Monthly Archives: augusztus 2016

You are browsing the site archives by month.

VIDOR 5. nap

A tegnapi VIDOR nap hozott kis feltöltődést, pozitív energiát, de továbbra is hiányolom az igazi VIDOR hangulatot a délutánokból. A vidámságot, a pörgést, az elmúlt év előttig folyamatosan jelenlévő sok-sok bohócot, vidám, szaladgáló nemtudomminekhívjákokat, akik mosolyukkal, performanszaikkal kizökkentették a várost a hétköznapokból, legalább egy hétre.
A tegnap persze így is alaposan kilóg a korábbi napok közül.
A délután mindjárt úgy kezdődött, hogy a parkolásnál egy BMW-s elnézést kért. Körbe is néztem, hol a kandikamera, aztán fél útról visszasétáltam, mert elfelejtettem pénzt dobni az automatába. Kicsit összezavart. Egy napra egy csoda, gondoltam akkor.
A Városalapítók szobránál az Ukulele trió fogadott, elüldögéltem egy darabig a virágágy szélén zenéjüket hallgatva.
A Házasságkötő teremnél most is a Zeneiskola műsora volt látható, az utamat pedig élő szobrok szegélyezték.
Visszafelé megálltam kicsit az artistáknál, majd Csocsó bohóc produkciójánál időztem el keveset.
A nap következő pozitív dolga a Nemadomfel együttes koncertje a Korzó színpadon. Olvass bele a linken lévő szövegbe, és nézd meg egy műsorukat!
A Villon trió előadása után visszasétáltam a főtérre, kis fúvós zene, majd egy olyan produkció, ami mindjárt egy külön fotóalbumot, és még pár szót is érdemel.
Előtte azonban zárjuk a nagyszínpaddal az első albumot. Tegnap a Bohemian Betyars hozott vidámságot és pörgést a meglehetősen szűknek bizonyuló térre, őket pedig a Honeybeast követte.
Ezek a mai első fotóalbumom alkotóelemei, nagyjából az elmondott sorendben láthatod majd, ha klikkelsz a képre. Most is gyere vissza, mert koránt sincs még vége az írásnak.
KLIKK

Már a Nemadomfel produkciójánál eszembe jutott, hogy manapság mennyire szükség van arra, hogy – akár vadidegen emberek is – szeretettel, segítséggel tudjanak egymás felé fordulni. Ez mostanság nem igazán trendi, én mégis – vagy éppen ezért – nagyon fontosnak tartom.
Mai második képsorom a produkció előtti percekkel indul. Az utolsó finomítások, egy biztató ölelés az útra induláshoz, a kezdés előtti feszült percek, majd pedig maga a műsor.
A Hétköznapi Flashmobok csoport tegnap délután ismét jótékonysági szándékkal táncolt. A záró képen majd láthatod, kiket segítettek most, a linken pedig megismerkedhetsz a csoporttal. Külön öröm volt látni, hogy a táncba Csocsó Bohóc is beszállt, támogatva ezzel a csoport céljait.
A tegnapi program egy gyöngyszem volt a társaság által felfűzött gyöngysorból, és úgy gondolom, hosszú lesz ez a gyöngysor. A képre klikkelve megnézheted, hogyan láttam én a jótékonysági eseményt, a fentebb említett linken pedig a mások által alkotott képet is megláthatod.
KLIKK

A tegnapi nap zárása volt, hogy átvergődve a kis térre beszorított tömegen, távolodva a Honeybeast koncertjéről egy lelkes zenélő társaságba botlottam. Kicsit átfáztam a virágágy szélén üldögélve, és nem maradt apróm a mai parkolásra, de nagyon jólesett látni az utánpótlást, akik a zene kedvéért zenéltek.

Majdnem elfelejtettem, a VIDOR ma is folytatódik. Úgy tűnik, a ma készülő fotóalbumom sem lesz túl hosszú.
A Városalapítók szobránál a Jazz Med Band kezd ma. Nem tudom, kik ők, így megnézem. :)
A Korzó színpadon fél öttől a Kelet Brass Band különleges koncertjét láthatod, majd az LK Beat csinál minden bizonnyal utcabált fél hattól.
Azt hiszem, ma lesz a legjobb alkalom arra, hogy megnézzem mondjuk a Nemlétező Tárgyak Tárlatát.
A nagyszínpadon a The Biebers műsorát egész biztosan kihagyom nemszeretemség miatt, a Péterfy Bori & Love Band nagyszínpados koncertje helyett pedig Palya Bea műsorát választom a Móricz kertben. Hangulatában nekem ez utóbbi a VIDORabb.

