint egy hónap múlva kezdődik, de a belépős előadásokra hamar el szoktak fogyni a jegyek. Hétfőtől kezdik árulni, figyeld a linket!

Hosszú idő után pénteken visszatérek a Móricz kertbe a RealMen koncertjére, amely 20 órakor kezdődik.

Majd tovasietek, mert egy másik esemény is vár. Tünde&Pila Voice&guitar a Labor Caféban 21 órától. Olyan jó képet raktak fel az eseményhez, hogy szívesen feltenném ide is, de mégis keresek egy másikat. 😉

A két kezdési időpont között félúton, 20:30-kor kezdődik a Grease a nyíregyházi Szabadtéri Színpadon. Sajnos grease-s képem nincs, de megoldásom igen. :)

A szombatot egy képpel kezdem,

majd leírom az eseményt-
Sóstói sárkányhajó verseny és “barkács bogrács” főzőverseny természetesen Sóstón, szárazon és vízen, azaz a tavon és a parton. Ja, és nem akármilyen, igazi koncertek is lesznek. Nem, nem lesz Kocsis Janika. 😀
Azt gondolom, ez a jó hír megér mégegy képet, a program pedig a linken.

Ugyancsak szombati esemény az Amatőr Gokart Bajnokság IV. Futama a Rabócsiringen. Ez most bizonyosan kimarad nálam.

Vasárnap ismét a Rabócsiring csalogat, ezúttal Motoros Pályanapra. Rendkívül látványos, nézz be, ha kedveled a motorokat!

Ez a pár ajánlat jutott erre a hétre, remélem, találsz kedvedre valót.

LESZ? Lesz.

Ez a hétvégém szinte kizárólag a ma kezdődő LESZ Feszt jegyében zajlik majd, bár vannak más terveim is a fesztivál után, a hét legvégére, és most is ajánlok olyanokat, ahol nem leszek, mert csak egy van belőlem. :) Csütörtökre és péntekre is sikerült szabadságot intéznem, így ha minden jól megy, ott tudok lenni minden nap kezdettől.
Ma délután tehát megnyitja kapuit Kisvárda és a környék legnagyobb zenei fesztiválja, a LESZ Feszt és mi ott állunk majd a kapuban. :)
Azon túl hogy a linken a teljes programot megtalálod, ide és ide linkelem két korábbi ajánlómat, ahol szubjektívkedtem kicsit. Ha ezeket a terveket sikerül valóra váltanom, már elégedett leszek, pedig ez elég kis részét fedi le a programnak.

Azt mondtam, zenei fesztivál. LESZ azonban más is. A II. Dirt Castle nemzetközi extrém mountain bike verseny pénteken és szombaton kápráztatja majd el a közönséget. Az első ugyanitt volt az előző évi fesztivál idején. Nagyon készülök ennek a fotózására is.

Sátoraljaújhelyen Folk and Rock Napokat rendeznek pénteken és szombaton. Péntek a folk, szombat a rock napja. Nézd meg a linket, találsz érdekességet.
A képen a Greasy Hats.

Ha a péntek estét Nyíregyházán töltenéd, és jó bulira vágysz, ajánlom a Móricz Kertet, ahol a Folkfusion Band koncertjét élvezheted. Ha nem mennék a LESZ Fesztre, minden bizonnyal itt kötnék ki.

Péntektől vasárnapig tart Nyírbátorban a Szárnyas Sárkány Hete. A linken rendkívül részletes programot találsz, nekem mégis hiányoznak dolgok a korábbi évekből. Talán vasárnap lesz lehetőségem arra járni, de van más jelölt is erre a napra.

Ugyancsak péntektől vasárnapig várja az érdeklődőket az 50. Hortobágyi Lovasnapok. Bevallom, ezt a programot néztem ki eredetileg, míg nem jött képbe a LESZ Feszt. Igen kedvezőek a jegyárak is, hiszen a péntek ingyenes igencsak színvonalas műsorokkal, és a másik két napra sem húzós a bérlet.

A másik jelölt, ahol vasárnap kiköthetek, és szinte biztos, hogy ki is kötök, a Kilinccsel Előre Drift Kupa a RabócsiRingen. Ha nem fesztiváloznék szombaton, biztosan itt nézném a Ladákat. a kép persze múlt év ben, húsvétkor készült.

Nagyjából ennyi a mostani ajánlóm. Tudom, hogy kimaradt ez-az, például a városnézés, vagy sóstói programok, de nem nyújthatom végtelenségig az ajánlót. Itt van tehát a vége.