Itt jobboldalt közvetlen linkről továbbra is elérhető mind a VIDOR hivatalos oldala, mind pedig az én albumaim, írásaim… ha valamit kihagytam volna. :)

VIDOR 4. nap

Tegnap este annyira sikerült telítődni az elmúlt napok dél-amerikai ritmusaival, hogy az első nagyszínpados koncert közepén, magam mögött hagyva a táncoló közönséget, Pink Floyd-ot hallgatva elsétáltam a főtérről. Nem világzene, de megtette hazafelé. :)
Nagy reményekkel 😉 indulok a mai napnak mind a magam, mind a produkciók tekintetében.
De nézzük, mi történt a holt(vagy legalábbis félholt)pontig?
Odaértem a Kaland Old Rock zenekar műsorára, a nyugalom szigetére, a Városalapítók szobrához. Jó kis koncert volt. Aztán tettem egy VIDOR hangulatsétát, elzavartam egy élő szobrot inzultáló ingyenélőt, belehallgattam a Zeneiskola műsorába, beszélgettünk kicsit ismerősökkel, jártam zsonglőr nézőben, majd Kosik Anita éneke csalt vissza a Városalapítók szobrához. Mégegy Kaland Old Rock, majd Korzó színpad, Prémvadászok.
A Takarékpalota előtt üldögélve, beszélgetve támadt hátba a salsa. Készítettem néhány képet a Barrio Latino zenekarról, rácsodálkoztam a nagyszínpadon, műsor közben mobiltelefonnal fényképezőre, és elgondolkodtam Hobo szavain, miszerint a színpad szent, majd haza indultam.
Az eddigi legrövidebb teljes napos fotóalbumot láthatod, ha klikkelsz az itteni képre. Utána pedig elmondom, mire ébredtünk ma?
KLIKK

Ma délután az Ukulele trió indítja a zenét a Városalapítók szobránál. Csendes ráhangolódás a délutánra.
A Korzó színpadon a Nemadomfel együttes műsorát ajánlom 16:30-tól. Velük már találkoztam egy rendezvényen.
Ugyanitt a következő műsor is figyelemre érdemes szerintem. A Villon Trióval még nem találkoztam élőben, de videomegosztós darabjaik alapján mindenképpen megnézésre jelöltem őket.

Reményeim szerint ma több pantomimessel találkozom majd, hiszen ők a VIDOR igazi arcai, ők teremtik meg a VIDOR hangulatot. Az biztos, hogy a nagyszínpados produkciók előtti időt a Városháza előtt, a bohócok, artisták között töltöm. Jó kis ráhangolódás lesz.

A nagyszínpad mára más hangulatot ígér, mint a korábbi napokon. Este héttől a Bohemian Betyars, majd a Honeybeast tartja a téren az egybegyűlteket.

Végül pedig legyen itt még egy Pink Floyd a tegnapi agymosásból.

VIDOR 3. nap

A VIDOR Fesztivál harmadik napján is lekéstem a kezdést a Városalapítók szobránál, de ez most tervezett volt, és a második koncertre most is odaértem.
Illetve volt egy első koncert is, amire pont megérkeztem, ez pedig a Dóra és a felfedezők zenekaré. Nagyon meglepett, ugyanakkor örülök is neki, hogy fiatal koruk ellenére ilyen profi show-t csináltak.
Délután ismét sikerült néhány élő szobor képet készítenem, majd következett a várva várt remek blues a Greasy Hats trió előadásában. A trió néhány dalát Garai Andrea éneke is színesítette.
Következő élő szobor vadászatom a Házasságkötő teremhez vezetett, ahol Hajdú Ágota gyermekműsora zajlott. Lájkvadász képek lesznek az itt készültek között. :)
A Polip együttes éppen összepakolt, mikor a Korzó színpadhoz közeledtem, de találkoztam pantomimesekkel, akik ezen a nyárvégén is ellátogattak hozzánk. Ők jelentik az állandó vidámságot a VIDOR délutánjain.
A nagyszínpad koncertjei közül a Talamba műsorát néztem meg. Hatalmas volt a tömeg.
Talán ha a színpad a régi helyén lenne, jobban felvenné a hely az ekkora tömeget is.
Hazafelé tartva érdekes volt látni, ahogy az idős házaspár kempingszékkel a kezében tartott a koncertre. Talán már a szökőkútban sem tudtak letelepedni vele.
Azt hiszem, írtam is mindenkiről, aki a képeimen szerepel. Klikkelj az itt lévőre majd gyere vissza a mai ajánlóért!
KLIKK

A színpadi produkciókat 15:30-kor a Kaland-Old-Rock kezdi a Városalapítók szobránál, a koncert második része 17:15-kor lesz.
Közben 16:40-től a Kosik Anita – Csernák Tibor duó műsorát nézheted meg, melynek második része 18:25-től látható.

A Korzó színpadon 17:30-tól a Prémvadászok zenekar játszik.

A nagyszínpad műsorát ma a Barrio Latino kezdi este 7-kor, őket 20:30-tól a Magashegyi Underground követi.
Engem minden bizonnyal megtalálsz majd a Móricz Kertben este kilenc után. ahol a Jurij lép színpadra.

Ez is egy érdekes napnak ígérkezik.

VIDOR 2. nap

A VIDOR első teljes napjáról mindjárt sikerült is elkésnem. Némi akksi töltögetés után a Melounge duo koncertjére estem be a Városalapítók szobrához. Csak később bántam igazán, hogy lemaradtam a No Dress Code Acoustic első műsoráról, szerencsére volt mégegy lehetőségem.
A Melounge duo műsora most is remekül illeszkedett a tér csendességébe, és idén dobogó is van. Mi lesz így az “utcakövés” meghatározásommal? :) Sebaj, ennyit megér a hagyományokkal szakítás. Csak az a nagy virágláda ne a színpad előtt lenne…
A B2M zenekar két jó hangú énekest is színpadra hozott, de az együtt éneklésük sajnos nem volt az igazi. Külön-külön igen. Így ekkor tettem egy sétát, és megnéztem a Zeneiskolások műsorát a Házasságkötő előtt, és néhány élő szoborról is van már képem. Visszafelé a pantomimesekkel találkoztam, örülök, hogy idén is itt vannak.
A Városalapítók szobrához a No Dress Code Acoustic műsorára értem vissza. Igen kellemes meglepetés volt, Ugyancsak két kiváló énekes, akik együtt is remekül szóltak, és olyan dalok, amelyek méltán állították meg az embereket a téren. Külön kiemelném a Cseh Tamás dalt, amely itt nagyon jól szólalt meg, ellentétben a KiSTeHéN feldolgozásával, amely a nagyszínpadon szólt pár órával később.
A Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska koncertjének szinte a végére érkeztem a Korzó színpadhoz. Ők azt hozták, amit a videomwegosztón megnézett anyaguk alapján vártam, bulihangulatot.
Músoruk közben a Korzó két szárnya között az Urban Highline produkciója volt látható. Érdekes képsorokat találsz majd erről a fotóalbumban.
A nagyszínpadon a KiSTeHéN kezdett. Régen, Tánczenekar korukban tetszett, amit csináltak. Zenéjükből a nekem tetsző vonalat az Intim Torna Illegal vitte tovább, a Cseh Tamás feldolgozásukat meg egyszerűen nagyon rossznak tartom.
Azért megvártam a Los de Abajo koncertjét is. :) Bíztam benne, hogy a világzene jegyében némi ízelítőt kapunk Mexikó zenéjéből, de ezt feláldozták a hagyományos SKA elektronikus oltárán. Ilyen zenének hibátlan volt, a show is látványos, tulajdonképpen semmi kivetnivalót nem találhatnék benne, ha nem vártam volna valami különlegeset. Na jó, az ütős szóló az ott volt. :)
Elérkeztünk hát a nap képes összefoglalójához. A képre klikkelés és nézelődés után gyere vissza, mert jön a mai ajánló.
KLIKK

Ma viszonylag csendesnek ígérkezik az este számomra. Délután lesz kis elfoglaltságom, nem tudom, mikor érek a térre, de remek programot ajánlok kora délutánra is.
Itt szeretném megköszönni, hogy megkaphattam a Városalapítók szobránál zajló események részletes leírását, nagy segítség a pontos ajánlóhoz.
Tehát a Városalapítók szobránál a fák hűvösében fél négytől remek bluest hallgathatsz Pilától és Petitől, azaz a Greasy Hats duótól. Ha erről lemaradnál – ahogy nekem mondjuk esélyem van rá -, 17:15-kor ismét láthatod, hallhatod őket.
Piláékat a Brillante kórus, majd 16:40-től a Dóra és a felfedezők zenekar követi, majd ez a sorrend ismétlődik.

A nagyszínpadra a Talamba érkezik. Ha jól emlékszem, 9-10 éve voltak a VIDORon. Azt gondolom, ezt látnom kell.
Őket Rúzsa Magdi követi a világot jelentő deszkákon.

Mára ez az, amit összeszedtem. Remélem, nem maradt ki fontos dolog.