Hátradőlős sörözés

Azaz igazi nyári kikapcsolódás sok remek zenével, érdekes eseményekkel. Nem más következik tehát, mint a programajánló.
Aki úgy gondolja, ülhet továbbra is a tv előtt, bár én ezt eddig sem ajánlottam, most sem teszem. :)
Városunkban már hagyománya van, hogy így nyáridőben homokot hordanak a főtérre, amiről én hagyományosan azt gondolom, hogy nem véletlenül hívják a dolgot strand röplabdának, de ismerem az erre adandó választ is. Amiért ezt most ajánlom akár ebben a formában is, az egy nemes cél vezérelte csapat indulása ezen a megmérettetésen. Igyekszem képben maradni a Hétköznapi Flashmobok tevékenységével, mert jónak, figyelemre méltónak, követendőnek tartom, amit csinálnak. A linken olvashatsz róluk, hétvégén pedig szurkolhatsz nekik, és támogathatod őket, hogy ők is támogathassanak. Ma délutántól vasárnapig nézheted meg, milyen a Kossuth téri Beach! :)

A sétálósabb műfaj kedvelőinek ezen a pénteken is az ingyenes városnézést tudom ajánlani délután kettőtől.

Aki pedig alaposabban szeretné megtörni a csendet, jól teszi, ha Nagykállót választja, ugyanis a fimon sörök mellé remek zenéket is kaphat.
A IV. Nagykállói Sörfesztivál péntekjén a Junkies és az AB/CD ad koncertet, szombaton pedig a RealMen és Vörös István a két fellépő. Sót, söröskorsó kiállítás is lesz. :) A koncertek mindkét nap este hatkor és fél kilenckor kezdődnek.

A sörfesztivál két napja között szombaton érdemes kilátogatni Máriapócsra, a Rabócsi Ringre is, ahol Autós Pályanap ígér látványos szórakozást.

Ha Gönc város nevét látom, ma is felrémlik bennem az a délután és este, amikor hirtelen ötlettől vezérelve ellátogattunk ebbe a szép kisvárosba. Ma is a számban érzem a finom barackpálinka ízét, és hálásan gondolok vissza arra a vendégszeretetre, vendéglátásra, amelyben Polgármester Úr részesített bennünket.
Amiről ez eszembe jutott, hogy szombat-vasárnap rendezik meg Boldogkőváralján az 5. Gönci Barack Vigasságot. Hiába no, ilyen ez a turizmus.

Végezetül pedig ugrok egy kicsit nagyobbat időben, egészen a jövő heti ajánlómig. Mégpedig azért, mert jövő héten csütörtökön kezdődik Kisvárdán, a Várkertben a L.E.S.Z. Feszt 2016, és ha akkor szólok, már késő lesz. Három nap, négy színpad, rengeteg fellépő, és ez csak a koncert ajánlat.

Idén is lesz nemzetközi extrém mountain bike verseny, ami múlt évben is rendkívül látványos volt.
Sajnos méltatlanul keveset foglalkoztam eddig ezekkel az eseményekkel, az idő pedig elrepült. Én mindenesetre ott leszek, a jobb felső sarokban lévő LESZ Feszt képre klikkelve pedig te is követheted a fesztivál eseményeit.

Kis motorozás

Úgy döntöttem, hogy a mádi beszámolómat péntekre hagyva ma ismét a Rabócsi Ringre látogatunk, ahogy a szombat délelőtt után tettem én is vasárnap.
Motoros Pályanap volt ugyanis, és mivel szombaton kevés időt töltöttem Máriapócson, a vasárnap egy részét is erre szántam. Nem bántam meg, mert látványos motorokat, motorozásokat kaphattam lencsevégre, és persze nem kuksoltam a lakásban. :)
Valamivel 10 óra előtt érkeztünk, már javában tartott a körözés. Négy kategóriában vonultak fel a motorok, voltak kezdők és haladók, kedvenceim pedig az MZ-k lettek, amelyek igen jó futamokat mentek, és kis nosztalgiázásra is alkalmat adtak. Persze a nagyok is felvették a versenyt, gyönyörű gépeket láthatsz majd, ha klikkelsz az itteni képre. A következő esemény az Autós Pályanap július 2-án.
KLIKK

Gokart

Semmiképpen nem szerettem volna otthon ülni az elmúlt hétvégén sem, a nyáriszünetes programkínálat pedig arra ösztönzött, hogy kicsit mélyebben is beleássam magam a környék történéseibe.
Múlt évben remek napot töltöttem a RabócsiRingen, gondoltam, megnézem, mi történik ott hétvégén. Szerencsém volt, mind szombaton, mind vasárnap kínáltak programot, nem maradt más hátra, mint autóba ülni.
Szombaton az Amatőr Gokart Bajnokság III. futamát rendezték meg, amely előző hétvégén az időjárás miatt elmaradt. Egyéb elfoglaltságaim miatt csak pár órát tudtam maradni, de azért így is összejött egy fotóalbumra való kép. Ezzel az albummal kezdem a hétvégi beszámolók sorát.
Klikkelj a képre, és nézegess gokartokat! :)
KLIKK