VIDOR 1. nap

Elindult. Sok lufival, megnyitóval, két nagyszínpados és egy VIDOR kertes koncerttel, valamint egy felfedező kirándulással.
Meglepetésként 500 léggömböt osztotak szét a szervezők a nézők közt, amelyeket a X és V betűkkel bővült VIDOR luficsomagokkal együt engedtek útjára a megnyitó beszédek után.

A XV. VIDOR Fesztivál első nagyszínpadosa a Besh o droM volt. Én nagyon hiányoltam Barcza Gergő virtuozitását, egyáltalán a lendületet a műsorból. Nekem az is furcsa, amikor egy zenekar tagjait egyenként, sztárvendégként mutatják be. Jobb lett volna megmaradnom a pár évvel ezelőtti kellemes emlékeknél.

Az első külföldi fellépő Franciaországból érkezett, és salsa zenét hozott Nyíregyházára. Sergent Garcia videomegosztós megosztásaiba belenézve tudtam, hogy nem ez lesz a végignézett koncert számomra, így hamar a kellemes blues zenét választottuk a művház végében egy padra letelepedve. Pila, Peti és Bubu soha nem okoz csalódást. Valamikor vasárnap láthatod őket majd a Városalapítók szobránál, ha pontosat tudok, írom. (A lánybúcsú zaja elnyomta az információt tegnap este.)

A remek blues után még elsétáltunk a VIDOR kertbe a Karmapirin koncertjére.

Képeim a nagyszínpados produkciókról vannak, már az teljes album elkészült, ezzel a nappal már nem fogok később lájkvadászkodni. :)
Az album képeit most is az ittenire klikkleve nézheted meg, de gyere vissza, mert jön a mai ajánló.
KLIKK

Fél négy körül kezdődnek a koncertek a Városalapítók szobránál. Azért vagyok ilyen bizonytalan, mert ezekrőla hivatalos oldalon semmit sem találtam, így az előadók híreire hagyatkozok.
A No Dress Code Acoustic kezd tehát a Városalapítók szobránál, majd a Melounge Duo következik. Őket nagyon várom már, régen hallottam a zenéjüket.
Eközben a Korzó színpadon is zajlanak az események. Itt nem sorolom fel a fellépőket, a hivatalos oldal megteszi ezt, de kiemelném a Dániel Balázs Boogie Woogie Trió & Pleszkán Écska produkciót, ami igen pörgősnek ígérkezik.
Ja, igazi színpad van a Korzónál, és a Városalapítők szobránál is volt dobogó tegnap este.

A nagyszínpadon a KiSTeHéN kezd ma, ők addig voltak a látóteremben, míg nem lett két zenekar belőlük. Ezután én a inkább az Intim Torna Illegalt követtem, mert ők vitték tovább az általam kedvelt stílust.
A nap külföldi nagyszínpadosa a Los de Abajo lesz, meglátjuk.

A VIDOR kertben a Mystical Plants társaságában érhetsz át a holnapba. Ez jó koncertnek ígérkezik.

Nagyjából ennyit a máról, jelentkezem majd délután.

Csapjunk bele a VIDORba!

Tizenötödik alkalommal szállnak fel a lufik ma délután Nyíregyháza főterén jelezve, hogy elkezdődik a VIdámság és a Derű ORszágos seregszemléje, a XV. VIDOR Fesztivál. Nem biztos, hogy kezdettől voltak lufik, de nem tudtam kihagyni ezt a szép mondatot, bocs. :)

Láthatod, két linket is elhelyeztem mindjárt az első mondatban, és linkelek egy harmadikat is, a VIDOR weboldalát. Ezek mind hivatalos oldalak, Ezeken az oldalakon kommunikálnak a szervezők a közönséggel. Ezekről tudhatod meg az esetleges változásokat, illetve itt kapsz híreket az aktuális és múltbeli eseményekről, várhatóan megjelennek majd képek, tudósítások is.

Nekem egyik vesszőparipám a helyi előadók szerepeltetése az ingyenes, délutáni helyszíneken, és az is, hogy ezekről tudomást is szerezz. Ezért továbbra is figyelemmel kísérem a helyi előadók oldalait, és ha információhoz jutok, igyekszem megosztani.
Itt jobbra, az oldalsávban találsz egy VIDOR szakaszt, ahol a hivatalos oldal linkje alatt természetesen az én képeim és írásaim linkjét is megtalálod, valamint beépítettem a Facebook oldalamat is, mert itt lesz a leggyorsabb a kommunikáció. Tehát egy időre mindent a VIDOR alá rendeltem. Ez így van jól. :)
Nálam a szabadtéri (eső esetén BuSzaCsa, vagy Korzó) programokról fogsz értesülni azért, mert ezeken leszek ott.

Tegnapi programajánlómban a hétvége VIDOR programját is megtalálod, azóta egy újabb eseményt találtam, a Nemlétező Tárgyak Tárlatát, ami meglehetősen érdekesnek ígérkezik, és igencsak beleillik a VIDOR hangulatába.

Volt kis időm szemezgetni a programok között. Készítettem is egy táblázatot, amit természetesen nem osztok meg, mert mindenki döntse el magának, mit szeret, és mit nem. Lényeg, hogy lesz, amivel egyáltalán nem foglalkozom majd, és lesz, amivel kiemelten. “Vessetek a mókusok elé”, de ez így lesz. :)

Ennek jegyében most mindjárt kiemelek egy nagy- és egy kisszínpados fellépőt. A jövő pénteki nagyszínpados Songhoy Blues-t a videomegosztós dalai alapján mindenképpen ajánlom magamnak. Van ugyan kis rész, ami nem tetszik a munkásságukból, de hátha azt nem (nem azt) hozzák. :) Szerintem nagy felüdülés lesz a salsa és ska után.
Hasonló okokból ajánlom a Villon trió kedd délutáni Korzó színpados koncertjét is.

Nyilván ennél sokkal több jó zene lesz, néhány felfedezni való is, meg van még olyan is, akiről nem tudjuk, hogy fellép, de fel fog. :) Róluk majd akkor.

Most pedig nézzük, mi tetszik, és mi nem annyira idén. Így előre.
Azt gondolom számos közösségi oldalon hozzászólóval egyetértve, hogy hagyományok ide, vagy oda, jó lenne, hamarabb, mint két héttel a program előtt megmutatni a műsort. Sokan terveznék meg előre, mit szeretnének megnézni.
Nagyon tetszik, hogy ismét két nagyszínpados program lesz naponta.
Nem annyira tetszik, hogy ezek jó része egyre távolodik a különleges világzenétől, és egyre közelebb kerül a nap mint nap hallható kommerszekhez. Persze ízlésről nincs értelme vitatkozni, ez az én személyes véleményem, és nem gondolom, hogy ennek ellenére nem lesznek sokan a téren, de a VIDOR az VIDOR.
Teljesen hiányoznak a programból az – általam igen fontosnak tartott – utcakövés koncertek közül a Városalapítók szobránál tartandók. Pedig lesznek koncertek.
Tetszik, hogy a SZON oldaláról letölthető a VIDOR programfüzet, és nem tetszik, hogy ez idén a hivatalos oldalról nem tehető meg. Bár ez hamar orvosolható.
Tetszik, hogy igyekeznek haladni a korral a fesztivál weboldalának készítői, de láthatóan nem nagyon akarnak mit kezdeni a korábbi évek szerintem igen értékes archívumával. Itt lapozgatva gyakran végződik az út a happyartfestival.hu domainen. Tudom, volt egy év.

Nagyjából ez van így hirtelen, ettől kezdve igyekszem csak a szépet látni, és jól érezni magam a VIDORon.
Szabadság indul!
– SóstóZoo
– Városnézés
– VIDOR
– Holdudvar
…ez így mára. :)

VIDOR és egyebek

Szakítva a több éves hagyománnyal, most a VIDOR Fesztivál nyitó napján kezdek el részletesen foglalkozni a VIDámság és derű ORszágos seregszemléjével. Mivel azonban van átfedés a hétvége és a fesztivál között, így mai programajánlómban kitérek a hétvége VIDOR programjaira is. Olyanokra is, amelyek még nem szerepelnek az oldalukon, de a fellépők oldalán megjelentek már.

Péntek délelőttre a Nyíregyházi Állatpark felkeresését tervezem. Régen jártam ezen a fantasztikus helyen, de a hétvégi tömeghez nincs kedvem, így megpróbálkozom szabadságom első napján. Aztán van még pár délelőtt a VIDOR alatt. :)

Ha netán korán végzek a SóstóZoo-ban, délután kettőtől beiktatok egy városnézést. Minden szerdán és pénteken van ilyen ingyenes városnézés, ha pénteken nem sikerül, a szerda még megmarad, mint lehetőség. :) Szerintem érdemes egyszer bejelentkezned a Nyírség Turizmusáért Egyesületnél, érdekes, egy órás séta. Részleteket a linkeken találsz.

A VIDOR pénteken a megnyitóval kezdődik, majd 19 órától a Besh o droM, 20:30-tól pedig Sergent Garcia műsorát láthatod a nagyszínpadon.
A Besh o droM-ról pár évvel ezelőtti városi rendezvényről van koncert élményem. Hetekig keresgéltem az AKAI szintetizátor felvételeket, amit Barcza Gergő parádésan szólaltatott meg… a többi hangszeréről nem is beszélve. Szerintem táncház lesz. :)
Sergent Garcia salsa alapokra építkező zenéje is minden bizonnyal megmozgatja majd a Kossuth térre látogatókat.

Eközben, 21 órától a Holdudvar teraszán – a Váci Mihály Kulturális Központ BuSzaCsa felőli vége – Pila, Peti és Bubu, azaz a Greasy Hats Blues Trio játszik remek blues zenét. Legjobb alkalom megismerkedni a hellyel.

A VIDOR Kertben a Karmapirin koncertje indítja el az idei események sorát 23 órakor.

Ha kicsit előre akarsz utazni az időben, Debrecenben megnézheted, meghallgathatod a Magashegyi Underground koncertjét a Nagyerdei Víztoronyban péntek este fél nyolctól. Ők egyébként hétfő este lesznek a VIDOR nagyszínpad fellépői.

Ezen a hétvégén rendezik meg Szerencsen a IX. Csokoládé Fesztivált. Számos koncert közül – ismét az időutazás jegyében – kiemelném a vasárnap esti Péterfy Bori & Love Band koncertet, ők jövő szerdán lépnek fel a VIDOR nagyszínpadán, valamint a pénteki Honeybeast-et, akik kedden lesznek a VIDOR nagyszínpadosai.

Pénteken és szombaton rendezik meg Tégláson a Hagyományőrző családi nap és városok közötti íjászverseny című rendezvényt, ahol többek között szombaton 17 órától a Bordó Sárkány Régizene Rend koncertezik.

Szombaton napközben Debrecenben, az Agórában készíthetsz hordható áramkört, és nevezhetsz versenyre is.

Miután Sóstón már nem lehet, a Bujtosi tónál rendezik meg szombat délelőtt az Úszó Alkalmatlanságok Tréfás Vetélkedőjét.

A VIDOR délutáni programja a Városalapítók szobránál a No Dress Code Acoustic koncertjével indul.
Őket a Melounge duo követi ugyanitt 16:05-től, majd újra No Dress Code Acoustic, és Melounge duo.

Közben 17:30-tól a Korzó színpadon Dániel Balázs Boogie Woogie Trió és Pleszkán Écska szórakoztatja az arra járókat. Belenéztem a műsorukba, tetszett. Talán még a régi Telesport szignálját is hallhatod. :)
A nagyszínpadon szombaton a KiSTeHéN zenekart a Los de Abajo követi, hogy a ska se maradjon ki a programból.

A VIDOR Kertben a Mystical Plants koncertje zárja a VIDOR szombatot. Régen láttam őket, ideje lesz újra találkozni.

Vasárnap a VIDOR nagyszínpadán a Talamba, majd Rúzsa Magdi koncertjét élvezheted.

Nagyjából ezeket a programokat sikerült összeszednem. Azt gondolom, érdemes lesz azokon a délutánokon is a Városalapítók szobra felé járni, amelyekre most még nem tudtam koncertet írni. Úgy tűnik, folyamatosan kerülnek elő a fellépők saját közösségi oldalaikon…

Kerekes Band koncertképek

Mielőtt belevetném magam a VIDOR Fesztiválba, még törlesztek egy tartozást.
Kicsit feltorlódtak az események az elmúlt hetekben, így egy két héttel ezelőtti koncert képeit még nem sikerült megosztanom.
A Kerekes Band koncertje a Görkapocs Fesztivál záró eseménye volt, és – bár kevesen tudtak róla – a műsor végére elég szép számban gyűlt össze a lelkes nézősereg.
A zenekar a tőle megszokott módon nagyon odatette magát, és remek koncertet láthattunk, hallhattunk.
Nehéz volt egy képet választani ide, így javaslom, nézd meg a többit is, erre a képre klikkelve.
KLIKK

Monox

Szombat este a Móricz Kertben nyilvánosság elé lépett a Monox és Barátai.
Szerk.: Kaptam kis helyreigazítást: “Csak a Fantomas B.B. volt a színpadon Dankó Dórival és Munával kiegészülve”. Ej, ha egyszer átláthatnám Nyíregyháza zenei életét… Igyekszem. :)
Sajnos egy másik esemény miatt kevés időt tölthettem a társaságukban, de ez a rövid koncert részlet is nagyon tetsszett, szívesen látnám, hallanám őket máskor is. Az igazi meglepetést Dankó Dóri éneke okozta. Viszonylag régen ismerjük egymást, de újdonság volt számomra, hogy milyen jól énekel. Három dalt hallottam az előadásában, és remélem, sokszor látom még színpadon.
Néhány kép is készült a rövid idő alatt, míg ott lehettem, az ittenire klikkelve nézheted meg őket.
KLIKK

Szépanyám szőtte…

Van, amikor nem tudok jó címet kitalálni, és van, amikor nem is kell nekem kitalálni.

“Szépanyám szőtte, dédanyám varrta, nagyanyám hímezte és mind viselte” címmel nyílt időszaki kiállítás szombat délelőtt a Tokaji Világörökségi Bormúzeumban.
A történelmi Magyarország ünnepi viseleteiből válogatott Mészáros Attila néprajzkutató, a viseletek tulajdonosa 9 rend teljes női- és férfi viseletet.
Az első emeleti galérián berendezett kiállítást Ágoston Ildikó, a Szabolcs Néptáncegyüttes elnöke és Posta György, Tokaj város polgármestere nyitotta meg.
A megnyitót követően viseletfelvétel bemutatót is láthattak a szép számmal megjelent érdeklődők.
A kiállítás február elsejéig tekinthető meg a múzeum nyitva tartási idejében.
Természetesen vittem fényképezőgépet, így most pár fotón keresztül beléphetsz ebbe a varázslatos világba. Klikkelj a képre!
KLIKK

Mosolyalbum

Reggel, mikor elkezdtem feldolgozni a Folkfusion Band Live Szimfonik koncert képeit, és a sokadik fotón is mosolygó zenészeket láttam, eldőlt a bejegyzés címe.
Lehetett volna éppen “Születésnapi koncert”, vagy “Koncert az állami ünnepen”, vagy egyszerűen az esemény címe, de ez maradt. Mégpedig azért, mert több volt ez, mint egy születésnapi koncert.
Szerencsém volt ott lenni az egyik próbán, ahol láthattam, mekkora munka van egy ilyen koncertprogram elkészítésében. Nem csoda hát, ha nagyon vártam milyen lesz az, amikor a próbateremből kirepülve a nagyszínpadon, a közönség előtt jelenik meg a produkció.
Nem voltak izgalomtól mentesek a kezdés előtti percek sem. A délutáni színpadi főpróba után, ahol minden a helyére került, estére – a délutáni programok miatt – a színpadot ismét be kellett rendezni. Ezért is örültem a koncert kezdeti képein a mosolyoknak.
A produkció parádésra sikerült, a több ezer néző pedig hálás volt a nem mindennapi élményért. Ez volt az a születésnap, ahol az ünnepelt adott ajándékot. Nem is kis ajándékot.
A koncert végén azért a születésnapos is megkapta a megérdemelt tortáját, igaz, az átadásra csak a kordonon kívül kerülhetett sor. Ez azonban láthatóan nem rontotta az ünneplés örömét.
Rendkívül látványos, különleges, jól megszólaló koncertet láthattunk, hallhattunk. Elismerés illeti mind a zenészeket, mind pedig a technikusokat.
Itt szeretném megköszönni azoknak a türelmét is, akik előtt bolyongva a most következő képeket készíthettem. Találkozunk a VIDORon is. :)
Az este fotóalbumát most is a képre klikkelve érheted el.
KLIKK

A próba

Tegnap este abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy ott lehettem a Folkfusion Band Live Szimfonik műsorának próbáján a Vikár Sándor Zeneiskolában.
A próba a ma este fél kilenckor, Nyíregyháza főterén megrendezendő 10. születésnapi program előkészülete volt. Nekem nagy élmény volt meglesni, hogyan készül egy produkció, és lehetőségem volt pár képet is készíteni.
Ma este fél kilenckor tehát a Kossuth téren Folkfusion Band Live Szimfonik. A Folkfusion-ön kívül a szimfonikusok és a Karmapirin látható majd a színpadon. Nézd meg a próba képeit, és gyere el erre a különleges eseményre!
Klikkelj a képre!
KLIKK

Oldalvágány, 3. nap

Végéhez érkezem ma a Fehérgyarmati Oldalvágányról írt beszámolóknak, a mai bejegyzéssel teljessé válnak a fotóalbumok is.
Mindjárt két album is lesz, mert külön választottam a Kuckó Művésztanya utcaszínházi produkcióját a nap koncert eseményeitől.
Az idén 20. születésnapját ünneplő társulat Az ördögidéző diák című darabját mutatta be, nem kis derültséget keltve a nézőkben.
Nagy örömömre szolgál, hogy műsoruk az idei VIDOR Fesztivált is színesíti majd, a záró napon Nyíregyháza főterén, három másik alkalommal pedig a megye három pontján.
De most még visszafelé megyünk az időben, lássuk a vasárnap délutáni képeket! Klikkelj, majd gyere vissza, van még tovább is. :)
KLIKK

A nap koncert programjában a csendes szóló énekléstől a rockon át haladtunk a sodró blues felé. Tudom, kicsit furcsa a “sodró blues” kifejezés, de hallgasd meg egyszer (vagy többször :) ) a Slow Band koncertjét, és igazat adsz.
Az este fellépői Éles Gina, a Rockzone, a Neonhal, a Jenny’s Band, a Kuttya, a Blues from Heaven és a Slow Band.
Hajnalodott, mikor haza indultunk. A koncert képeket az ittenire klikkelve nézheted meg.
KLIKK

Ismét egy remek hétvége volt. Kicsit nehezen álltam át arra az életritmusra, és talán azóta sem álltam vissza, de ez így van jól. Maradtunk volna még pár napig. :)
Köszönet a szervezőknek, a fellépőknek, a technikusoknak, akik – nem győzöm kiemelni elégszer – igen remek munkát végeztek, és persze a büféseknek is.
Remélem, egy év múlva újra találkozunk!

Új kenyér, új ajánló

A Zempléni Fesztivál keretében szólal meg ma este Sárospatakon a Magyar Királyok Udvarainak zenéje a Mandel Quartet előadásában.

Különleges élményt ígér az Éjszaka az Agórában című rendezvény Debrecenben. Mondjuk az Agóra minden rendezvénye különleges, maga a hely is.

Filmvetítések a Móricz Kertben.
Csütörtök este Gothár Péter: Megáll az idő című alkotását nézheted meg. Jó pár éve Nyíregyházán, a jósavárosi iskolában, az előtérben vetítették. Abban az időben ez olyasmi volt, mint ma kockás ingben menni. Iskolai székeken ültünk, mögöttünk a mozigép berregett, és a filmszalagok cseréjénél megvártuk, míg visszatekerik a filmet. Lehet, hogy most újra megnézem.
Péntek este pedig Bacsó Péter: A tanú című ma is aktuális filmjét vetítik ugyanitt.

Személy szerint nagyon vágyom a VAN zenekar koncertjére, amely Derecske főterén szólal majd meg pénteken, de sajnos ez most kimarad.

Szombat délelőtt Tokajba látogatok, ahol az augusztus 20-i városi ünnepség keretében a Világörökségi Bormúzeumban 11:00 órától Mészáros Attila magángyűjteményéből rendezett „Szépanyám szőtte, dédanyám varrta, nagyanyám hímezte, és mind viselte” című kiállítást is megtekintheted.

Újfehértó is egész napos rendezvénnyel készül augusztus 20-ra. Szent István Napi Sokadalom, XIV. Lovastalálkozó, és XIV. Fogathajtó verseny a rendezvény, melynek egyik érdekessége hogy az a The Biebers is színpadra lép, akik nagyszínpadosok lesznek két hét múlva a VIDOR Fesztiválon.

Ha mégis inkább gumicsikorgásra, gokartok hangjára vágynál, irány a Rabócsiring, ahol az Amatőr Gokart Bajnokság V. Futama kerül megrendezésre szombaton.

Innen már csak egy ugrás Máriapócs főtere, ahol ugyancsak egész napos ünnepi program vár, este nyolctól pedig a Múzeum Rock Band ad koncertet.

Évek óta a Nyírpazonyi Új Kenyér Fesztivál volt az augusztus 20-i programom, idén is számos érdekességet kínálnak egész nap. Nem tudom kijutok-e legalább a Rosszcsont Kutyakiképző Iskola bemutatójára, de a KFT koncertjét biztosan nem látom a nyíregyházi események miatt.

A Móricz Kertben Monox és a Barátok zenélnek. Ez egy igencsak érdekes koncert lehet, valahogy össze kell egyeztetnem a Kossuth tér eseményeivel. Azt gondolom, megér majd egy futást este nyolc után.

Szóval 20:30-ra kell a Kossuth térre érnem, így hát jó eséllyel a kezdésre fogok beesni a Folkfusion Band Live Szimfonik koncertjére. Röviden írtam már erről pár napja.

A különleges programot követően a Tram-Buli’n zenekar csinál utcabált a tűzijáték alá, mellé, után.

Vasárnap délután öttől Virág, ének címmel Herczku Ágnes, Nikola Parov és a Custos Consort műsorát láthatod a füzérradványi Károlyi Kastélyban. A program a Zempléni Fesztivál egyik eseménye.

Ez sem lesz egy hanyattdőlős hétvége. :)